Az interjú posztsorozatom következő részével érkeztem, amiben olyan rejtett tehetséggel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.
Az interjú alanyaimat úgy próbálom kiválasztani, hogy valamilyen egyedi vonással rendelkezzen és ez most sem volt másképp. Ma egy tartalomgyártót ismerhettek meg, akit egy igazi divatblogger. Ő Manu, az inspirationsofmanuela.blog.hu blog írója, valamint a közösségi média oldalainak igazán szuper szerkesztője. Én már nagyon régóta követem, követem őt, szeretem a posztjait, a gondolkodásmódját, a videóit és a kedves énjét.
Szóval fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom következő részét és ismerjétek meg Manuélát.
Először is, kérlek mesélj magadról. Mutatkozz be nekünk pár mondatban.
Először is mindenkit üdvözlök Manuélának hívnak, 29 éves vagyok és vőlegényemmel Miskolcon élünk. Mindig is nagyon szerettem és szeretek is kreatív lenni, innen jön a tartalomgyártás iránti érdeklődésem. Emellett pedig a nyelvtanulás is a hobbim.
Az interjú posztsorozatom harmadik részével érkeztem, amiben olyan rejtett tehetséggel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.
Első körben egy bloggert kértem fel alanyomként, másodszor egy feltörekvő művészt szemeltem ki. Most pedig egy instagramon tevékenykedő, de bloggerként is jelen lévő lánnyal ismerkedhettek meg, aki nem más, mint Vivi a viiviiblogja.blogspot.com és a Vivi blogja instagram oldal szerkesztője.
Fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom következő részét és ismerjétek meg Vivi csodás személyiségét.