Azt hiszem utolérem magam ezzel a sorozatommal kapcsolatban, érkezik a júliusi kpop kedvencek listám. A júniusi listát már tegnap megkaptátok, azt nem volt nehéz összehozni, de júliusban annyi szuper zene jött ki, hogy a 10+1-es listám, valahogy 15+1 lehetne. Igyekeztem választani, a végleges eredményt pedig most olvashatjátok!
1. Sandara Park – FESTIVAL
Sandara Park, azaz Dara 2009 óta az ultimate bias-om, azaz a legeslegnagyobb kedvencem az összes idol közül. Még a 2ne1 bandában debütált, akikről korábban már írtam pár posztot. Nagyon cuki egyéniség, imádom a furcsa stílusát, a színészi képességét, azt, ahogy sok variety show-ban teljesít és végre! Miután kilépett a YG-től, ahol kezdődött a karrierje, kiadta első szóló albumát. Tele megannyi szuper zenével. A Festival kapta a “főcímdalt”, ahogy Darától várható, egy nagyon aranyos, színes, vidám, energikus zene lett. Visszahozva a 2009-es stílust, hisz a kpop anno’ ilyen cukimuki lányokból és fiúkból állt. Azonban, ahogy változik a kor, úgy változik a zene is. Köszi Dara, nosztalgikus volt és meglepő módon, imádom! Az album többi számát is azonnal a kedvencek közé pakoltam. A 2ne1 kedvenc dalaimat ebben a bejegyzésben kukkanthatjátok meg.
Nagyon le vagyok maradva a kpop posztokkal, így a mai napon mind a két hónapot el fogom hozni nektek. Az első, amiről szó lesz természetesen a júniusi kpop kedvencek.
1. ATEEZ – BOUNCY (K-HOT CHILLI PAPRIKA)
A júniusi kpop kedvencek abszolút első helyezéser nálam az ATEEZ éett- Nagyon oda meg vissza vagyok a bandáért, a Bouncy és igazából az egész album király dalokból álló korong lett. A BIGBANG számomra az UB band, örökkön-örökké, de az ATEEZ kezdi át venni ezt a helyet. A srácok brutál tehetségesek, a zenéik erősek és ütősek. A ritmus, a tánc, az ének és a rap részek egyszerűen fenomenálisak. A Bouncy pedig még sexy is. I.M.Á.D.O.M!
Elérkeztünk egy újabb kpop bejegyzéshez, amiben a (kicsit-nagyon megkésve) januári kedvenc kpop zenéimet szeretném megmutatni és természetesen egy kis vélemény is társul majd hozzájuk. A múlt hónap eléggé mozgalmas volt, ami ezt a műfajt illeti, rengeteg comeback (visszatérő előadó) volt és persze új bandák is színre léptek. Szóval ja… szerintem elképesztően jó volt a január.
10. Cravity – My Turn
Kezdem is azzal a csapattal, akik nem tartoznak nagy kedvenceim közé és nem is ismerem igazán a dalaikat, de… a My Turn a Cravitytől valamivel mégis megfogott. Lehet, hogy a kissé vicces refrén, de lehet, hogy az egész szám, ami szerintem iszonyatosan fülbemászó lett. Főleg, ha a “skrrt” és a “wrümwrümwrüm” részt hallgatja az ember. Nincs úgy különösebb mondanivalója, a klip viszont elég energikus, ami szintén tetszett, szóval nálam a tizedik helyen landoltak.