Október 4 – Az állatok világnapja

Október 4 minden háziállat szerelmesének fontos nap, ugyanis ma van az állatok világnapja. Legyen az nyúl, papagáj, kígyó, pók, hörcsög, cica vagy kutya, ez az ő napjuk. Ilyenkor vannak, akik túlzásba viszik és valóban megajándékozzák a kis kedvencüket finom falatkákkal vagy akár vesznek neki ruhát stb, de én inkább csak több szeretet adok nekik vagy épp a macskámat nem nyúzom meg, hanem békén hagyom :’D

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének a halálának a napja. A legenda szerint ez az ember nem csak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen. A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet. (forrás)

Az állattartás és az örökbefogadás fontossága

Egy állat, csak úgy, mint egy gyerek felelősséget, odafigyelést és törődést igényel. Vannak olyan emberek, akik túlzásba viszik a szeretetet, de nincs ezzel semmi gond, az állat és a gazdi boldogsága a lényeg. Viszont számomra van egy dolog, ami nagyon sokszor kiakaszt. Ez pedig az állatok ivartalanítása.

Tudom, hogy szükséges és fontos, hiszen a több, mint 12 éves Lizámnak két hónappal ezelőtt méhgyulladása volt, ami mint kiderült, az ivaros kutyáknál nagy százalékban fordul elő és bele is halhat. Szerencsére jól van, a műtétet nagyon jól viselte.

Na de!

Szerintem minden gazdi el tudja dönteni, hogy mikor akarja ivartalanítani a kutyáját/macskáját, nem kell ezt az emberekre ráerőszakolni és ha valaki (FELELŐS GAZDI!) nem teszi meg annak a fejét leszedni és máglyán elégetni.

Viszont, ha semmiképp sem akarjuk, hogy a kiskedvencünknek legyenek kölykei, akkor el kell végeztetni az ivartalanítást és megelőzni a bajokat.

Persze megértem azokat az embereket is, akik ennyire mellette vannak, mert tényleg rengeteg kóbor állat van és a menhelyek már nem bírják, de nem minden áron kell ezt megtenni. Szerencsére amely állatok már bekerültek, ivartalanítva gazdisodnak és ezzel is kevesebb a felesleges szaporulás. Viszont, ha nekem van egy kutyám/macskám és tudom, hogy akaratlanul (bombabiztos kerítés) nem lesz kölyke, akkor ne legyek már a világ legrosszabb embere, hogy nem ivartalanítok azonnal. Egyébként a cicám hamar átesett a műtéten, mert tudtam, hogy nem akarok több cicát. A kutyimmal nem így voltam, viszont sosem jött össze a vemhesség.

Ha már menhely, akkor amellett vagyok én is, hogy nagyon gyönyörű állatokat lehet találni ott, így mindenkit arra buzdítanék, hogy ha teheti mentsen meg egy drágaságot. Ha egy társat szeretnénk, akkor mindegy milyen a fajtája, csak válasszuk ki a kedvencünket, majd vigyük és tegyük boldoggá az életüket és persze a sajátunkat. FOGADJ ÖRÖKBE!

Most, hogy kiadtam magamból ezeket, bemutatnám az én kis kedvenceimet. Még anno’ volt egy rövid tag, amit újra kitöltöttem és ezáltal ismerhetitek meg a cicum és a két kutyinkat. Ha szeretnétek, töltsétek ki Ti is!

Kiskedvenc tag

1. Hogy hívják a kisállatodat?
A cicumat Nyaffinak, a labradorkeverék kutyimat Lizának, valamint a párommal közösen örökbefogadott huskyt pedig Roxynak.

2. Honnan ered a neve?
Nyaffi szerintem mindenkinek egyértelmű, bár örülnék ha hallgatna is rá. Még fiatalabb korában kevesebbet nyávogott, de így 7 évesen többször hallatja a hangját, főleg ha nem tetszik neki valami. Liza hirtelen ötlet volt, de annyira illet rá, hogy így lett elnevezve. Roxyt sajnos nem tudjuk.

3. Milyen fajtájú?
Már az első kérdéskor megadtam ezt a választ. A cicám egyszerű házi macska, a kutyám pedig labrador keverék. Ahogy szoktam mondani, igazi kis korcs. Persze nem bántásból, vagy rossz indulattal. Mindkettőjüket szeretem nagyon.

4. Mióta van meg?
Nyaffi azt hiszem már 7 éve van nálam, míg Liza körülbelül 12 éve. Roxy pedig decemberben lesz két éve a társaságunkban, akkor volt 10 hónapos.

5. Hogyan került hozzád?
A labradorkámat még exem rokonaitól kaptuk, ugyanis már szükségünk volt egy kis ebre, aztán annyira megtetszett ő, hogy muszáj voltam elhozni. Nyaffi pedig a párom egyik ismerősétől van. Roxyra egy kutyás csoport egyik hirdetésében találtunk rá, mindig is akartunk egy gyönyörű faj(ta)tiszta állatot, így bepróbálkoztunk és el is hozhattuk szerencsénkre. Bár nehézkes vele, de ettől függetlenül imádjuk.

6. Van valami különleges szokása?
A cicáknak? Mindene különleges. Olyan pózokat tud felvenni vagy amikor megkergül, akkor úgy fel tud borzosodni (vagy hogy mondjam/írjam..). Nyaffi és Liza finnyás, ahogy én is. Csak egy-egy fajta tápot esznek meg, semmi vagy nagyon kevés házi koszt. Szóval.. nehéz velük. Roxy pedig husky, szerintem ezzel mindent el mondtam. Nézzétek meg pár videóban, hogy miket tud csinálni egy szánhúzó. ^^”

7. Milyen beceneveken szólítod?
“Te dög”. – mind a három bogyót. A macsimnak még van egy különleges neve: Szecska mester. Mert néha tényleg úgy néz ki, mintha a Tini nindzsa teknőcökből lépett volna ki. ^^” Ezen kívül még a cilucilu, mocsok, nanóci neveket hallhatja. Lizát szoktuk még Lizókázni, főleg ha hízelegni akarunk neki. Roxynak sajnos nem választhattunk nevet, de szerintem Luci lett volna, mivel lány és a Lucifer rövidítéseként tökéletesen passzolt volna hozzá. Egy igazi ördög.

8. Van-e valamilyen közös kalandotok?
Nyaffival csak a házban futkorászunk össze – vissza. Játszok is vele, de úgy közös kalandunk nincs. Egyszer próbáltam kivinni a házból, pórázon… de azt látni kellett volna. Annyira félt, hogy azt hittem beszabehu! ^^” Szóval többször nem is próbáltam.

Liza és Roxy általában bosszúságot okoz azzal, ha kiszöknek. Egyébként hallgat ránk, de ha a kapun kívül van, sunyi módba bekapcsol és elszelel. Liza hamis, de ha kint van nem bánt senkit, azonban azért félő, hogy ha valaki “megtámadja”, akkor ő is vissza támad. Roxyval van pár kalandunk, amivel kapcsolatban a későbbiekben szeretnék hozni egy #huskyvalazélet posztsorozatot.

9. Mit jelent számodra a kapcsolatod a kisállatoddal?
Nyaffi az én királynőm és én vagyok a gonosz kis alattvalója. A kutyik pedig az én szeretetéhes bombáim. Mosolyt csalnak mindig az arcomra, ha épp nem bosszantanak fel, de imádom mindhárom szépséget.

Nektek van házi állatotok? Nagyon kíváncsi vagyok, szóval meséljetek róla/róluk egy picit a kommentszekcióba.

Puszi,
Ninaa

About the Author

Subscribe
Visszajelzés
14 hozzászólás
Oldest
Newest
Inline Feedbacks
View all comments
23 napja

Nekem most nincs háziállatom, felelőtlenség lenne az életstílusom mellett. De gyerekkoromban volt egy kutyánk és sok-sok macskánk.
Nagy élmény volt számomra ellátogatni Assisibe, az általad is említett Assisi Szent Ferenc városába.

23 napja

Nagyon jó poszt lett ^~^ nekünk jelenleg van egy hörcsögünk, Micike a neve a kisasszonynak. 😄 De imádjuk❤️ elég fürge és gyakran van kivéve mikor fent van, sokat foglalkozunk azért vele, hogy ilyen kicsike, de pont elfér a kezünkbe. Ő egy aranyhörcsög egyébként. Imádjuk ezen kívül a kutyákat, macskákat, páromnak is nagy kedvence a husky, ugyanakkor nekem is. Akkor még a nyuszikat is szeretjük, meg a papagájokat. Amiket nem lehet tartani azok a panda, róka, farkas, fóka, pingvin is nagyon cukik😍❤️

Posztodra visszatérve, én nem értek egyet a ivartalanítással kapcsolatban, mert nagyon fontos lenne ivartalanítani, mert ezzel nem csak rengeteg betegségtől és kölykök születésétől óvod meg magatokat vagy akár a szomszédokat és a menhelyet, hanem az életét is megmented ezzel úgymondd. Rengeteg féle betegségekről is hallani, olvasni hogy ha nem ivartalanítanod a kiskedvencedet akkor mennyi gond érheti a későbbiekben vagy akár titeket is mennyi problémát okozz azzal ha több és több kölyke lesz amit nem tudtok elajándékozni senkinek, meg aztán honnan tudod hogy a kölykök tök full biztos helyen lesz? Oda látni nem fogunk tudni, sajnos. Bomba biztos kerítéssel lehetséges, hogy elkerülőd hogy a kutya ne mehessen ki, nade ez a bomba biztos kerítés sem olyan biztos, mint gondolnád! Vannak kutyák akik eszesek, ügyesek és simán kiásnak egy helyet és találkozik egy másik kutyával… Hallottam én már minden féle kerítés, legfeljebb a beton az ami tényleg beválna egy kutya számára, hacsak nem tanul meg repülni. 😀

Ha azt nézzük, ezzel már saját magad ellen, ellened beszélsz, mert a macskádat ivartalanítottad, mert nem szeretnél több kölyköt, tehát mégis megtetted annak ellenére hogy a kutyáknál nem pártolod. Ezzel a macskádnak is segítettél. Most tuti azt fogod mondani, hogy egy macskánál más, de miért lenne más? Semmiben nem különbőzik a két állat, ugyanúgy megvannak az esélyei, de máshogy. Mellesleg pedig, ennyire félni nem kell tőle, hiszen manapság már nagyon jó felszerelt és biztos műtétek vannak az állatoknál is, így túl élik. Természetesen mint az embereknél is, itt is sikerülhetnek félre műtétek vagy nem sikerülnek olyan jól és sorolhatnám.

Mindenki maga dönti el persze, hogy ivartalanítja-e a kedvencét vagy sem. De nem ettől lesz valaki jó vagy rossz gazdi, nem ettől leszel jó gazdája hogy ivartalanítottad-e vagy sem. Sajnos, egyre többen nem tudnak mit kezdeni a kiskedvenceikkel mert sok és sokan bántalmazzák még mindig az állatokat, pedig semmi rosszat nem tettek ellenük némelyik állat, de főleg mostanában a kutyák kerülnek nagyon rossz sorsra. 🙁 Sokaknak nem is szabadna állatot adni vagy már gyereket se!

Örökbefogadás: Jó dolognak tartom én is, de sajnos ennek is vannak bizonyos feltételek már, bár nem annyira szigorúan, de például egy nyuszit szeretnél örökbe fogadni vagy venni egy menhelytől “venni” akkor szigorú feltélekkel viheted haza, vagy akár oda is mennek ellenőrizni amit őszintén főleg egy nyuszinak nem tudnak akkora helyet biztosítani, ez tényleg annak érdekes akkor csak tartani aki kertesházban lakik. 😅 De ugyanez érvényes akkor a kutyákra, mert a kutyáknak az bezártság egy panel, nekik is kell a szabadság, a nagyobb hely-tér. DE! Tényleg semmi bajom a örökbefogadással, tényleg jó dolog, meg jó hogy van. Csak sajnos nem mindegyik menhely vagy örökbefogadási központ olyan amilyen, mert mindegyik más.

Tetszettek a kérdések és a válaszaid. ^~^

Klaudi

23 napja

Nagyon jó bejegyzés lett. Szeretem az állatokat. Én inkább kutyapárti vagyok. Imádom őket. Fontos, hogy az ember felelősségteljesen vállaljon kisállatot!

22 napja

Ismét egy remek írás 😊😉 Nekünk több állatkánk is van😊 Erről már én is írtam a blogon. Azért itt is felsorolom őket:
Fifi a 10 éves keverék kutyusunk, őt pici cumisként vettük magunkhoz és neveltük fel.
Zeusz lassan 3 éves lesz Cane Corso. A mi óriás babánk aki néha nagyon rossz 🤣
Elliot egy szakállasagáma 4 éves lesz. Mókás, vicces és bolondos 😆🤪
Luna és Zoé a leopárdgekkó testvérpár. Ők 5 évesek és igazi kis mosolykák.
Pablo a legfiatalabb a csapatban 1 éves lesz, ő egy párduckaméleon. Aki most a tini korszakát éli 🤣🤣🤣
Én már el se tudom képzelni nélkülük az életünket🥰😊 Szeretem a mókas és olykor rossz szokásukat is 😁 Fifit mi is akkor ivartalanítottuk, mikor Zeusz hozzánk jött. Jobb hogy így tettünk, sok betegségük lehet a szuka kuryusoknak. Az örökbefogadás, egy remek dolog, én mindenkinek ajánlom, aki állatot szeretne. Viszont az állatartás hatalmas nagy felelőség, ami több évre szól, ezért csak jól átgondolva vágjunk bele.😉

Wikka
16 napja

Assisi Szent ferencet nagyon szeretem. Van egy film ami róla szól. Nem mai darab, de imadom napfiver, holdnőver. Tetszett hogy említetted az örökbefogadást. Nagsok.menhelyi állatnak csalhatnak.mosolyt az arcára miatta 🙂

Virág Virgínia
12 napja

Nekem egy kiskutyám van, imádom! Egy szeretetgombóc 😍❤

12 napja

Nincs háziállatom, pedig nagyon örülnék egy kutyusnak, csak jelenleg ez sajnos nem megoldható. Talán ha egyszer kertes házam lesz. Úgyhogy gyerekként volt utoljára kiskedvencem, akkor is egy teknős. 😀

You may also like these