Ismét egy személyesebb bejegyzést olvashattok tőlem, ismét egy miújság velem poszt, amiben elárulom, hogy mi történt a februári és a márciusi hónapban. Először is elárultom nektek, hogy a februári hónapban semmi újdonság nem történt, amit meg is oszthattam volna veletek, szóval inkább kihagytam azt a hónapot. Nem akartam túl rövid bejegyzéssel érkezni.
Tehát a február
Ott volt a valentin nap, amit remekül és romantikusan sikerült, boldogságos percek voltak. A szokásos kis rituálénkkal ünnepeltük a szerlemesek napját. Fürdő, sütik, kis iszogatás és persze az elmaradhatatlan beszélgetés és összebújós minőségi idő.
Ugye te is a tavasz szerelmese vagy? Ugyanis elérkeztünk az idei év ezen évszakához. Már néha-néha láthatunk olyan embereket, akik pólóban nyomulnak és a napszemüveg le sem esik rólunk. Élvezzük a minimális napsütést. Viszont itt vagyok én.. még mindig pulóverben és / vagy kabátban totyogok az utcán, mert annyira fagyos lelkű vagyok. Nálam a jó idő 25 és 30 fok között kezdődik, amikor nem igazán lengedezik a szél és amikor csak a nap sugarait érzi az ember a testén. Persze nem azt mondom, hogy nem örülök a jó időnek, csak a még jobbnak még jobban fogok örülni. Amúgy meg.. imádom a tavaszt, és a miértjét olvashatjátok el most nálam.