A 2020-as évben is lezajlott(ak) a kpop díjátadó(k) Koreában, amiken kiderültek, hogy kiket tartottak idén a legjobbaknak. Az egyik kedvenc youtuberem, aki reakcióvideókat készít nemrég egy saját díjátadóval mutatta meg, hogy nála kik nyerték volna el a díjat. Aranyos, mert a követőit is bevonta ebbe a játékba. Ebből jött az ötlet, hogy én is szeretném megmutatni, hogy én kiket ajándékoztam volna meg egy-egy díjjal.
A kategóriákat a legnagyobb díjátadókról másoltam, hogy ott miket szoktak kiosztani és most virtuálisan én is odapasszolom a kedvenceimnek. Mivel a büdös életben nem tudnék csak egyet választani, így lesz olyan kategória, ahol 5 fiú és 5 lány (banda, szóló) kedvencet fogok írni.
Szóval felkészültetek még több kpop bejegyzésre? Ha nem, hát elnézést kérek!
2016 novemberében oszlott fel a 2NE1 (nevük az “új generációt” jelentette, a 21. századra utalva) kpop banda és azóta eléggé üresnek érzem a kpop világo(ma)t. A közel 7 évet megél csapat a legjobbak közé tartozott. Természetesen most is akadnak nagyon jó csoportok, akik hozzák a mai zenei stílust, de hiányoznak ők, akik megszerettették velem ezt a műfajt.
Hogy miért oszlott fel? Bom drogbotránya (később szó lesz róla), majd Minzy kilépése. Aztán pedig vége lett a 2ne1-nak. Bár mind a három lány (Bom, Dara, CL) egy ideig maradt a YG – nál, a kiadójuknál, de mégis külön utakon folytatták. Vagyis folytatják. A Goodbye című daluk volt a legutolsó, amit kiadtak, az első pedig a Fire. Hazudok, hiszen a Bigbang – el közösen a Lollipop volt az első szám, amivel berobbantak a lányok, még 2009 – ben.
Már jó pár éve ismertem az f(x) nevű koreai bandát, mindig vártam arra, hogy visszatérjenek. Bár a kedvenc tagom Sulli, már 2015-ben el hagyta a csapatot, hogy a színészkedésre koncentráljon. A fiatal énekes-színésznő életét mindig próbáltam nyomon követni, sajnos rengeteg támadás érte.. és meg is lett az eredménye. Sulli egy éve már a mennyben énekel és színészkedik. Sajnos felakasztotta magát. Annyira szomorú mindig ilyenről olvasni, aztán pedig valahogy könnyítenünk kell nekünk is, fanoknak a lelkünkön. Amellett, hogy az f(x) dalait hallgatom és az örök mosolygó leányzót nézem, muszáj írnom róla. Összeszorul a szívem. Egy ilyen fiatal és gyönyörű és tehetséges lánynak nem szabadott volna feladnia, hogy tudta ennyire elrejteni fájdalmait, miért nem kért segítséget? Szomorú és tragikus ez az egész. Nyugodjon békében!
A hét tagú BTS banda ebben az évben töltötte a 7. évfordulóját, pontosan június 13-án és bár én nem vagyok hatalmas fanjuk, mégis van pár dal, amit szeretek tőlük. Ezeket osztanám meg veletek, természetesen arra is kíváncsi vagyok, hogy nektek kívülállóknak, akik nem teljesen kedvelik őket, de mégsem zárkóznak el tőlük, hogy mi a véleményetek a bandáról és hogy van-e kedvenc dalotok tőlük.
Igen, ez egy újabb kpop poszt.
Egyébként, hogyha választanom kéne, hogy ki a kedvencem a hét tag (RM, Jin, Suga, J-Hope, Jimin, V és Jungkook) közül, akkor egyértelműen RM-et említeném (akinek egyébként ma van a születésnapja). Ha meghallok egy BTS számot, akkor mindig az ő raprészét keresem. Viszont a többiek is szimpatikusak, főleg így, hogy utánuk olvastam és rájöttem, hogy többen is példaképnek tartják a BIGBANG (kedvenc bandám) tagjait és hát nagyon kedvesnek és aranyosnak tűnnek.
Na, de térjük a lényegre, szóval a kedvenc dalaim tőlük…