Heyhó! A mai adagom a koreai zenéről fog szólni, vagyis inkább arról, hogy hogyan ismerkedtem meg vele, kiket hallgattam először és kik a kedvenceim most. Ezen kívül szeretnék kitérni arra is, hogy mennyire befolyásolja ez a világ az én ízlésvilágomat.
A kezdetek
Egy újabb review-vel érkeztem, ugyanis a mai napon, pár perccel ezelőtt dobta be a mély vízbe a BLACKPINK a legújabb dalát, a How you like that-et. A kapott képek és az előzetes alapján teljesen másra számítottam, de amit kaptunk egyelőre egy összevisszaságnak tűnik számomra.
Felfedeztem benne az amerikai stílust, például egy kis Nicki Minaj vagy Cardi B koppintást, aztán egy kis indiai vagy török hangzásvilág is megcsapta a fülemet, na meg a „dumdum” részlet is ismerős. Rátérve a dalszövegre, csekély volt, ahogy a zene is, rövid és mint fentebb is említettem, nekem összevisszaságnak tűnik. Persze ettől függetlenül még mindig azt kell mondjam, hogy nagyon tetszik. Most biztos őrültnek néztek, hiszen szinte csak negatív dolgot soroltam fel, de van ám pozitív is.
A How You Like That videóval megint kaptunk egy gyönyörű klipet, a lányok hangja pedig még mindig csodás. A rap – és a vokál részek felosztása nagyszerűen meg van oldva. Örülök, hogy egyformán próbálják meg elosztani a részeket, ugye itt a 2ne1-ra gondolok, amikor például Darának sokkal kevesebb szöveg jutott a többiekhez képest vagy akár az AOA-t is megemlíthetném, ahol Jimin szorul háttérbe, mert ő rapper. Több odafigyelést érdemelnének.
A legnagyobb hangsúlyt szerintem megint a táncra tették, ami szexi lett és a lányokhoz illő. A három perces videóklip végén már megszokhattunk egy energikusabb befejezést, ami ismét brutál jó lett. Szerettem, viszont úgy érzem, hogy a lányok nem mutattak újat. Azonban még azt el kell mondanom, hogy Rosé haja fenomenális lett, nagyon jól áll neki. Jisoo sokat nem változott, őt így szeretjük. Jennienél szerintem ezzel nagyon mellé lőttek és Lisaé sem a legjobb szerintem. Természetesen ez az én kis személyes véleményem. Nektek bejön az új stílusuk?
Hogy hol az album? Ez egy háromlépcsős sorozat része, a következő dal júliusban, majd utána még egy zene lesz augusztusban és azután jön az album. Azaz szeptemberben várható az első stúdióalbuma a csapatnak. Hogy hol vannak a lányok szólói? Reméljük azt is hamarosan piacra dobják, hiszen Rosé, Jisoo és Lisa is megérdemelné már a szóló dalát.
Nektek mi a véleményetek az új dalról? Ti is nagyon várjátok már az albumot és a szólókat?
A végéhez értünk a Road To Kingdom című nagyszerű versenynek. Kezdetben még hét csapat harcát nézhettük (TOO, Golden Child, VERIVERY, The Boyz, Pentagon, ONEUS és ONF), de a végére már csak öten maradtak. Ez az öt banda a negyedik, azaz az utolsó fordulóra készített nekünk egy új dalt, amit ebben a fináléban adhattak elő. Erről hoztam el nektek a rövid véleményem.
Elérkeztünk a Road to Kingdom hetedik részhez és egyben a harmadik körhöz, ami sajnos az utolsó előtti forduló volt még a múlt héten. A holnapi nap folyamán pedig az utolsó körrel fogunk találkozni. Előtte természetesen elmondom a véleményem az előző heti adás előadásairól.
A múlt heti versenyről nem hoztam semmit, de most mindenképpen bepótolom ezt és leírom a véleményem a páros csapatok harcáról.
A VERIVERY és a TOO banda kezdett, akik egy nagyon népszerű BTS számot hoztak, a legújabbat, azaz az ON című dalt.