Főoldal Interjú Rólam Kapcsolat
2020. 07. 13.     Ninaa    személyes     2 komment

Heyhó! A mai adagom a koreai zenéről fog szólni, vagyis inkább arról, hogy hogyan ismerkedtem meg vele, kiket hallgattam először és kik a kedvenceim most. Ezen kívül szeretnék kitérni arra is, hogy mennyire befolyásolja ez a világ az én ízlésvilágomat.

A kezdetek

Szóval. Az egész őrület körülbelül 2011 környékén kezdődhetett. Ekkor még csak titokban hallgattam ezeket a nagyszerű előadókat, mert a baráti társaságom és az akkori “énem” nem teljesen egyezett volna ki velük. Próbáltam elnyomni az elején a vágyat a műfaj iránt, de már akkor látszott, hogy szerelem volt első hallásra.

Az egészet BoA szerettette meg velem. Megfogott azzal, ahogy táncolt, ahogy énekelt, a szépsége és úgy cakkumpakk, ami Ő volt. Aztán jöttek a bandák és ezzel együtt a 2NE1 lányok, akik mára már sajnos feloszlottak (T_T) és a BIGBANG fiúk. Ők annyira megfogtak, hogy azóta sem találtam tőlük jobbat. Hasonlót igen, de sosem lesz még két ilyen nagy kedvencem, mint amilyen ez a két YG banda.

Tovább olvasom »