Emlékeztek még a kérdéssorokra, amiket régebben írtam és elneveztem “A Vogue – féle 73 kérdés”-nek? Most újra fogok hozni ezzel kapcsolatban posztokat. Azonban először feltöltöm az első három verziót, amit már megírtam anno’.
Egyébként az ötlet a VOGUE youtube csatornájáról származik, ahol általában a sztároknak tesznek fel 73 db kérdést. Gondoltam ezt építsük be a bloggerek életébe is, eldöntendő vagy gyorsan megválaszolandó Q&A-ként. Megpróbálok minden hónapban legalább egy ilyet összedobni, ha tudom, akkor a Vogue kérdéseiből is fogok válogatni, de majd meglátjuk. Vannak olyanok, amik minket nem érintenek, de mindenképp kitalálok majd valamit.
Ha szeretnéd, akkor töltsd ki te is a Q&A-t.
A mai napon ismét egy ajánlóval érkeztem, ugyanis nemrég sikeresen megnéztem a Yamada-kun to 7-nin no Majo (山田くんと7人の魔女 TV) című animét. A sztorija igazán érdekes és magával ragadó, kissé romantikus beütésű és némi boszorkánysággal megfűszerezett ecchi, ami számomra a legjobb párosítás.
A G-Portál: én így szerettelek poszthoz az ötletet drága Klauditól kaptam, ugyanis a blogján egy kicsit nosztalgiázott és ezáltal meghozta az én kedvem is. Ugyanis írt egy posztot a G-Portál-ról és úgy gondoltam, hogy én is megosztom erről a remek, de mára már sajnos elavult weboldal készítő portálról a véleményem. Ugyan azt írtam, hogy elavult, de ahogy Klaudinál is olvashatjuk, a kezdő portálszerkesztőknek, bloggereknek ez egy remek felület lehet. Szóval tessék bátran használni.
Újabb témával érkeztem, ami a receptekről fog szólni, bár kevés olyan étel van, amit megeszek, mégis úgy gondoltam ideje indítani egy ilyen kategóriát is. Az első kaja, amit be fogok nektek mutatni az egy ananászos finomság lesz, amit a címben is olvashattok.
Szóval, kezdhetjük? Nem titok, hogy az egyik kedvenc gyümölcsöm az ananász (meg a dinnye, meg a banán, meg az eper… és még folytathatnám a sort). A legtöbb ételt, amit ebből készítenek simán befalom, bár eddig még csak kettő ilyen kaját ettem, az egyik a hawaii pizza és a másik pedig az, amit most fogok bemutatni nektek.
Heyhó mindenki! Szerettem volna valami mással szolgálni a mai napra, úgyhogy most egy kicsit elmerülünk a gamer világban. Már ismeritek a zenei ízlésem egy részét, most pedig jöhet a következő tény rólam. Kedvenc játékaim: a kocka énem eredete! Benne vagytok? A válasz bármi is legyen, a mai bejegyzésben erről olvashattok. Ha velem tartotok, akkor ki fog derülni, hogy én mivel játszottam, még 10 – 15 éves koromban és az is, hogy most mivel tudom lekötni magam. Kezdjünk is bele ^_^