A végéhez értünk a Road To Kingdom című nagyszerű versenynek. Kezdetben még hét csapat harcát nézhettük (TOO, Golden Child, VERIVERY, The Boyz, Pentagon, ONEUS és ONF), de a végére már csak öten maradtak. Ez az öt banda a negyedik, azaz az utolsó fordulóra készített nekünk egy új dalt, amit ebben a fináléban adhattak elő. Erről hoztam el nektek a rövid véleményem.
Elérkeztünk a Road to Kingdom hetedik részhez és egyben a harmadik körhöz, ami sajnos az utolsó előtti forduló volt még a múlt héten. A holnapi nap folyamán pedig az utolsó körrel fogunk találkozni. Előtte természetesen elmondom a véleményem az előző heti adás előadásairól.
A múlt heti versenyről nem hoztam semmit, de most mindenképpen bepótolom ezt és leírom a véleményem a páros csapatok harcáról.
A VERIVERY és a TOO banda kezdett, akik egy nagyon népszerű BTS számot hoztak, a legújabbat, azaz az ON című dalt.
A Road to Kingdom második köre a „My Song” témát kapta, azaz a csapatoknak azt a dalukat kellett választaniuk, amelyik ténylegesen az övéké, a készítők azt szerették volna, hogy mondják el a saját történeteiket a saját számukkal.
Az első banda, akit csakúgy, mint az előző körben a The Boyz választott: a Pentagon lett, akik a Shine című dalukkal álltak a színpadra. A fiúk 2018. áprilisában adták ki ezt a zenét, amely több, mint 180 millió megtekintéssel bír a youtube-n.
Elkezdődött a Road to Kingdom című show, amiben a csoportok azzal a céllal versenyeznek, hogy bejussanak a hamarosan (remélhetőleg az év második felében) útnak induló „Kingdom” show-ba.
Elődjében, a Queendom-ban női bandák (AOA, OH MY GIRL, MAMAMOO, (G)I-DLE, Lovelyz) és egy szólista (Park Bom) volt a középpontban, de itt, mint a címéből is kiderülhetett a fiúké, a férfiaké a főszerep. Hét bandát választottak ki a műsorba, akiket az első részben ismerhettünk meg jobban, ők is ekkor találkoznak először egymással. A műsorvezetők Lee Da Hee és Jang Sung Kyu, csakúgy, mint a Queendom-ban.
A Road to Kingdom első fordulója április 30-án lett leadva, amire egy 90 másodperces előadást kellett készíteniük a fiatal bandáknak.