
Nanáhogy, az interjú posztsorozatom 2025-ben is folytatódik. Ebben olyan rejtett tehetségekkel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.
Az interjú alanyaimat úgy próbálom kiválasztani, hogy valamilyen egyedi vonással rendelkezzen és ez most sem volt másképp. Ma egy travel bloggert, azaz utazással foglalkozó hölgyet ismerhettek meg ezen bejegyzés által. Ő Bernie, a mindenuttjooo.blogspot.com blog írója, valamint a különböző közösségi média oldalainak szerkesztője.
Szóval fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom következő részét és ismerjétek meg Berniet.
Először is, kérlek, mesélj magadról! Mutatkozz be nekünk pár mondatban!
Bernie vagyok, a Mindenütt jóóó – Travel blog szerkesztője. Nem titok, hogy UNESCO világörökség mániás vagyok.
A másik nagy szerelem pedig a repülés: légiutas-kísérőként dolgoztam 12 éven át Európa legnagyobb fapados légitársaságánál. Szabadidőmben a mai napig fontos helye van a repülésnek: repülős múzeumokat, légikatasztrófák emlékhelyeit látogatom meg, és olykor sétarepülésre is megyek.
Ennyiből már sejthető is, hogy a blogom fő témája az utazás. A beszámolók többsége európai helyszínekről szól, de akadnak szép számmal Ázsiából, Afrikából és Amerikából is.