Főoldal Interjú Rólam Kapcsolat
2021. 04. 23.     Ninaa    sorozat, személyes     24 komment

Azt hiszem ideje egy ilyen posztot is elkezdeni, amelyben a kedvenc sorozataim kapják meg a főszerepet. Nem ez lesz az utolsó bejegyzés ebből, szóval készüljetek egy igazi áradatra. Először is a legkedvencebbek kerülnek terítékre, amit minden bizonnyal a legtöbben ismertek is, de.. hátha találtok újat.

1. Született feleségek

Nincs kedvenc sorozataim poszt a Lila Akác közi nők nélkül. Már írtam korábban egy elég terjedelmes posztot, hogy miért szeretem annyira a Született feleségeket, de itt is meg kellett említenem, ráadásul igen, a legelső helyen. Számomra ez a sorozat a megunhatatlan alkotások közé tartozik, jelenleg is a negyedik évadnál tartok, nem is kell nagyon odafigyelnem, mert már szinte minden részét tudom, hogy miről szól. Viszont mégis érdekel annyira, hogy újra és újra megnézzem. Nektek melyik az a sorozat, ami ezt az érzést adja? Bármikor, bárhol, bármeddig.

2. Vámpírnaplók

Én voltam az a személy, aki nagyon, de nagyon későn kezde el nézni a The Vampire Diaries-t. Hogy értsétek a “nagyon, de nagyon későn” körülbelül a 7. évad végét vagy a 8. évadot jelenti, én akkor leselkedtem neki az első résznek. Aztán hamar el is jutottam a végéig és egyszerűen csak faltam az epizódokat. Hasonlóan az Alkonyathoz, amit szintén a nagy hype után néztem csak meg, ez is baromira tetszett. Elena karakterét utáltam, de Katherinet imádtam. Damon az abszolút kedvencem volt és amikor Klaus megjelent, hát… oda meg vissza voltam érte. Mellettük még nagyon kedveltem Tylert és akit mindenáron holtan akartam látni az Matt Donovan volt.. és túlélte… én még mindig nem tudom felfogni.. Na lényegtelen. Szóval a Vámpírnaplók, ami egy brutál jó természetfeletti sorozat szintén a hatalmas kedvenceim közt található.

3. The Originals

Jöhet a testvérsorozata? Egyébként a The Originalst kezdtem el előbb megnézni, csak hogy értsem is egy-két részletét, kénytelen voltam a Vámpírnaplókat is kivégezni. Hogy az anya vagy a testvérsorozat közül tudnék-e választnai? Egyértelműen NEM! Bár úgy gondolom, hogy a The Originals a negyedik évaddal zárult és az ötödik már felesleges időpazarlás volt és csak felidegesített, mégis néztem még volna pár évadon keresztül. Joseph fergeteges színész, k*rva jól alakította Klaust, Davina karakterét is megszerettem a végére, kicsi Hope pedig abszolút és első látásra a kedvencem lett (Summer Fontana jobban alakítja, mint most Daniel a Legaciesben.. bár ez a írók hibája). Később valószínűleg az univerzumról fogok egy hosszabb posztot írni, mert kikívánkozik a véleményem. Viszont jelenleg, röviden és tömören.. ennyi.

Mellékesen, van egy tökéletes oldal az Univerzumról.

4. Odaát

Csupa-csupa természetfeletti sorozat, bár a SzüliFeli nem az, de a többi… igen, ez a kedvenc műfajom. A Supernatural pedig szintén egy olyan alkotás, amit már a végső óráiban kezdtük el nézni a Szerelemmel. Azt hiszem, hogy akkor kezdődött a 14. évad, amikor mi elkezdtük az elsőt. Szóval tényleg elég későn láttunk neki, de hamar ledaráltuk. Aztán jött a pofon, amikor szinkron nem volt a részekhez, ezért abbahagytuk egy rövid ideig, most viszont már csak a 15. évad maradt hátra Sam és Dean Winchester démonölős, családi bizniszes életéből. Nem gondoltam volna, hogy az Odaátba ennyire bele fogok szeretni, de.. megtörtént. Már előre félek, hogy mit tartogat a vége. Szerencsére nem olvastam még semmi kritikát róla és nem is találkoztam szembe spoilerrel, szóval csak várok.

5. Tiltott szerelem

Végül pedig egy török lovestory, ami annyi keserűséggel, ármánnyal, összeesküvéssel, harccal, viszonzatlan szerelemmel, tiltott szerelemmel, bánattal és némi boldogsággal jár, hogy nem kéne, hogy a kedvenceim közt legyen. DE! Ott van. Írtam is korábban az egész sorozatról, amit azt hiszem már háromszor is láttam. Mostanában pedig nagyon agyalok azon, hogy megnézem negyedszerre is Bichter és a Zihagil család történetét. A Tiltott szerelem nézése közben rájöttem, hogy a törökök mennyire brutál jól meg tudják csinálni sorozataikat, ugyanis ezután még párba belekóstoltam és van köztük olyan, amit szintén a kedvenceim közé tundék sorolni.

Ezek tartoznak jelenleg a kedvenc sorozataim közé, de még van pár. 😉 Gondolom 5/4 mindenkinek ismerős vagy már láttátok is őket, az Ask-I-Memnu, azaz a Tiltott szerelem lehet ismeretlen számotokra. Írjátok meg nekem, hogy nektek melyik az  az öt sorozat, ami abszolút favorit és bármikor újra tudnátok nézni őket. Kíváncsi vagyok!

Puszi,
Ninaa

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

24 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Drea

Jajj de cukor vagy ♥️

Bernie

Mivel úgy kezdted, hogy minden bizonnyal többen ismerjük is, reménykedtem. Egészen addig, míg meg nem láttam a címeket. Egyedül a Született feleségek ismerős, de szerintem abból sem láttam egyet sem 😉 Látszik, mennyire nem vagyok sorozat.függő 😀

Jakó Judit

Nagyon szerettem és szeretem is az Odaátot. A kezdetek óta nézem. Feliratosan, mert imádom az eredeti hangjukat. Jól épül fel, és produktív, eseménydús. Örök kedvenc!

Nova-Time

Néztem feliratosan, néztem szinkronnal, mindenhogy néztem. 😀
A magyar szinkron sem rossz szerintem, de tény, az eredeti mindig az igazi.

Wikka

A született feleségeket végig néztem, a vámpír naplókat még tini koromban elkezdtem, de félbe maradt és ugyan így jártam az odaáttal is pedig azt aztán nagyon szerettem 😀

Amyy

Ezek közül kb. mindet ismerem, néhányat néztem is, de úgy sorozat darálást még egyikből se tartottam ^^”.
Pedig én aztán nagy természetfeletti rajongó vagyok o.O

Eszter

Természetesen mindet láttam, volt amit befejeztem, volt amit nem. Sőt, olyan is, amiből egy-egy részt láttam csak.
A Vámpírnaplókat imádtam, bár az utolsó évadok nem jöttek be, ahogy az Originalsnál. A Tiltott szerelmet imádom egyértelműen. 🙂

Nova-Time

Nem vagyok egyedül, aki nem szerette a Vámpírnaplók utolsó évadjait, végre! Szerintem is harmat gyenge volt az első pár pörgős évadhoz képest.

Klaudi

Húh…Nem is tudom mit mondjak.. Egyedül a Odaát-ba volt szerencsém belekukkantani valamelyik részébe, de nagyon tetszett. 😀 Kicsit a Búbájos boszorkákra emlékeztett, nem tudom meg magyarázni miért. 😀 A született feleségeket láttam, mai napig kedvenc. 🙂 A töröksorozatokat valóban nagyon jól megtudják csinálni, ebben egyetlen egy hiba se nagyon szokott lenni, legalábbis sokaktól hallom vissza. A többi sorozatokat sajnos vagy nem sajnos, de nem ismerem egyiket sem. 😀 A Vámpír naplók az aminek nagy volt a hypje…Mindegyik csaj oda meg vissza volt érte. XD Csak tudnám mi az istent lehet rajta szeretni…De majd egyszer biztosan megfogom nézni. 😀

Amúgy…lehet én vagyok vak? 😀 Mintha ismétlenéd a bejegyzéseket e téren. 😀 Nem bántásból, csak észrevettem már. 😀

Puszi

Anne D.

Ezek közül a The Vampire Diaries-The Originals-Legacies hármas, amit még a mai napig figyelemmel követek, a Supnatot elkezdtem, csak időközben más sorik jobban felkeltették az érdeklődésem, így jegeltem és később visszatérek rá. Valahogy engem zavarnak a kb. 2009-2011 előtt készült filmek/sorozatok, mert nem olyan a képminőség és a stílus, mint a mostani sorozatoknak, ezért több régebbi sorozatot nem mertem elkezdeni.

Mivel nálam rengeteg megnézendő sorozat van a listámon, ezért nem is nagyon szoktam újranézni sorozatokat, maximum csak egy-egy jelenetet szoktam (pl. Sirenből a sellő csata). Viszont ha valaha kiürülne a listám, akkor valószínűleg ezeket kezdeném el újból: OUAT, The Shannara Chronicles, The 100, Skam sorozatok (bár ezt a feliratozás miatt most is újranézem xD) és Teen Wolf

Virág

Szia Ninaa! (:
Örömmel olvastam végig ezt a posztodat és remélem, hogy lesz még! Igazság szerint nekem egészen máshogy néz ki ez a lista, de a Vámparnaplóknak lehet adok egy esélyt, illetve az Odaáttal is szemezgettek egy pár napja, s The Originals-szal is a listán van. Azt hiszem a Született feleségeket kezdtem el még régebben, de nem fejeztem be. Lehet adok neki még egy esélyt, annyira nem volt rossz. Nem tudom az okát miért hagytam abba. A Tiltott szerelemről még nem hallottam. 😀

Nova-Time

Odaát nálam ezer éves kedvenc. Sosem fogom megunni, de sajnos le vagyok vele maradva. Mindig megakadok 1-1 évadnál, aztán eltelik x hónap és újra elkezdem az elejéről, így valahol a 3. évadnál leragadtam. 😀

Vámpírnaplók eleje nagyon bejött, viszont a vége unalmas volt, kicsit olyan érzésem volt, mintha kifogytak volna az ötletekből, de azért még próbálták húzni. A könyvekből is a harmadik kötetig jutottam, de azt még folytatni szeretném egyszer. A látvány verzió kiegészítő sorozataira is rá fogom venni előbb-utóbb, mert amúgy érdekel.

Mostanában ráfüggtem a Riverdale c. sorozatra, de olyan szinten, hogy még kis tárgyakat is beszereztem, kulcstartó, ilyesmi. A könyv verzió alap volt, hogy kell. Ebben is vannak néha fura, “átpörgetős” jelenetek, de összességében csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyon el van találva. 🙂

Jó a listád így összességében nézve, van, amiben hasonló az ízlésünk, van, ami nem nyert meg igazán magának. A Született feleségek és a Tiltott szerelem első részei még csak-csak, de a folytatásba gyorsan beleuntam. Utóbbit azért becsülettel végignéztem, meg van még pár török sorozat. Ami szintén jó, szerintem, az a Feriha, azt is ajánlom figyelmedbe. 🙂

Nova-Time

Pedig a Feriha ha beindul, onnantól nagyon izgalmas. Oké, kicsit sablonos, de vannak benne jó részek. 🙂
A Fatmagül (remélem, jól írtam a nevét ^^ ) szintén érdekes, pláne a téma, amire épül, hiszen ez náluk még inkább tabu, mint az európai kultúrában pl.
Nálam a szappanoperák akkor élték virágkorukat, amikor 13-15 éves voltam, meg most, amikor várandós. Szegény párom, őrületbe kergettem az Izaura tv-vel. 😀