Főoldal Interjú Rólam Kapcsolat
Rólam

Itt volt az ideje, hogy elkészüljön a “rólam” menüpont, ami nem lesz túl hosszú, de kicsit megismerhettek. Ha továbbiakban is kíváncsi leszel rám, akkor a bejegyzések közt megtalálhatsz.

Ninaa vagyok. Egy álmodozó, naiv, békepárti lány. Közel a harminc felé még mindig nem tudom teljesen, hogy ki vagyok én és mit akarok. Világéletemben egy konfliktuskerülő, segítőkész, sokat beszélő, naiv és hős szerelmes csaj voltam. Továbbá, amit még kiderítettem magamról, hogy nagyon szeretek photoshoppolni, imádom az animéket, sorozat – és horrormániás vagyok. Ráadásul még kapcsolatfüggő is és kocka.

Az érdeklődési köreim közé tartozik még a koreai zene (de egyébként mindenevő vagyok, talán a rock az, amit nem teljesen tűrök meg), a Japán kultúra (Japán az álom uticélom), játékok, online shopping és a turizás. Emellett szívesen járok mondoconra, nagyon szeretem a mozizást és bármilyen koktél jöhet. Nem szeretek olvasni, vagyis inkább helyesbítek: nem vagyok könyvmoly. Nagyon kevés történet érdekel, két kedvenc könyvem van: Böszörményi Gyula: 9, 8, 7 című regénye (és a folytatásai) és a Beyoncé könyv.

IBS-em van. Erről már korábbi posztomban olvashattatok, nehéz megbirkózni vele, de túlélhető. Egyébként egy stressz alapú, néha szorongást okozó és hasi panaszokkal járó betegség. Tehát ebből mindenki rájött, hogy elég stresszes, túlkomplikáló, szorongó (de mégis iszonyat vidám) személyiségem van.

Hogy milyen témákkal találkozhatsz majd nálam?
Mindennel is! Hiszen arról fogok írni, ami érdekel, ami velem történik. Viszont nagy vonalakban azokról lesz szó, amik a menüben is szerepelnek: személyes bejegyzések, haul posztok, ajánlók, tagek, vélemények, terméktesztek és így tovább.

Elérhetőségeim:
: ninnalany@gmail.com
: @fromninaa
: fromninaa
+ Jelenleg az AH magazin oldalán is írok.
+ amatőr grafikai insta oldalam: @designgaragehu

Köszönöm, hogy elolvastad.