Nyári kedvencek: Minden, ami én vagyok

Kicsit el vagyok maradva ezzel a posztsorozataimmal, de mostanában nem volt sok kedvem hozzá. Azonban erőt vettem magamon és folytatom, elhoztam nektek a nyári kedvencek listámat, hiszen a július és az augusztus maradt ki. Készen álltok? Ismét egy hosszabb bejegyzésre lehet számítani, kommenteket pedig szívesen fogadok a poszt végén.

Sajnos most a blogposzt részleg elmarad, mert nem mentettem el az olvasott bejegyzéseket. A szeptemberi listával igyekszem elkészülni időben és ott már lesznek kedvenc bejegyzések is.

NYÁRI FILMEK, SOROZATOK, AMIKET LÁTTAM

Amire még emlékszem, elkezdtük párommal nézni a Superman & Lois című sorozatot, mivel mindketten imádjuk a szuperhősös alkotásokat, így nem volt kérdés, hogy ez is be fog jönni. Emellett elkezdtük A nagy pénzrablás remekművet nézni, amit hamar le is daráltunk (júliusban kezdtük, augusztus elejére végeztünk vele). Továbbá amikor nem volt kedvünk vagy túl fáradtak voltunk, akkor a Family Guy és Két pasi meg egy kicsi ment. Magamban pedig a Tiltott szerelmet nézem újra, ami még mindig egy rohadt jó török sorozat. Filmek közül leginkább horrort néztem, mint például a Démonok között 3 vagy a Fear street (A félelem utcája trilógia, az AH Magazinban írtam róla), The Unholy vagy a Péntek 13. Vígjáték és egyéb kategóriában a Tom & Jerry filmet láttuk, valamint a Csókfülke harmadik részét.

ZENÉK, AMIKET JÚLIUS HALLGATTAM

Kezdeném a sort a júliusban megjelent és kedvencek közé kerültekkel, először is két magyar előadópárossal, akik angolul adtak ki egy dalt: soundboy feat Karola és a Love Flow, valamint YAMINA és Tóth Andi és a Fantasy. Nekem nagyon tetszett a mindkét szám alapja és az előadók is összhangban voltak. Szóval bízom benne, hogy még kapunk hasonlót tőlük. MISSH júliusban visszatért két közreműködéssel: HRflow és G.W.M. Igen, én szeretem mind a két zenét. Végül pedig B. Nagy Réka száma lett hatalmas kedvenc a nyáron, valamint MYNEA és MANUEL közöse a Nem bánom.

Sokakat, köztük engem is teljesen beszippantott The Kid LAROI és Justin Bieber közöse a Stay, nem tudok ellene tenni, nagyon király zene lett. Ilyen hatással volt rám Miley Cyrus újdonsága a Plastic Hearts. Egyszerűen imádom ezt a csajt. Ha már itt a híresebbek közt vagyunk, akkor Anne-Marie és a Little Mix trió zenéjét is kénytelen vagyok megemlíteni, mert oda meg vissza vagyok érte. Ahogy Camila Cabello visszatérésébe is beleszerettem a júliusi hónapban. Megunhatatlan lett ez a Don’t Go Yet száma is.

Hogy újat is mutassak nektek, hoztam pár (számotokra talán) ismeretlen előadót (bár korábbi posztjaimban tuti említettem már őket). Én nagyon szeretem a fiatal Jessie Murph hangját és a legújabb dalát is azonnal elmentettem magamnak. Mellette Roxen, akiért nagyon-nagyon odáig vagyok. Mindig meg tud lepni a különböző stílusú számaival. Lady XO a rapper csajszi számomra a legnagyobb best az underrated/alul értékelt előadók közt. Ha szeretitek a rappet, akkor mindenképpen hallgassátok meg őt. Térjünk át a latinosabb stílusra, ugyanis egy új párost találtam júliusban, akik Dhurata Dora ft. Noizy. A Mi Amor azonnal megragadta a fülemet és a testemet is táncra perdítette.

A júliusi kedvenc kpop listámat elolvashatjátok itt.

ZENÉK, AMIKET AUGUSZTUSBAN HALLGATTAM

Az augusztusi hónapban a magyar közt Horváth Tamás és a feltörekvő Luca zenéi tetszettek a legjobban. Day legújabb albuma is megjelent, tele nagyszerű, mondanivalóval rendelkező számmal. Ismét megtetszett Tóth Adni zenéje, Follow The Flow is kiadott ismét egy remekművet, ahogy Rácz Gergő és Orsovai Reni. Nem gondoltam volna, de Raul és Inez Óceánja is nagy kedvenc lett.

A külföldiek közt nagyon szerettem Prince Royce – Lao’ a Lao’ című dalát, természetesen én is belehabarodtam Shawn Mendes visszatérésbe és a Tainyvel közösen létrehozott Summer Of Love eszméletlen lett, a nyár lezárásaként nem is kérhettünk mást. Destiny Rogers sokak számára ismeretlen lehet, de baromi tehetséges a leányzó, így mindenképp meg akartam említeni, mert a Simon Say zenéjét nagyon imádom. Sub Urban & Bella Poarch közösét valószínűleg mindenki ismeri, be se kell mutatnom, én is azonnal mentettem a kedvencek közé, ahogy kijött. Végezetül pedig egy számomra nagyon kedves számmal zárom a sort, ami YENDRY és Damian Marley együttműködése, a YOU.

Végül pedig az augusztusban legtöbbet hallgatott, legnagyobb kedvenc kpop előadóim, bandáim hoztam el nektek. Most nem készül hozzá külön bejegyzés, talán a szeptemberinél folytatom a listát. Először is SOMI visszatérését ajánlanám nektek, aki a DUMB DUMB számával engem egész hónapra megfogott. Nem telt el úgy egy nap, hogy ne hallgatnám. Majd a CIX banda remekműve az, ami nagyon megtetszett, ami a WAVE címet kapta, a videóklip pedig fantasztikusan gyönyörű lett. Augusztusban jött ki a Stray Kids legújabb dala, a Thunderous és természetesen egy teljes hosszúságú albumot is kiadtak a srácok. A BTS után talán ők most a legfelkapottabb dél-koreai fiú banda. Annyira csúcs előadásokat és zenéket, albumot csinálnak, hogy szerintem nem kell már sok ahhoz, hogy feltörjenek az ő szintjükre. Végül pedig mindenképpen meg kell említenem az MCND srácok visszatérését, akik szintén egy albummal érkeztek és a MOVIN című dalukkal, amibe teljesen beleszerettem.

Ennyi lett volna a nyári kedvencek posztom. Hamarosan pedig érkezem a szeptemberi listával, hiszen októberben az lesz esedékes. Nektek mi volt a nyár slágere? Találtatok a felsoroltjaim között újakat, amiket a kedvencek közé mentettetek?

Puszi,
Ninaa

About the Author

Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

You may also like these