Nanáhogy, az interjú posztsorozatom 2025-ben is folytatódik. Ebben olyan rejtett tehetségekkel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.

Az interjú alanyaimat úgy próbálom kiválasztani, hogy valamilyen egyedi vonással rendelkezzen és ez most sem volt másképp. Ma egy travel bloggert, azaz utazással foglalkozó hölgyet ismerhettek meg ezen bejegyzés által. Ő Bernie, a mindenuttjooo.blogspot.com blog írója, valamint a különböző közösségi média oldalainak szerkesztője.

Szóval fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom következő részét és ismerjétek meg Berniet.

Először is, kérlek, mesélj magadról! Mutatkozz be nekünk pár mondatban!

Bernie vagyok, a Mindenütt jóóó – Travel blog szerkesztője. Nem titok, hogy UNESCO világörökség mániás vagyok.

A másik nagy szerelem pedig a repülés: légiutas-kísérőként dolgoztam 12 éven át Európa legnagyobb fapados légitársaságánál. Szabadidőmben a mai napig fontos helye van a repülésnek: repülős múzeumokat, légikatasztrófák emlékhelyeit látogatom meg, és olykor sétarepülésre is megyek.

Ennyiből már sejthető is, hogy a blogom fő témája az utazás. A beszámolók többsége európai helyszínekről szól, de akadnak szép számmal Ázsiából, Afrikából és Amerikából is.

Légiutas-kísérő vagy/voltál, tudsz nekünk mesélni egy számodra kiemelkedő emléket a munkáddal kapcsolatban?

Sajnos ez már csak múlt idő, utoljára 2023. április 15-én repültem, mint légiutas-kísérő. Számomra ez volt az álommunka. Konfuciusz mondta, hogy „Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod!” Nos, nekem a légiutas-kísérés ilyen volt. Azóta is belesajdul a szívem, ha ez szóba kerül. Márpedig szóba kerül, mert egy ideje a Liszt Ferenc repülőtéren dolgozom, mint repülőtéri utaskezelő. Összefutunk régi kollégákkal, és persze az újak előtt sem titok a múltam. Ők is gyakran kérdeznek arról, hogy milyen volt repülni, merre éltem, és arról is, hogy a munkám során kerültem-e életveszélyes helyzetbe. Erről részletesen nem beszélhetek, de volt, hogy vészleszálláshoz kellett felkészítenünk az utasokat, és olyan is volt, amikor én szenvedtem kisebb munkahelyi balesetet a fedélzeten, és miattam kellett megszakítani az utat.

Sajnálom, hogy ez véget ért. Minden jó egyszer véget ér, de jöhetnek az újabb kalandok.

Kiskorodban is vezettél naplót az utazásaidról, mesélsz nekünk erről bővebben?

Mondhatni, hogy én már akkor is „blogoltam”, amikor ez a szó talán még nem is létezett. A4-es spirálfüzetekben vezettem naplót az utazásokról, ragasztgattam beléjük a belépőjegyeket, prospektusokból kivágott képeket, és írtam melléjük az élményeimről. Sajnos egy sincs már meg belőlük, pedig olyan jó lenne visszanézni őket!

Ez olyan jó. Nagyon szerettem az ilyen emlékeket nézegetni, nekem ugyan nincs, de barátnőim csináltak ilyeneket. Ha már elérkeztünk a naplóvezetéshez.

Mesélj a blogodról (az indulásáról, nevének eredetéről, fontos vagy mély pillanatokról).

A nagyobb utazásaimról készültek honlapok, de az a kiszolgáló, ahol ezek megjelentek, egyik napról a másikra megszűnt, és azok az útleírások mind elvesztek. Nagy anyagok voltak, nem írtam őket újra. A Mindenütt jóóó-t az után nem sokkal kezdtem, hogy elhelyezkedtem légiutas-kísérőként.

Eleinte nem nagyon örültem annak, hogy pont Bolognába helyeztek, így a blogom neve magamnak is egyfajta biztatás volt, hogy mindenütt jóóó, azaz mindenhol található szép és jó, ha nyitott szemmel járok. A blogot eredetileg csak magamnak írtam, hogy az emlékeim megőrizzem későbbre, de az élménybeszámolókat megosztottam családdal, barátokkal, akik kíváncsiak voltak, hogy merre jártam, mit láttam. Ez látszik is a régi beszámolók stílusán. Mivel ők aztán tovább küldték a linkeket az ismerőseiknek is, az évek alatt „odáig fajult a dolog”, hogy 2024 decemberében a Facebookon meghaladtuk a 4000 követőt, idén januárban pedig a honlapon átugrottuk a bűvös 1 000 000. megtekintést. Egy másik örömteli esemény a napokban történt: a „szülőfalumról” szóló cikkre több mint 10 000-szer kattintottak az olvasók. Ez a második a blogon, mely elérte ezt a mérföldkövet.

Mély pillanatokat az szokott okozni, amikor felfedezem, hogy az útleírásaimat, élménybeszámolóimat vagy fényképeimet ellopják, és sajátjukként jelentetik meg. Ilyenkor azzal szoktak vigasztalni, hogy inkább örüljek, mert ez is azt mutatja, hogy amit csinálok az jó és értékes. Igen, persze, de a lopás akkor is lopás, és ez engem rosszul érint.

Azért úgy olvasom, hogy történt pár rossz dolog is veled a bloggal kapcsolatban. A másolás sosem jó, sajnálom, hogy még vannak ilyenek. Az, hogy mérföldköveket lépkedsz át, viszont nagyon nagy gratuláció! Ez mozgasson előre és boldogítson mindig!

Mi a legnehezebb egy travel-blog vezetésében?

Minden! 😀 A viccet félretéve, a blogomon csak olyan helyekről van leírás, ahol magam is jártam (kivétel ez alól néhány vendégírói cikk). A fényképeket, videókat az út során magam készítem. A szöveget is én írom, amihez először is rengeteget olvasok. Igyekszem az érdekes dolgokra összpontosítani. A legtöbbször ilyenkor fordítok, majd a szöveget rengetegszer átnézem, hogy ne legyen magyartalan, ne legyenek benne szóismétlések, helyesírási hibák.

Aztán a képeket teszem rendbe; szerkesztem és válogatom, majd logót teszek rájuk, és illesztem be a blogba. A szöveget ekkor is elolvasom újra, és mégis előfordul, hogy a lelkes olvasóim szólnak, hogy valamit elütöttem. 😉

Mindez rengeteg időbe telik, és a legnehezebb, hogy ne ússzak el ezekkel, ne hónapok múlva készüljek el az adott helyről szóló cikkekkel.

Többször is át kell nézni egy-egy bejegyzést, hogy minden stimmeljen, ez való igaz. Nehéz a bloggerek élete. 😀

Emelj ki 5 országot/várost, amit nagyon szerettél és bármikor visszamennél oda. Miért pont ezek? (blogposztok is jöhetnek hozzá)

Egyértelműen Iránba. Már akkor, mikor az útra készültem, és gyűjtöttem információt helyiektől, több meghívást kaptam, hogy ha ott leszünk, találkozzunk, menjünk el hozzájuk, vagy kiránduljunk együtt. Az olyan városokban is, ahol nem volt „ismerősöm”, beszédbe elegyedtek velünk, elkísértek minket, meghívtak magukhoz az emberek. Nem kértek cserébe semmit, csak a társaságunk kellett nekik! Ezzel más országban azóta sem találkoztam.

Aztán szívesen visszamennék még Izlandra, Vietnámba és Srí Lankára is. Szíria és Jordánia is nagyon szép emlék.

Az elérhetőbb helyek közül Olaszország az, ahová rendszeresen vissza is járok.

Mit tanácsolnál azoknak, akik az utazásnak akarják szentelni az életüket?

Azt, hogy ne habozzanak, induljanak el, menjenek! Szent Ágoston is megmondta már, hogy „A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el”. Van egy másik mondás is, amivel tökéletesen egyetértek: „Az utazás az egyetlen dolog, amit ha megveszel, gazdagabbá tesz!” Hozzá kell tenni azt is, hogy ezeket az élményeket soha senki nem veheti el tőled, ezek örökre a tieid maradnak.

Ezek szuper jó idézetek ás milyen igaz, hogy az élményeket senki sem veheti el őket, ezeket örökké magunkban hordozzuk.

Milyen és hány nyelven beszélsz? Fontos ez egy utazó-blogger számára?

Ez is egy jó kérdés! 😀 Mikor mennyin. 😉

Már gyerekként rájöttem arra, hogy ha egy adott országban a helyiek nyelvén szólalok meg, akármilyen bénán is, teljesen máshogy állnak hozzám; sokkal kedvesebbek, sokkal segítőkészebbek az emberek. Teljes mértékben egyetértek Lomb Katóval, aki azt mondta, hogy „A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni”. És használni – teszem hozzá én.

Az első ilyen élményem Franciaországban volt; vártuk, hogy felszállhassunk az Angliába tartó kompra. Tinédzser voltam még és nagyon kezdő franciából. A szüleimtől kaptam pénzt, hogy croissant-t vegyek. Kértem is négyet, de a kiszolgáló ötöt tett a zacskóba. Én meg mondtam, hogy de csak négyet kértem, nem ötöt, mire ő mosolyogva mondta, hogy az ötödik bónusz, amiért franciául kértem. Ezután soha nem volt gátlásom megszólalni egy nyelven akkor sem, ha tudtam, hogy valószínűleg tele van hibával az amit vagy ahogyan mondok.

Általános iskolában én még oroszul tanultam, és annyira vártam már, hogy nyár végén, amikor megkaptuk a könyvcsomagot, magamtól kezdtem el oroszul tanulni. Általános iskolás koromban angol és német nyelvtanfolyamra jártam, és gimnáziumban ezt a két nyelvet tanultam. Majd francia nyelvtanfolyam jött, és végül angolból és franciából érettségiztem.

Volt egy korszakom, amikor arab országokba utaztam, akkor éveken keresztül arabul is tanultam és egész jól meg tudtam értetni magam. Ugyanez volt a helyzet a török nyelvvel is.

Aztán légiutas-kísérőként Olaszországba helyeztek, így -mondhatni- az utasok rákényszerítettek, hogy megtanuljak olaszul is. Az olasz miatt megértem a spanyolt, bár azt sohasem tanultam.

Majd 8 éven át az exem (családja) miatt a francia ismét előtérbe került. És a Németországban eltöltött évek miatt a német is, bár ez a nyelv nagyon nem jön be nekem.

Mostanában az angolt és az olaszt használom.

Én például németet tanultam anno’ és utálom. Ezzel együtt tudok érezni veled. A többi nyelv viszont húha! Nagyon ügyes vagy. Nekem nem biztos, hogy mennyire nyelvérzékem és bátorságom.

Melyik az az ország, ahol még nem voltál, de minden álmod? Miért?

Európában nagyon szeretném látni a csonttemplomokat, Rómában vagy Brnóban például. Nem tudom miért, de valamiért nagyon vonzanak ezek a helyek. Nagyon régi vágyam Kambodzsa és szívesen elmennék Laoszba is. Irakba és Kuvaitba is nagyon szeretnék eljutni, mert a nagyapám régen ott dolgozott. Valamint jó lenne visszamenni Vietnámba, mert ott csak a déli részen jártam még.

Különleges helyek ezek. Remélem sikerül eljutnod!

Van olyan hely, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

Igen, van ilyen is. Nagyon vártam az első egyiptomi utunkat, ahol csalódtam az emberekben. Sehol máshol nem találkoztam ennyi mindenkivel, aki csak azt nézi, hogy hol verhet át. Ebben az országban iszonyatosan résen kell lenni, ami elég fárasztó, és sokat levon az utazás értékéből.

A másik ország India volt, amiről sokat hallottam Laci barátomtól. Ezek a beszélgetések általában finom indiai ételek kíséretében történtek. Ő főzött, én segítettem neki, és közben ment a sztorizgatás. Így amikor egy last minute út „szembejött” velem, nem volt kérdés, hogy elmegyek Indiába. Oda érve azonban gyorsan rádöbbentem, hogy India nem olyan mesés, mint amilyennek a képzeletemben élt. A látványosságok területe és közvetlen környezete tényleg szép, rendezett, de ahogy távolodunk tőlük, kosz, rendetlenség, bűz és igénytelenség volt jellemző.

A blogot hobbiként vezeted vagy mondhatni „másodállásként” gondolsz rá? Szoktál együttműködni különböző utazási irodákkal vagy egyéb a te témakörödnek megfelelő szponzorokkal?

Hát, amennyi időt töltök vele, simán nevezhetném másodállásnak is. 😉 Nem volt még együttműködésem utazási irodával, és nem szponzorál senki. Olyan viszont már volt, hogy egy helyet csak nekünk nyitottak ki, vagy engedélyt kaptam fényképezésre ott, ahol földi halandóknak amúgy tilos. Franciaországban egy sajtmanufaktúrában még a sajtkészítésbe is bevontak, ami szintén nagy élmény volt! Termékeket is kaptam már tesztelésre, például látványtérképeket vagy összecsukható szilikon kávésbögrét. Nagyon örültem ezeknek a megkereséseknek.

Mi az, amit a blogod adott neked az elmúlt évek alatt?

Egyrészt új kapcsolatokat. Nagyon sok embert ismerhettem meg személyesen, még többet virtuálisan. A személyes találkozók mindig óriási örömmel töltöttek el, nagyon jól sikerültek, olyan volt, mintha rég nem látott barátokkal találkoztam volna.

Másrészt elégtételt. 😉 Sokszor eszembe jut a gimnáziumi magyar tanárnőm, aki soha nem értékelte a munkámat. Egyetlen egyszer dicsért halálba, akkor is azért, mert azt hitte, hogy valamelyik kedvencének a házi dolgozatát tartja a kezében. Látnotok kellett volna az arcát akkor, amikor kiderült, hogy a munka az enyém. 😀 Ez a jelenet sokszor eszembe jut, amikor a bloggal kapcsolatban elismerést kapok. Milyen jó, hogy nem tudta elvenni a kedvem az írástól!!

Ez nekem is hasonlóképpen volt.. sosem kaptam dicséretet, sőt utálta az érvelésem, az írásom.. mindent is. Na most itt vagyok, több, mint tíz éve bloggerkedem és nem tudta elvenni tőle a kedvem.

Az ételeket is nagyon szereted, hisz van egy ezzel kapcsolatos, jól működő Facebook csoportod. Az ételek is fontos szerepet játszanak az életedben az utazás mellett? Mi volt a legfurább kaja, amit megkóstoltál?

Az utazás számomra mindig is azt jelentette, hogy a lehető legalaposabban megismerjem az adott hely kultúráját, gasztronómiáját is a látványosságok mellett.

Fura ételek közül megemlíteném először az osztrigát, amit Dublin mellett, Howth-ban ettem. Nem volt rossz, de azért a kedvencem sem lett. A csigát először Marokkóban, Marrakechben, a Jemaa el-Fna tér egyik kifőzdéjében kóstoltam meg. Krokodilhúst Vietnamban, Müi-Nében ettem. Ez leginkább a csirkére hasonlít, csak kissé ruganyosabb.

A legkülönlegesebb italt pedig Németországban, Schwabachban, az „aranyverő városban” ittam: ez egy prosecco volt, amiben aranylemezkék úszkáltak. Ugyanitt az ételekre is tettek díszítésként aranylemezkéket.

14. Ajánlj három olyan bejegyzést a blogodból, amit szeretnél, ha többen olvasnának!

1. Nagyon nehéz választani, hiszen több mint 900 cikk van a blogomon. Ajánlom a Tonnerre-ről szóló cikket, melynek meglepően alacsony a nézettsége, ahhoz képest, hogy a hozzá tartozó videó a YouTube-on az egyik legnézettebb.
2. Nagyon érdekes hely Magdeburg közelében a víziút-kereszteződés, ahol két folyó keresztezi egymást a világ leghosszabb csatornahídjának segítségével.
3. A nézettségi toplista második helyén áll „szülőfalumról”, Fótról írt cikkem, ami azért is nagy szó, mert szerintem ez a leghosszabb. Ugye azt szokták javasolni, hogy ne írjunk túl hosszú cikkeket, mert azt a kutya sem fogja elolvasni. Azt hiszem, ez a kivétel erősíti a szabályt tipikus esete. 😉

Végezetül, az utolsó, szokásos kérdés: Milyen platformokon vagy elérhető? Melyik a kedvenced? Például instagramon, ha jól tudom nem vagy jelen. Hogyhogy?

A blogomat 2014 márciusában kezdtem el írni. 2018 márciusában csináltam hozzá egy Facebook oldalt és egy YouTube csatornát is, majd a pinterest következett és az ÍzUtazás nevű csoport a Facebookon, végül 2024-ben egy TikTok fiók is. Instagramom valóban nincs. Épp elég időt elvesz a blog maga, illetve a Facebook oldala. Az ÍzUtazás csoport szerencsére jól működik, nincs túl sok teendőm vele, szinte soha sem kell moderálnom. A videót így is-úgy is megcsinálom a YouTube-ra, a TikTokra is feltenni már nem nagy ügy. A Pinterestet mostanában kicsit elhanyagoltam, ezt bevallhatom.

Elérhetőségek:

E-mail: mindenuttjooo{kukac}gmail.com
Honlap: https://mindenuttjooo.blogspot.com
Honlap: https://mindenuttjooo.blog.hu
Facebook: https://www.facebook.com/mindenuttjooo
Facebook csoport (ÍzUtazás – azoknak, akik szeretnek utazni és helyi specialitásokat kóstolni): https://www.facebook.com/groups/549328419695722
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCAbf0pZpx5G-OxNCk5RZUyQ
Pinterest: https://hu.pinterest.com/mindenuttjooo/
TikTok: @mindenuttjooo

Ráadásul ma van a születésnapja Bernienek, így szeretném megragadni az alkalmat és Boldog születésnapot kívánok Neked!

Ennyi lett volna ez az interjú, reméljük megismertétek közelebbről Berniet és az ő utazásos blogját. Kövessétek őt bátran minden platformon! Ez lett volna az ehavi blogger interjú. A következő alany még nincs tervben, de úgyis két havonta tervezem ezt a kis posztsorozatomat, így van időm kutatni.

Ha szeretnél jelentkezni azt megteheted instagramon vagy facebookon, illetve az e-mailemen is: fromninaahu{kukac}gmail.com.

Puszi,
Ninaa