Interjú: Ismerd meg Manuélát, a divatbloggert

Az interjú posztsorozatom következő részével érkeztem, amiben olyan rejtett tehetséggel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.

Az interjú alanyaimat úgy próbálom kiválasztani, hogy valamilyen egyedi vonással rendelkezzen és ez most sem volt másképp. Ma egy tartalomgyártót ismerhettek meg, akit egy igazi divatblogger. Ő Manu, az inspirationsofmanuela.blog.hu blog írója, valamint a közösségi média oldalainak igazán szuper szerkesztője. Én már nagyon régóta követem, követem őt, szeretem a posztjait, a gondolkodásmódját, a videóit és a kedves énjét.

Szóval fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom következő részét és ismerjétek meg Manuélát.

Először is, kérlek mesélj magadról. Mutatkozz be nekünk pár mondatban.

Először is mindenkit üdvözlök Manuélának hívnak, 29 éves vagyok és vőlegényemmel Miskolcon élünk. Mindig is nagyon szerettem és szeretek is kreatív lenni, innen jön a tartalomgyártás iránti érdeklődésem. Emellett pedig a nyelvtanulás is a hobbim.

Miért pont Inspirations of Manuela?

Így felnőtt koromra megkedveltem a nevemet és mindenképpen olyan nevet szerettem volna 2016-ban a blogomnak, amiben a nevem is szerepel. Aztán egy nap hirtelen beugrott az Inspirations of Manuela név, és azóta rajtam ragadt ez.

Ha jól tudom, először bloggerként indultál, majd belekóstoltál a youtuberek világába. Most pedig instagramon és tiktokon tevékenykedsz jobban. Melyik platformot érzed leginkább a magadénak és miért?

Igen, először a bloggal kezdtem és elég sok platformba belekóstoltam. A kedvenc platformom az instagram, szeretek ott képeket böngészni és ezt is érzem legjobban a magaménak. Például imádok képaláírásokat írni és másoknál is ezt elolvasni. A TikTok is szuper platform, csak nagyon beszívja az embert.. és azt is meg kell említeni, hogy itt az emberek sokkal bátrabbak és nagyobb eséllyel leírják, ami nem tetszik nekik, aztán ezeket a véleményeket sok élethelyzetben nem egyszerű kezelni. Szóval én egyértelműen instagram párti vagyok.

Ezt én is így gondolom. Egyébként mindig a divat köré épültek a platformjaid? Te honnan inspirálódsz?

Amikor a blogot elkezdtem 2016-ban, igen egyértelműen a divat volt a fő témám, az outfitjeimet osztottam meg. Az ötlet onnan jött, hogy amikor egy-egy outfitet kitaláltam, nagyon feldobta a hangulatomat.. még egy rossz napomat is szebbé varázsolta, és arra gondoltam, hogy ez hátha másnak is lehet inspiráció.
A pinterestről szoktam a legtöbbet inspirálódni vagy instagramról. Bár olyan is van, amikor az utcán meglátok valakin egy jó outfitet és abból merítek ötletet. Emellett volt már olyan is, hogy egy szín kombinációtól jött ihletem.

Nagyon szeretem az outfitjeidet ♥ A blogod 2016-ban indult, úgy alakult az elmúlt 6 éved, ahogy szeretted volna? Mik a tervek a következő 6 évre?

Igen 2016 májusában indult, és lassan 6 éves lesz. Az utóbbi időben sajnos elhanyagoltam a blogomat, ami annak köszönhető, hogy priorizálnom kellett, hogy mely platformok férnek bele a szabadidőmbe. Így a TikTok és az Instagram maradt meg egyelőre. Persze az is hozzá tartozik a történethez, hogy egyre kevesebben olvasnak blogokat és inkább a képi és főleg a videós tartalom kerül előtérbe. Így jelenleg nem tudom, hogy fog alakulni a blogomnak a sorsa, bízok benne, hogy majd egyszer oda is visszatérek majd.

Igen, sajnos egyre kevesebben olvasnak blogot, ez pedig nagyon szomorú. Az instagram és a tiktok viszont egy szuper kis platform. Én is remélem, hogy visszatérsz a bloghoz ^^.
Mi az, ami neked már nem fér bele, hogy megoszd a nagyvilággal? Hol húzol határt?

Csak olyan témákat osztok meg, amelyet bárkinek bármikor elmondanék. Másrészt figyelek arra is, hogy amit megosztok amellett pár év múlva is ugyanúgy kiálljak és ne érezzem magamat rosszul, hogy ezt vagy azt megosztottam. Fontos még az is, hogy hirtelen felindulásból nem posztolok semmit.

Ezek nagyon jók, sok embernek így kéne tennie. Amúgy Te egy igazi életvidám egyéniség vagy. Mi az, ami minden nap arra ösztökél, hogy mosolyogj és élvezd az életet?

Igazából nagyon hangulatember vagyok, és főleg ebben a téli időszakban sokszor vesztem el a motivációmat. Ilyenkor mindig a családom és a vőlegényem adja nekem a legtöbb erőt!:) Valamint próbálok a szabadidőmben olyan tevékenységeket is végezni, amik valóban feltöltenek és ez megadja az energiát a következő naphoz.

Divat szempontjából melyik évszakot tartod a legideálisabbnak? Ezzel együtt, melyik a kedvenc évszakod?

Nem igazán tudok dönteni, mert a tavaszt, a nyarat és az őszt is kedvelem. Divat szempontjából a tavaszt és az őszt szeretem a legjobban, bírom a réteges öltözködést. Ilyenkor szívesen viselek világosabb színeket is. Bár igen, télen is kell a réteges öltözködés, de az abszolút nem a kedvencem.. nagyon fázós típus vagyok, így télen inkább arra megyek, hogy ne fázzak és nem a csinosságra.

Szerinted kik azok a sztárok, akik a legjobban öltözködnek? Származása mindegy.

Nem is sztár, annál sokkal több, de hozzám nagyon közel áll Kate Middleton stílusa. Más konkrét személy nem jutott eszembe, mert inkább egy-egy outfitet szoktam elcsípni.

Végülis igazad van, inkább egy-egy outfit marad meg az ember fejében. Nálam Beyoncé és Zendaya ilyen. Egyébként rengeteg helyen jártál már. Melyik volt az abszolút kedvenced és mik az idei év úti céljai?

Nagyon hálás vagyok az elmúlt évekért mert sok gyönyörű helyszínre eljutottunk. A szívemnek legkedvesebb a tavalyi horvátországi nyaralásunk volt. Pontosabban Trogirban töltöttünk pár napot és azért is volt ez számomra különleges, mert ekkor láthattam életemben először a tengert és ezt a csodás élményt a szüleimmel és a vőlegényemmel élhettem át. Egyelőre egy nagyobb utazás van tervben, ami Görögország lesz, ez is egy bakancslistás hely, szóval már nagyon várom a nyarat. És azért Magyarországot sem szeretném kifelejteni, mert rengeteg kincs van országunkban, így remélem itthon is sok új helyet fedezzük fel és visszatérünk egy-egy korábbi helyre is.

Arról is várjuk a posztokat! :3
A nyelvtanulás is az életed része. Mesélnél nekünk ennek a szeretetéről? Milyen nyelveket ismersz már és mik azok, amiket még szívesen megtanulnál?

Leginkább az angol nyelvnek a szeretetét szeretném kiemelni, mert ez még általános iskolában kezdődött. Nagyon szerettem angol dalokat hallgatni és mindig hajtott a kíváncsiság, hogy vajon miről énekelnek. Így a középiskolában is angollal mentem tovább és az egyetemen is ez került előtérbe. Általános iskola ötödik osztályától elkezdtem németet is tanulni az angol mellett, de ezt a nyelvet sosem kedveltem. Ám fordító és tolmács mesterképzésre két idegen nyelv szükséges, így igazából az élet rákényszerített arra, hogy komolyabban vegyem a németet és nyelvvizsgázzak is belőle. Aztán volt egy nyelv, amely mindig is tetszett csak sosem vágtam bele a tanulásába, ami nem volt más, mint a spanyol. Jelenleg 2 éve tanulom a nyelvet és még mindig ugyanúgy szeretem, mint amikor elkezdtem.
Egyébként nagyon sok nyelv tetszik, és munkámból adódóan rengeteg nyelvvel is találkozok nap, mint nap, talán innen is jön, hogy mai napig imádom az idegennyelveket. Úgy gondolom, hogy minél több nyelven tudsz, annál több információ tárul eléd, annyival többet látsz a világból. Visszatérve pedig a kérdésre, szeretnék még franciául is tudni egy keveset meg az orosz nyelv is érdekel.. valamint az olasz vagy portugál is.. hosszú a sor!

Van/volt egy tiktok profilod is, ahol nyelvtanulási segítségeket, tippeket osztottál meg. Erről is mesélj nekünk kérlek.

Az angol nyelvtanulás nem ment olyan egyszerűen, voltak negatív tapasztalataim, de sosem adtam fel. Így azért hoztam létre ezt a TikTok oldalt, hogy másnak is motivációt tudjak adni, hogy ne adja fel a nyelvtanulást. Tudom sokszor nem egyszerű, nekem sem volt az, így én tudom, hogy sokan hogyan éreznek ezzel a témával kapcsolatban.
Ugyanakkor nagyon érdekel az angol nyelvtan és szívesen beszélek is erről, szeretnék ebben is segíteni másoknak. Plusz fordítással kapcsolatban is szoktam posztolni, mert ez alapvetően a munkám fő része, és erről is szeretek videókat készíteni.
Ezenfelül pedig ugye én is tanulok jelenleg spanyolul és nyelvtanulással kapcsolatban így friss tapasztalatokat tudok átadni, hogy nekem mi válik be vagy mi nem válik be.

A családod, a szeretteid, a közeli ismerőseid hogy viszonyulnak ahhoz, hogy ilyen aktív vagy a közösségi oldalakon? Mindenben támogatnak?

A családom és a vőlegényem 2016 óta támogatnak és segítenek a tartalomgyártásban is. Sőt régebben a blogomat sokszor meg is osztották Facebookon is. Ők mindig is elismerték a kitartásomat és örültek, hogy találtam egy olyan hobbit, amiben kiélhetem a kreativitásomat.

Mit adott számodra ez az „influenszer” világ?

Sok kedves tartalomgyártót ismerhettem meg, mint például téged is.:) Nagyon sok pozitív élményt okozott, amit sosem gondoltam, hogy átélhetek, szóval hálás vagyok az elmúlt évekért…sosem fogom megbánni, hogy elkezdtem 2016-ban a tartalomgyártást.

Nagyon kedves vagy! Én is így gondolom, sok kedves és szuper embert ismerhettem meg, ahogy téged is.
Végül pedig az utolsó kérdés: Mit üzennél a jövőbeli énednek?

Azt üzenném, hogy fogadd el, hogy nem fog mindenki kedvelni és nem is kell mindenkinek megfelelned. Mindig is higgy az álmaidban, mint most is és bármilyen akadály is jön, gyűrd le és maradj ilyen kitartó, mint most.

Manuéla nagyon kedves volt, hogy elfogadta a felkérésem az interjúra. Bízom benne, hogy Ti is jobban megismertétek őt. Nagyon szépen köszönöm neki még egyszer, hogy megtisztelt válaszaival.

Kommentben pedig várom/várjuk a véleményeket, a kérdésekkel-válaszokkal, Manuélával kapcsolatban.

Manuéla elérhetőségei:

Instagram: @inspirationsofmanuela
Facebook: https://www.facebook.com/inspiratonsofmanuela
Tiktok: @inspirationsofmanuela

Kövesd őt bátran minden platformon!

Tehát reméljük, hogy tetszett nektek az e havi blogger interjú. A következő alany még nincs tervben, de hamarosan jelentkezem az újabb interjúval.

Puszi,
Ninaa

7 thoughts on “Interjú: Ismerd meg Manuélát, a divatbloggert

  1. Wow! Nagyon jó interjú lett, öröm volt olvasni és megismerni Manuelát!🥰😍 Remélem egyszer visszatér a bloggerek világába, mert szerintem ott lehet a legjobban kifejezni magunkat🤗 Nagyon tetszettek a válaszai, jó volt megismerni más bloggereket is, még ha nem is blogol már úgy. 🙂 Bekövettem én is🤗

  2. Nagyon régóta ismerem, vagyis inkább követem Manuélát. Imádom az ő stílusát és a tippjeit, tényleg inspiráló személyiség. Szuper interjú lett, jó volt olvasni 🙂

  3. Nagyon jó volt megismerni Manuelát. Nagyon hasznos ez a kis interjú sorozat, mert így egy csomó új tartalomgyártót meg lehet ismerni általad 😘 csak így tovább ❤

  4. Nagyon örülök ennek az interjúnak! Volt szerencsém Manuélához személyesen is néhány szó erejére és valóban nagyon kedves és jószívű csajszi. Nagyon tetszenek az általa kreált outfittek és remélem, hogy mielőbb visszatér a blogoláshoz. ☺️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük