Elérkeztünk egy újabb kpop bejegyzéshez, amiben az áprilisi kedvenc kpop zenéimet szeretném megmutatni és természetesen egy kis vélemény is társul majd hozzá. Most is igazán nehéz volt választanom, mert remek bandák és idolok leptek meg sok újdonsággal. Na de nem is húzom tovább a szót, élvezzétek a bejegyzést és legyetek nyitottak. ^^.
+1. INCEPTION (iKON ver.)
Kihagyhatatlan volt számomra az áprilisi kpop kedvencei közül ez a RE-BORN feldolgozás. Az iKON banda a KINGDOM keretein belül az ATEEZ fiúcsapat egyik dalát újragondolta és ezáltal teljesen újjászületett a zene. iKON verzióban. A banda az Eredet című filmet vette segítségül a háttér elkészítésében és ezért mozogtak folyton az elemek, mintha egy álomvilágban lettünk volna. Fantasztikusan elkészítették. Az Inception pedig az egyik hatalmas kedvencem volt a múlt hónapban, az eredeti dallal együtt!
A 2020-as évben is lezajlott(ak) a kpop díjátadó(k) Koreában, amiken kiderültek, hogy kiket tartottak idén a legjobbaknak. Az egyik kedvenc youtuberem, aki reakcióvideókat készít nemrég egy saját díjátadóval mutatta meg, hogy nála kik nyerték volna el a díjat. Aranyos, mert a követőit is bevonta ebbe a játékba. Ebből jött az ötlet, hogy én is szeretném megmutatni, hogy én kiket ajándékoztam volna meg egy-egy díjjal.
A kategóriákat a legnagyobb díjátadókról másoltam, hogy ott miket szoktak kiosztani és most virtuálisan én is odapasszolom a kedvenceimnek. Mivel a büdös életben nem tudnék csak egyet választani, így lesz olyan kategória, ahol 5 fiú és 5 lány (banda, szóló) kedvencet fogok írni.
Szóval felkészültetek még több kpop bejegyzésre? Ha nem, hát elnézést kérek!