Főoldal Interjú Rólam Kapcsolat
2023. 07. 14.     Ninaa    személyes     8 komment

Azt hiszem itt az ideje, hogy újabb személyes bejegyzéssel érkezzem. A legutóbbiban arról olvashattatok, hogy beköltöztünk a városba a párommal, na de, hogy azóta mi is történt?

Mozgalmas volt a június, egy csepp nyugtunk sem volt, ami nem baj, csak néha elfáradtunk. A kis kuckónkat sikerült elég hamar berendeznünk. Azt hittem, hogy tovább fog tartani, na meg attól is tartottam, hogy többször fogok hazalátogatni, mint kéne, hisz az egyedül létet még nagyon meg kell szokni. A sok horrorfilm után úgy gondoltam, hogy amikor párom éjszakás, akkor valószínűleg otthon fogok aludni. Na de nem így lett, még az első héten igen.. de aztán próbáltam hozzá szoktatni magam. Igaz, volt segítség és társaság. Most jöhetne az a kérdés, hogy akkor mi a f*szért nézek horror filmeket?! Erre egyszerű a válasz, mert szeretem a félelmet. Mazochista vagyok kissé. Most is tervben van valami… hmm.. na mindegy, folytassuk.

A lakásba kisebb-nagyobb dolgokat vásároltunk, például konyhai eszközöket, de egyébként rengeteg mindent kaptunk otthonról, családtól. Apróságok, kajcsiba való dolgok kellettek, meg persze még be kell szereznünk a jövőben egy komódot, mert a páromat sikeresen kitúrtam a szekrényünkből. Valamint még a fürdőszobába kell egy akasztós valamit beszerezni.

Az valószínűleg várható volt, hogy a hálószobánk szinte már számítógép terem is lehet, hisz mindkettőnk gépe itt van. Egyikhez a tv van kötve, hogy filmezzünk, a másik pedig szimplán az íróasztalon van. Sőt még a laptopot is elhoztam, hogy ha beütne a krahhh. Igen, az elején be is ütött, hisz a videókártyám majdnem meghalt, de végül csak az egyik ramom érezte azt, hogy ideje kikerülni a gépházból. Majd későbbiekben pótolom. : D Az internet egyébként június közepétől lett bekötve.

Hogy még mi történt a júniusi hónapban?

Buli volt, meg buli, meg még több buli. Ezért sem volt mostanában blogposzt. Basszus annyit party van, amióta beköltöztünk a városba, hogy kezdem magam kellemetlenül érezni. Nem azért, mert olyan sokat költenénk ezekre vagy ilyesmi, mert nem. Viszont azért na, hagyjuk is. :’D Egy koncerten voltam a júniusi hónapban, ahol három fellépő volt: ESSEMM, GWM és L.L. Junior. Igen, ciki, szégyen, amúgy meg nagyon nem, de én szeretem ezeket az előadókat. ESSEMM az egyik hatalmas kedvencem a magyar rapperek közül, szóval nem volt kérdés, hogy megyünk. Nagyon jót buliztunk egyébként, de mostanában visszajött a techno a divatba? Mert nagyon sok DJ mostanában azt nyomja. Na mindegy, én nem nagyon bírtam, így olyan hajnal 2-3 körül hazabattyogtunk.

Ezek mellett volt még egy kis sütögetős, grillezős esténk, valamint voltunk esküvőn is, ami szintén nagyon jól sikerült. Kedves barátaink igazán különleges esküvőt akartak, aztán azt is kaptunk. Remek volt a mennyasszony ruhája és brutál egyedi, a vőlegény pedig igazi fess úriember. Imádom őket. Szóval, igen, mozgalmas volt a június és egészen sok pénzt el is vertünk. Viszont a nyár nálam, nálunk mindig ilyen, akkor nagyon sok a program és ezzel szerintem semmi gond nincs. Nem? De! : D

A baj nem kicsi, kissé rehabos vagyok.

Tuti, hogy hipochonder vagyok, mert amikor valami kisebb gondom van, rögtön azt hiszem, hogy halálos. Hogy most mi történt velem? Begörcsölt a vádlim, tudjátok az az éjszaka felkelős sz*r érzés. Na, de másnapra kissé be is dagadt. Én nem is figyeltem, de amikor már anyum és kollegám is megszólt, akkor kissé beparáztam, szóval másnap lementem a házi dokimhoz. Amikor kicsit mosolygott, akkor éreztem a túlzásom, az ijedtség nagyobb volt. Viszont az, hogy magnézium szedés mellett is előfordult az nem tetszett neki, szóóóóval, mehetek vérvételre sok-sok vitamint megnézik, melyik milyen mértékben van a szervezetemben. Előre félek, mert az biztos, hogy gyenge lesz. Aztán elmondtam neki, hogy a szemészetről el akartak küldeni belgyógyászatra, de ugye még nem kértem beutalót, amire a válasza csak annyi volt, hogy a vérvétel után meglátjuk merre tovább. Mondom király. ^^”

Na mindegy, a lényeg, hogy ezt is kivizsgálják. Amin meglepődtem, hogy a vérvételes beutalós papíron ott van az IBS kódja, mint alap betegség. Szóval ja, van ez a betegségem. Csak nem mindenki tudja, hogy ez mivel jár. A vérvétel, ami július 17-én lesz egy igazi túlélős procedúra lesz, de megpróbálok nem össze esni. ^^”

Huhh, azt hiszem így nagy hirtelenjében ennyit tudok nektek mesélni a júniusi hónapomról. BASSZUS! Eltelt fél év a 2023-as évből, ez azért elég durva, nem? Meg az is, hogy ebben a posztban mennyit káromkodtam. Remélem nem gond. Ilyen vagyok >_<

Nektek, hogy telt a júniusi hónap? Mi volt a legemlékezetesebb pillanat?

Puszi,
Ninaa

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

8 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Klaudi

Nagyon jó bejegyzés lett❤️ Én már nagyon vártam😊 A albérletek is nagyon szuper, jó kislakás❤️ Bár, ne sértődj meg, se semmi, de én biztos nem raktam volna ki róla képet🙈 ettől függetlenül persze jó látni😊

A nyár… Hagyjuk is xD De örülök, hogy ilyen jó sok programotok összejött❤️Remélem a kpop is sikerülni fog😊

Hipochonderségre annyit, hogy egyre több ilyen emberrel talizok😅 én szerencsére nem vagyok az, mert semminek nem nézzek utána és nem is érdekel igazán. 😅 Valamikor régen én is az voltam “valamennyire” de leszoktam róla. Minden rendben lesz❤️Majd engem zaklass nyugodtan közbe 😁

Manó

Néha élvezni kell az életet, emiatt nem kell magyarázkodni. Viszont örülök, hogy már belaktátok az uj helyet☺️
És ne is mondd, már július van és hova szalad az idő🫢

Kitti

Jó kis mozgalmas, bulis időszakod volt 😁 Az ilyen is kell néha 😉 Örülök, hogy sikerült a lakást berendeznetek. Idővel megszokod azt, hogy egyedül vagy 😊 A férjem 3 napot 12-ben dolgozik váltva, így tudom milyen az éjszakás egyedüllét 😀😁 Nekünk emlékezetes pillanat Harkány volt. Végre egy kicsit kettesben pihiztünk 🥰

Amy

Kitartást a vérvételhez, tudom, hogy milyen kellemetlen érzés. Ha megengedik, feküdj el, míg leveszik, néha nagyon kedvesek az ott dolgozók. Egyszer velem is megtörtént, hogy utána aranyosan ott marasztaltak egy pár percig, mert látszott, hogy elsápadtam, és megelőzték a bajt. Mondjuk, ez évekkel ezelőtt volt ^^”.

Örülök, hogy minden jól sikerült, és az albitok is kis helyes lehet élőben. Örülök ennek a döntésnek egyébként, hiszen ez tényleg egy hatalmas lépés, és ha segítség kell, akkor tudod, hol találsz meg ;).

Fekete-Virág V

Szuper bejegyzés lett, vártam már ❤️☺️

Eszter

Mégegyszer gratulálok az albérlethez, olyan jó ez a kezdeti időszak. Csinosítgassátok csak az ízlésetek szerint, meg érezzétek jól magatokat ❤️ Szuper koncerteken jártál, ESSEMM nekem is nagy fav volt, tudod meséltem, hogy idevalósi. ☺️ NagyLegény lett Kapuváron, a kis barátnője pláne 🤦‍♀️ na de ez csak egy kis bennfentes . Szurkolok hogy rendben menjen a vérvétel, de ne izgulj hamar túl leszel rajta!! Jobbulást Neked 😘

Vivi

Nagyon örülök, hogy már be is rendeztétek a lakást! 🥰 Nagyon szép lett! 🥰
Jól tettétek, hogy buliztatok, néha kell is! 😁 Én is voltam egy buliban a múlthónapban és nagyon jól éreztem magam. 🥰 Igaz, hogy utána mentünk piacozni, de az nem baj. 🤣
Egyébként Essemm a legjobb idehaza, legalábbis szerintem nagyon real a mai napig, bár már nem szoktam hallgatni. 😁
Kitartás a vérvételhez! Meglátod, hogy majd hamar túl leszel rajta! 🥰

Jakó Judit

Igazán mozgalmas hónapon vagy/vagytok túl. Gratulálok az összeköltözéshez. Szuper képek. Szerintem nem cikik ezek az előadók. Sokan hallgatnak ilyen zenéket, csak vannak akik tagadják. Én is kedvelem. Nem minde, de azért néha egesik, hogy ilyesmihez van kedvem. Kitartás, nem lesz semmi baj, ne parázz rá az mégrosszabb.