Bejegyzések TOPTEN Review Rólam Kapcsolat
2021. 07. 06.     Ninaa     ajánló, sorozat     18 komment

Újra egy sorozatajánló poszttal érkeztem, ugyanis két hónapja kezdtem el nézni a 13 Reasons Why (13RW – 13 okom volt) című sorozatot. Előtte ugye a Supernatural (Odaát) és a Valós halál ment nálam, imádtam mindkét sorozatot, de kerestem valami mást. Tudtam, hogy ez baromi lehangoló lesz, de annyi jót olvastam róla, hogy adtam neki egy esélyt.

.. és beszippantott. Érdekelt a történet és az, amit ezzel mondani, mutatni akartak. Továbbá az igazság miatt, mert tudni akartam, hogy hogyan jut el valaki arra a szintre, hogy öngyilkos legyen. Ez egy olyan sorozat, amit mindenkinek látnia kéne, fiataloknak, hogy eltántorítsa őket és mindenképpen segítséget kérjenek és a felnőtteknek, akik nem biztos, hogy tudják min megy keresztül a gyermeke vagy a tanulója/betege.

Kell, hogy mindenki számára legyen valaki, akinek őszintén meg tudunk nyílni, őszintén tudjunk beszélni a gondjainkról, örömeinkről. Figyeljünk egymásra, figyeljünk a barátainkra, szeretteinkre és ha ő nem is teszi meg, akkor nekünk kell, kérjünk helyette segítséget, ha úgy látjuk jónak.

 

Első évad

Visszatérve a sorozatra. Az nagyon tetszett benne, ahogyan az első évadban Hannah (Katherine Langford) meséli el a saját történetét 13 kazettán, azaz 13 részen keresztül. Mindegyik kazettán azt ecseteli, hogy ki miért járult hozzá ahhoz, hogy az öngyilkosságot válassza kiútnak. Hogy mennyire valós ez az egész? Nem jártam utána, de engem teljesen letaglóz, hogy valóban megtörténhetnek ilyenek az iskolában. Persze nem minden rész volt letargikus és szomorú, próbálták viccesebb részletekkel oldani a komolyabb helyzeteket és a jobb pillanatokat is megmutatták, ami miatt nem kerültem teljes sokkba. Viszont még így is eléggé meg marad az az furcsa, nyomasztó érzés.

Tudom, a kettő nem ugyanaz, de például a Csernobil sorozatot is megnéztem, abból egy részt tudtam egy nap, megvolt a maga hangulata, az biztos. Na meg ott valóban elénk tárult a valóság, ami még durvábbá tette az egészet. Persze a kettő nem ugyanaz, ezért inkább a Skins-hez tudnám hasonlítani a 13 okom volt-ot.

Térjünk is vissza hozzá. Az első évad utolsó részét (szégyen, nem szégyen) végig sírtam. Az nagyon kemény volt és ráadásul a törölt jelenetet is megnéztem.. ezt egy instabil személynek valóban nem kéne látnia. Jól tették, hogy kivágták, hisz így is bőven érthető volt minden, de lehet elrettentő példa is annak, akinek az jár az eszében, hogy felvágja az ereit.

Az első szezon után rögtön folytattam is a második évaddal, ugyanis összesen négy évadon keresztül nézhetjük a sorozatot és igen, tudni akartam mit hoznak még ki belőle.

Második évad

A második évadban az öngyilkos Hannah és az iskolája közötti tárgyalás volt a középpontban. Azoknak az embereknek a szemszögéből nézhettük végig a részeket, akik Hannah kazettáján szerepeltek. Itt nem sok olyan pillanat volt, ami nagyon szomorú lett volna. Nyilván… az egész sorozat nyomasztó és  van egyfajta hangulata, de ez a szezon nem volt annyira szomorú, szerintem. Valahol értettem is a másik szemszög véleményét és azt is, hogy menteni akarták magukat, mert még mi felnőttek sem biztos, hogy jó döntést hozunk, hát még tinédzserként.

SPOILER:
Bár a bíró döntésével egyáltalán nem értettem egyet, valamivel mégis több hiba volt az iskola rendszerében, mint a szülőkében.
SPOILER VÉGE

Ez egy igazán jó évad volt a 13 Reasons Why sorozatból és örültem, hogy elkészítették ezt és megtudhattuk, hogy a többiek hogyan élték meg az egész kazettás ügyet, Hannah halálát és a bíróságot.

A harmadik évaddal is folytattam

Ebben a szezonban meghal “valaki” és ennek a gyilkosságnak a nyomában járnak. Na itt mindent beleadtak és mindenki gyanúsított, ami miatt nagyon tetszett az egész. Ráadásul sokkal több problémát sorakoztat fel, mint az elődjei, vagyis inkább részletesebben. Vannak drogproblémák, skizofrén hajlam, pánikbetegség, magány, félelem, bűntudat, szexuális bántalmazás, erőszak és végül a feministák. Azonban én úgy gondolom, hogy ismét túlzásba vitték azt, hogy a fiatalok próbálnak meg mindent eltusolni vagy megmenteni, megoldani (mint a PLL-ben). Úgy érzem, hogy itt jobban elengedték magukat az írók a témákkal kapcsolatban. Továbbá ez inkább egy olyan évad volt, ahol nem teljesen a szomorúságé volt a főszerep, hanem a félelemé.

A vége

Végül a negyedik évadban teljesen megborult minden. Annyira lehangolt volt, nagyon kemény volt részről-részre nézni, de mégsem tudtam letenni. A főszereplő durván kikészül, a többiek is elvesztik önmagukat, a vége pedig.. nem számítottam erre. Valami szomorúra igen, de pont erre nem. Az utolsó rész első 30-40 percét (mert egyébként másfél órás volt) áttekertem, mert nem akartam végig bőgni. A TOP 5 szomorú jelenetei között van az biztos.

Aztán jöttek az egyre boldogabb és boldogabbnak tűnő részek, hogy mindent maguk mögött hagyhatnak végre. Hiszen a középiskolát túlélték, innen már csak jobbra fordulhatnak a dolgok. Szóval igen, úgy vettem észre, hogy kicsit boldogabban váltak el a középiskolától, amire szintén nem számítottam és ezáltal úgy váltam el a sorozattól, hogy ismét egy kiváló alkotást láthattam, ami brutál sokkoló volt, de mégis tanulságos.

A karakterfejlődésről itt most nem igazán lehet beszélni, mert inkább leépültek szerintem, mint hogy felfelé íveltek volna. Volt egy-két szereplő, akik próbáltak jobbá válni vagy megjavulni, de mindig történt valami, ami ezt megakadályozta. Hiába lett a vége úgymond “happyend”, ha ezt lehet annak nevezni, egészen az utolsó percekig a karakterek hol jobban voltak, hol visszaestek.

A kedvenceim talán Zack és Hannah voltak, annyira bírtam volna, ha összejönnek, de ez nem az a sorozat.

Hogy volt-e kedvenc részem? Ebből nem lehet olyat választani szerintem, talán a legutolsó, amikor továbblépnek és elköszönhetnek a középiskolától. Bár nagyon tetszettek Hannah boldog pillanatai.

Viszont a legdurvább jeleneteket igen. Szóval, ha nem szeretnél spoilert olvasni, akkor innentől el kell, hogy köszönjünk és azoktól, akik látták a sorozatot várom a szerinte legdurvább részeket.

  1. Hannah halála és ahogy bántak vele, ez egyértelmű.
  2. Bryce gondolkodásmódja és halála
  3. Tyler “sérelmei” (ez verte ki nálam legjobban a biztosítékot)
  4. Justin végzete.

Négy évad, négy durva részlet a 13 Reasons Why sorozatból. Emellett még volt pár, amit megemlíthetnék, de számomra ezek voltak a brutális részek.

Ha egyszer arra vetemednétek, hogy végig nézitek vagy már megtettétek, várom kommentben a véleményeteket.

Ha bármilyen öngyilkossággal kapcsolatos gondolatod lenne, KÉRJ SEGÍTSÉGET! Sosem késő, sosem szégyen.

Puszi,
Ninaa

Subscribe
Visszajelzés
18 hozzászólás
Oldest
Newest
Inline Feedbacks
View all comments
Virág Virgínia
2 hónapja

Nekem egyértelműen a nemi erőszak és amit Tylerrel csintak a WC-ben. Valóban brutális sorozat egyébként.

2 hónapja

Az Odaát nálam is nagy fan volt. Imádtam, bármikor újrakezdeném. Ezt a sorozat még nem láttam, de szuperül összefoglaltad! Apropó! Van bárki rajtam kívül aki sereti a spoilert? Én szinte az alapján döntöm el, hogy megnézem-e az adott filnet, sorozatot! 😉

2 hónapja

Ennek már többször neki akartam állni, de valahogy sosem került rá sor. Nem tudom mikor fog, de szívesen megnézném 🙂

Amy
2 hónapja

Ezer éve listázzák ezt, de a könyvvel akartam egyáltalán kezdeni… így a posztod után pedig erősen gondolkodom, hogy mennyire vagyok olyan elmeállapotban, hogy végig tudjam nézni, mert egy szinten én is érintett voltam a bullyingben, csak akkor még nem úgy hívták.
Mindenesetre, köszönöm, hogy leírtad 🙂

2 hónapja

Hűha, micsoda sorozatot találtál! 😯 Ha nagy ritkán nézek valamit, akkor inkább könnyed, vidám dolgot választok, ami pihentet, jobb kedvre derít, vagy legalábbis nem veszi el az életkedvem. Szóval köszönöm, de ezt inkább kihagyom.

2 hónapja

Én az első két evadot néztem végig csak. A másik kettőt még nem és lehet nem is fogom. A harmad unokatesóm öngyilkos lett ugyan úgy mint Hanna…

2 hónapja

Én először a könyvvel próbálkoztam, mert eléggé felkapott volt anno, de akkoriban távol állt tőlem az olvasás, végül nem szakítottam rá időt. Aztán a sorozat első két évadát láttam, nálam kiverte a biztosítékot az utolsó rész, borzasztó volt (nem emlékszem a srác nevére, de a bejegyzésed alapján az, amit Tyler szenvedett el, de már arra sem emlékszem, hogy miért tették vele…).
Számomra baromi nyomasztó volt, nekem is voltak ilyen gondolataim, de akkoriban Hannah-t nem értettem meg. Mai fejjel viszont azt gondolom, vagyis tudom, hogy ilyen megtörténik a valóságban, és sok fiatal választja ezt az utat. Sajnos nem kapunk kellő segítséget az iskolákban.
Na mindegy is, érdekes, hogy miközben daráltam a részeket, mert annyira beszippantott, mennyire nyomasztott, és mai napig egy borzasztó élmény. :’D

2 hónapja

Szia! Még sosem láttam ebből egyetlen részt sem, de hallottam már róla. Nem tudom lenne e lelki erőm ahhoz, hogy egy ilyen sorozatot végignézzek, mert azért én sem vagyok mindig stabil lelkileg. De azt hiszem ha elkezdeném tetszene. Köszi az ajánlót. :).

1 hónapja

Nagyon jól összefoglaltad ezt a posztot. .) Bár, olvasva a kritikádat, én az elejére kitettem vagy kiírtam volna, hogy erős idegzetűeknek ajánlanám csak. 😀 Mert így olvasva, nem mindenkinek ajánlanám, még ha azt is mondod mindenkinek kötelező lenne, de szerintem nem mindenkinek való. Nagyon tetszett ez a poszt. 🙂