Az interjú posztsorozatom következő részével érkeztem, amiben olyan rejtett tehetséggel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.

Az interjú alanyaimat úgy próbálom kiválasztani, hogy valamilyen egyedi vonással rendelkezzen és ez most sem volt másképp. A mai blogger, akit megismerhettek egy szuperhős csajszi, Klaudi, aki a klaudiblog.blogspot.com blog írója. Hogy miért is szuperhős a szememben? Mert hallássérültként is olyan ügyesen megállja a helyét, hogy nincsenek rá szavak. Az úgynevett sorstársainak szívesen nyújt segítséget és a blogja is a pozitív gondolkodásmódot sugallja, ahogy ő maga is.

Fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom következő részét és ismerjétek meg Klaudit.

Először is, kérlek mesélj magadról. Mutatkozz be nekünk pár mondatban. 

Először is, köszönöm szépen, hogy felkértél az interjúra!❤️ Nagyon kedves tőled és az is, hogy gondoltál rám, igazán meglepődtem a kérésedre. 🥰

Klaudia vagyok, 31 éves, hallássérült gyerekkorom óta. Budapesten születtem és ott is nőttem fel, azóta egy faluban, majd egy másik városba költöztem. Boldog kapcsolatban élek a párommal, mind a ketten szeretjük az állatokat és a természetet. Van is egy hörcsögünk akit imádunk, szeretünk. Előtte is már volt több kisállatom gyerekkoromban, volt egy macskám is, akit sajnos megmérgeztek valószínűleg, mert azóta nem láttam. Szeretek új dolgokat kipróbálni és olvasni. Szeretem a könyveket és be tudnak szippantani rendesen, főleg ha nagyon jót is fogok ki. Az olvasás mellett, szeretek rajzolni és horgolni, valamint főzni és sütni. Pozitív, barátságos, mosolygós, segítőkész, szabadlelkű, életvidám, nyitott személyiségnek tartom magam.

View this post on Instagram

A post shared by Klaudi (@klaudiblog)

Szuper kis bemutatkozó. Köszönjük. Mi volt az oka annak, hogy blogolni kezdtél?

Húh, eleinte sose gondoltam rá, de folyamatosan jegyzeteltem a telefonomon és tisztára olyan volt, mint egy blogbejegyzés. Utána jutott az eszembe nekem is, hogy megoszthatnám az írásaimat másokkal, mert esetleg az írásaimmal segíteni is tudok másokon és akár sorstársak is bátrabban emelik fel a hangjukat. De természetesen elsősorban magamnak írom, utána osztom meg a kedves olvasóimmal, követőimmel amelyet itt is köszönök, hogy olvastok engem.

Mindig is a segítségnyújtás, a motiválás volt a fő célja a blogodnak?

Igen. Természetesen az is, hogy lássák mások is azt is, hogy nincsenek egyedül, valamint a sortársaimra is gondolva ezzel, hátha ők is elkezdenek blogot írni, vagy ha nem is blogot, de vállalják fel a hangjukat/írásukat. Nincs egyforma állapot/betegség. Mindenkinek teljesen más az adott helyzete, életmódja, mint nekünk. Akárcsak hallássérültek esetében sincs egyforma hallás, tapasztalat például a készülékkel kapcsolatban. No, meg a tabu témák se legyenek.

Rengeteg hasznos téma olvasható nálad (Tanulj meg nemet mondani, Környezetvédelemmel kapcsolatosan is írsz vagy akár az állattartás is téma nálad). Mi a titkod, honnan inspirálódsz?

Sajnos vagy nem sajnos, de rengeteg téma, mint ahogyan a Tanulj meg nemet mondani is kicsit kínosnak érzik egyesek vagy túl vállalják magukat, és olykor nem tudnak maguknak “megálljt parancsolni”. Vagy esetleg kényszernek éreznek valami olyat, amiről nem tehetnek, nem akarják, nincs kedvük stb. mégis elvállalják mert “muszáj” vagy “kötelező” és sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy sok olyan téma is van, ami tabunak számít, nem beszélünk róla, mert hát ciki, nem mernek felszólalni egyesek.

Honnan ispirálódom? Jó kérdés. Gyakran a saját megélt, megtapasztalt, hasonló szituációk, a környezet, a beszélgetésekből is tanul az ember valami újat. Lehetne ezt sorolni bőven. Főleg saját magamtól származnak ezek. Ám a párom és ti is, valamint a legtöbb barát/barátnőim is mondják hogy “Te írhatnál erről egy témát!”. Nagyon jól tud esni, mikor ezt mondja nekem valaki vagy éppen írja és így bővíthetem a listám, nehogy kifogyjak. 😃 Szóval az élethelyzetet nagyon is átélem, vagy mások szemszögét meghallgatom, megértem és abból is születhet szerintem egy téma, akár közös cikk is születhet belőle.

A környezetedben egyébként tudják, hogy blogolsz? Hogyan viszonyulnak ehhez?

Őszintén szólva, nem tudom hogy ki tudja és ki nem. Annyi biztos, hogy a párom tudja és a barátok/barátnők, valamint talán az egyik testvérem. Nagyon jól fogadták, szerintük jól vezetem a blogomat és hogy írok bizonyos témákat, valamint a hallássérülés is szóba jön. Hogy pontosan hogyan is viszonyulnak úgy igazából, azt tőlük kellene megkérdeznem, bár annyira nem izgat az ilyesmi, mert elsősorban magamnak írom, aztán ti kedves látogatóim, követőim, örülök ha olvastok.

Bár elég sok dolgot megtudhatunk rólad a blogból, de mégis úgy érzem távolságot tartasz. Mi az, ami neked még belefér, amit az interneten bátran megosztasz és mi az, ami már sok?

Szerintem az ember nem hiába tartja a távolságot, hiszen mint tudjuk nagyon jól, hogy ami felkerül az internet hálózatára, onnan jó eséllyel nem kerül le soha. A másik pedig, hogy meg kellene találnunk az egyensúlyt, a középutat arra, hogy külön választjuk a magánéletünket, magánszféránkat a blogtól. Nem biztos, hogy annyira jó ötlet, hogy egyre többet és többet tudjanak meg rólam/rólunk(bloggerekről), csak mert, hogy megismerjenek minket jobban és “közelebbről”. Nem csak jó származhat abból, ha minél többen megismernek minket.

Kell egy határ amit nem lépünk át, hanem ahhoz tartjuk magunkat és osztjuk meg az életünk egy darabkáját. Persze, ha rám írnak ismerkedés céljából, természetesen lehet velem ismerkedni, de akkor is óvatos vagyok, hogy kinek és mit mesélek el az életemről. Arról nem is beszélve, hogy a bizalom nagyon fontos szerepet is játszik nálam, de jó emberismerő is vagyok, tehát mindenkinek nem nyílok meg és mondok el mindent is.

Természetesen, ha nem lenne nyilvános a blogom, hanem zártkörű, valószínűleg több mindent leírnék. De nem vagyok és sosem voltam az a fajta, aki mindent is leír, elmond a magán életéről, inkább csak szorosabb kapcsolatban lévő barátoknak, barátnőknek mert ők is részese az életemnek, nekik sokkal több bizalmat szavazok, mint egy virtuális naplónak(blognak).

Ez így teljesen érthető. Köszönöm. Ezek után, kérlek írj 5 rossz és 5 jó tulajdonságot magaddal kapcsolatban, csak hogy azért kicsit még többet tudjunk meg rólad! ^^

Rossz: Makacs, szó kimondó(ami a szívemen az a számon x)), Durcás
Jó: Segítőkész, talpra esett, jószívű, barátságos, kreatív

View this post on Instagram

A post shared by Klaudi (@klaudiblog)

Hallássérült vagy. Ezt nem titkolod, büszkén vállalod. Mi a legnehezebb számodra ezzel kapcsolatban?

Szerencsére már semmilyen nehézségem nincs ezzel kapcsolatban, abszolút jól ugrom meg az akadályokat. 🙂 Maximum annyi, hogy mikor készülékmentes napokat tartok vagy muszáj beraknom a készülékemet tölteni, akkor ezzel nem tudok mit csinálni. Ezt is megoldjuk a párommal vagy a barátokkal, ha éppen pont találkozunk: Jegyzetelünk a telefonunkba, vagy a párom közelebb hajol hozzám és a fülembe “suttog”. Igen, jól sejted, ilyenkor telefonálni sem tudok, nem hogy hangüzenetet hallgatni, de ezt sem szégyellem, vállalom és el is mondom sokszor vagy épp leírom annak akivel épp beszélek.

Ezt tudnám a legjobban kiemelni, ami a legnehezebb. Ha ügyeket kellene intéznem vagy éppen orvoshoz mennem, én nem igazán szeretem az ilyen hivatalos ügyeket egyedül intézni. Nem azért mert introvertált vagyok (egyébként tudok extrovertált is lenni csak pici idő kell ehhez, míg megszokom a közeget), hanem sajnos van mikor félreértem vagy félre hallom a dolgokat és olyankor jó, ha a párom is velem van.

Lehet, hogy az orvosok ezt nem nézik jó szemmel, de ez engem abszolút nem érdekel, hogy pont neki nem tetszik vagy farkas szemet néz, amiért a párom is bejön velem. Holott ez nekünk segítség, hogy ne halljunk félre, ha már velünk szemben állva nem hajlandó mondani vagy felírni egy papírra, hogy mikor mit és mennyit szedjek. Mert sajnos már egy párszor előfordult, hogy rosszul vettem be egy gyógyszert. Talán ezt mondanám a legnehezebb kategóriának, na meg azt, mikor hülyének néznek minket, mintha mi nem tudnánk gondolkozni, véleményt alkotni. Nem vagyunk hülyék az élethez.

Hogyan viszonyulnak hozzád az emberek, miután megtudják, hogy hallássérült vagy?

Elsőre biztosan meglepődnek, bár gyakran felkötve hordom a hajamat, viszont előfordul hogy ki van engedve. De hála a mai készülékeknek a “házát” vagy hogyan nevezzem, már lehet őket varriálni színekkel. Lehet olyan a színe mint a bőröd, vagy a hajad színe. Esetleg matricázni, mert már láttam ilyet is például az instagramon, hogy valaki így dobja fel a készüléke kinézetét, tehát alig látszik. Az illeszték pedig szilikon, pláne ha újonnan kapod, azt is alig lehet észre venni, maximum ha más a színe az illesztéknek és ezeket pedig nagyon közelről észrevehető, távolról alig.

De ez is egy szituáció kérdése is egyébként. Valaki meglepődik rajta, valaki meg tök természetesnek veszi. Vagy ha kiderül, hogy hallássérült vagy és felmentenek valami alól, amiről nem tehetsz, mert hallássérült az illető, akkor máris megy a féltékenykedés, a harag, a kibeszélés <— Ugyan ezek igazak arra is, ha te megmondod az igazat, a véleményedet. Csak mert valaki hallássérült, nem buta az élethez! Szóval, megosztónak mondanám, valaki jól fogadja, valaki nem.

Milyen megkülönböztetésekben van/volt részed a hallássérültség miatt?

Szerencsére nem volt sose olyan durva megkülönböztetés az iskolás koromban, de azt se mondom hogy nem ért el engem ez. Sokkal inkább családon belül éreztették velem. Másképp viselkedtek velem, máshogyan kezeltek. Mondok néhány példát: Majd elmondom, Mindegy, Nem rád tartozik, Nem érdekes, Nem rólad van szó(mikor nagyon is rólam volt szó).

Nem kérdezték meg sose hogy én mit szeretnék vagy hogyan. Nem álltak velem szembe, ha pont kérdeztek tőlem valamit stb. Bár lehet, hogy sokaknál ez általános és “normális” dolog, de sajnos nem az. Éreztem és tudtam is, hogy engem másképpen kezelnek, különösen az egyikük nagyon is adta a jelét ennek.

Mint az előző válaszomba is írtam, vannak irigyek, kibeszélnek a hátam mögött miután valaki megtudja, hogy hallássérült vagyok, vagy éppen a véleményemet mondom el és neki az nem tetszik, ezt lehet sorolni hosszú ideig. Ha valaki esetleg meglátja, hogy készüléket hordok, akkor nem tudom miért, de összesúgnak, ez gyerekkoromba jellemző is volt, hiszen azóta vagyok hallássérült. Talán ma már ritkább, max. megbámulnak azt mennek tovább.

A munkahely pedig attól függ, hogyan viszonyulnak hozzád ugyebár. De hogy mondjak valami jót is, szerencsére volt egy egy munkahelyem, ahol egyenrangúként kezeltek és nem néztek le a hallásom miatt. De erről bővebben talán majd egyszer írok hosszan egy bejegyzést, ha te sem bánod. 😊

Gondolom érdekel itt mindenkit, hogyan kezelem? Sehogy. 😃 Egyszerűen már megtanultam lesz@rni az ilyeneket és nem foglalkozni vele/velük. Előbb vegyék fel a cipőmet és járják végig a utamat, utána lehet ítélkezni! 😉 Valamint, ismerjen meg előbb, mint hogy a hallásom alapján mondja meg a “kisvéleményét” rólam, de az se érdekel. Nektek is kell egy lesz@rom tabletta? 😄😆

Mindenképp írj róla egy posztot! Megéri. Ha már az írásról van szó, jelen vagy, vagy voltál magazinokba is és több helyen is olvashattunk téged. Azonban mostanában eltűntek ezek. Mi történt? Vissza fogsz/fogtok még térni?

Igazából nem tűntem el. A Képesek Vagyunk Magazin csak negyedévente van. Bár igaz, hogy nem nagyon hoztam róla aktuális bejegyzéseket vagy infókat, mert mindig elfelejtem megosztani. De elég sűrűek voltak a napjaim, így nem csoda, hogy elfelejtettem, illetve ebben az évben sem voltam valami túl aktív a magazinnál.

Viszont, igyekszek ide is visszatérni és írni oda is.

A Le A Kabáttal tény, hogy teljesen eltűntünk, senkinek nem volt ideje semmihez, de a csapat nem oszlott fel, csupán mindenkinek zajlott az élet rendesen és így nem írtunk. Most kezdett újra indulni az egész instagram oldal és igyekszek ott is hasznos, fontos és lényeges témákról írni.

Támogasd A Bloggert, nos ennek tény, hogy teljesen elveszett valahol az óceán tengerén. 😃 Itt csak Admin vagyok, de mindig valahol a szívem legmélyén akárhányszor is felhozzuk ugye Ninaa? Hogy felkéne támasztani valahogyan, mert tényleg nem akarjuk elsüllyedni hagyni azt az oldalt/csoportot. Nem régiben beszélgettünk erről a csoportunkban, remélem, hogy hamarosan ide is vissza térhetek valahogyan. Bár aláírom, itt se voltam valami készséges, de igyekeztem és igyekszem a jövőben is. Most ötletelünk a csoporttal, aztán meglátjuk hogyan tovább és talán nem csak egy Admin leszek itt.

Ahogy látszik sok mindenhol vagyok, csak aktív nem. 😃🙈 Remélem, hogy jövőre már jobban belehúzok ezekbe és igyekszem mindenhol aktív lenni, de első sorban a saját blogomon dolgozok.😊

Mire ez az interjú kimegy, minden a helyére kerül és újra indulnak az oldalak. Na de, te milyen platformokon vagy jelen és melyiket szereted a legjobban, valamint miért?

Facebookon és instagramon vagyok jelen. Az instát mondanám, hogy azt szeretem a legjobban, még ha már teljesen megváltozott ott a közösség. A kommentelések és a megosztások, valamint a kihívások aránya baromira le csökkent vagy, mintha nem is lenne. Csak a csoportok által jutsz előrébb, mintha az emberek nagy része “eltűnt” volna onnan, vagy mintha kommentelni elfelejtettek volna. Minden esetre… A hibájával együtt, szeretem, mert lehet ott is azért ismerkedni másokkal, össze lehet fogni, ha akarunk és a legjobb csoportokba is benne tudunk lenni, ha a szabályok sem túl bonyolultak és szigorúak.

Azt is szeretem benne, hogy kisebb témákat ott is lehet írni, megosztani a gondolatainkat vagy éppen a bejegyzéseinket, recepteket töltünk fel és bár annyira nem jellemző, de barátságok is kialakulhatnak ott is.

Kreatív lélek vagy, horgolsz és rajzolsz is. Mesélj nekünk erről a két hobbidról.

Mindig is kreatív voltam, már gyerekkoromban is kipróbáltam mindent is amit csak lehetett. Viszont, a legjobban valóban a horgolás és a rajz áll nagyon közel hozzám. Mindig is szeretetből, odaadással alkottam bármiről is volt szó, ugyanez igaz most is a horgoláskor és rajzáskor. Varrni is próbáltak megtanítani, de akkoriban nem ment valami jól és szépen, hímzésről már nem is beszélek. 😃

Arról nem is beszélve, hogy teljesen leköt és élvezem is csinálni, ugyanakkor nagyon időrabló! 😆 A horgolás nagyon koncentrálós is egyben, jó nem mintha a rajz nem lenne az, de ott a számolással nem kell bajlódni és ilyenek. Ez a két hobbi nagyon közel áll a szívemhez.

Illetve nagyon szerettem festegetni csak úgy gyerekként. Kb 4-5 éve vagy mikor akadtam rá újra a számosfestősre, amelyet már gyerekkoromba is nagyon imádtam!

Ha látok egyet a boltban vagy egy olyat az interneten, akkor örömmel veszek és neki állok festeni. Az tény, hogy nagy türelem kell hozzájuk, de megnyugtat. 😊

Ami még engem érdekel és bár próbáltam őket az a varrás, hímzés. Ami nekem új, kipróbálnám egyszer legalább az a Punch needle (elvileg magyarul hímzés csodatűvel).

View this post on Instagram

A post shared by KlaudiCraft (@klaudicraft)

Szuper kreatív vagy! Na és mit gondolsz, bloggerként mennyire tudunk ma érvényesülni? Szerinted miért jó még a mai napig is blogolni?

Sajnos manapság nagyon nehéz érvényesülni a bloggerek világában. Hogy miért? Még pedig azért, mert helyét “elfoglalta” a YouTube vagy a Tiktok/Instagram. Sokkal “egyszerűbb” hallgatni és nézni a beszélgetést bizonyos témákról, mint mondjuk olvasni azt. Bár igaz, hogy nincs hang és nem látod az arcát ahogyan “hozzád beszél” úgymond. Nekünk hallássérülteknek szerintem ez nagy segítség, hogy tudunk olvasni is és nem csak hallgatni az anyagot és folyamatosan figyelve a száját x videónak.

Persze, vannak kivételek a videósoktól, hogy “erre is figyelnek” és betesznek egy szövegfordítót vagy egy beszédfelismerőt és ezzel segítve a gyengén látókat vagy akár a hallássérülteket. Én szerencsére egész jól hallok a készülékemmel, de van akinek ez is akadály. Muszáj olvasnia szájról is, hogy most x-y YouTuber miről beszél. Arról nem is beszélve, hogy szépen fel tudjuk ezt vezetni és akár hosszabban is tudunk írni és ezáltal akár segíteni tudunk másokon, hogy a saját véleményünket, tapasztalatainkat, nézőpontunkat, élményeinket stb osztjuk meg másokkal.

A másik legnagyobb gond, hogy egyre kevesebb blogger van. Ha van is, akkor szinte biztos nem más vagy több témákban mozog az illető, hanem könyvek és a filmek vannak középpontban és ennek van cél közönsége főleg, nem úgy mint a TAB(Támogasd A Blogger) csoportban, hogy több féle blogger van és nem egy témáról ír, hanem többről. Persze, vannak a csoportok között is bloggerek, de szerintem kevés. Az nem is baj, ha valaki egy témával foglalkozik, de ha egy valamiről is ír, az inkább gyakori a könyves blogok és mint tudjuk, hogy az emberek általában nem szeretnek olyan blogra menni, ami őket nem érdekli.

Hogy miért jó blogolni? Mint fentebb is írtam, hogy szépen fel lehet vezetni a témákat, lehetnek hosszúak, rövidebbek(ami mehet Instagramra is), és ezek által akár tudunk segíteni másokon, akár a sorstársainkon. De ami a legfontosabb, hogy nem vagyunk egyedül.

Mi az, amit el szeretnél érni a blogoddal?

Hogy az emberek jobban megismerhessék, megérthessék a hallássérülteket, bemutatni, hogy mi is ugyan olyanok vagyunk, mint mindenki más. Emellett elfogadóbbak legyenek egymással, beteg embertársaikkal. Tiszteljük és fogadjuk el egymást.

Klaudi gyönyörűen és hosszasan vesézte ki a kérdéseket. Bízom benne, hogy Ti is jobban megismertétek őt. Nagyon szépen köszönöm neki mégegyszer, hogy elfogadta felkérésemet.

Kommentben pedig várom/várjuk a véleményeket a kérdésekkel, válaszokkal, Klaudival kapcsolatban.

Klaudi elérhetőségei:
Blog: https://klaudiblogol.blogspot.com/ (még a klaudiblog.hu is él, hamarosan megoldódik az, hogy egy helyen legyen a tárhely és a domain)
Instagram: https://www.instagram.com/klaudiblog/
Kreatív instagram: https://www.instagram.com/klaudicraft/
Facebook: https://m.facebook.com/klaudiblog
Kreatív facebook: https://m.facebook.com/klaudicraft
Tiktok: tiktok.com/@klaudiblog
Képesek vagyunk magazin: https://sinosz.hu/kepesek-vagyunk-magazin/

Kövesd őt bátran minden platformon!

Tehát reméljük, hogy tetszett nektek az e havi blogger interjú. Decemberre még nincs meg a kiválasztott, így ha szívesen lennél az alanyom, vedd fel velem a kapcsolatot instagramon: @fromninaa.

Puszi,
Ninaa