Az interjú posztsorozatom második részével érkeztem, amiben olyan rejtett tehetséggel, szimpatikus bloggerekkel, írókkal, nagyszerű művészekkel találkozhattok majd, akit még talán nem ismertek, de szerintem ideje, hogy ez változzon.
Első körben egy bloggert kértem fel alanyomként, aki nem más volt, mint Eszter a http://because-imadreamer.blogspot.com szerkesztője. Most pedig szerettem volna elrugaszkodni a blogger világtól és egy művészt szemeltem ki, aki nem más, mint Anna, a RavennArtX instagram oldal megálmodója.
Fogadjátok szeretettel az interjú sorozatom második részét és ismerjétek meg Annát, valamint a művészetét!
1. Először is, kérlek mesélj magadról. Mutatkozz be nekünk pár mondatban.
A bemutatkozásokkal mindig bajban vagyok, mert nehéz egy embert pár mondatban leírni – de talán nem is ez lenne a cél. Anna vagyok, 26 éves, egy közgazdász diploma tulajdonosa – de remélhetőleg, mire ezt olvasod, már a második államvizsgámon is sikeresen túlesem. Bár mindig is imádtam rajzolni, a grafikus szakmát csak felnőttként szereztem meg, de cserébe azóta végre érzem, a helyemen vagyok.
2. Az instagramprofilod @ravennartx néven érhető el. Miért pont ez lett a cím, mit jelent?
A saját nevemből (Holló Anna) származik, illetve egyszer megtudtam, hogy van olyan angol név is, hogy Ravenna.
3. Mióta rajzolsz és mindig is ezt tartottad életed egyik céljának?
Pici korom óta rajzolok, mert kikapcsol, és kifejezhetem vele önmagamat. Mondhatni, életem célja volt akkor is, csak féltem, hogy nem élnék meg belőle, illetve attól is, hogy nem vagyok elég jó, így nem ezen a szakirányon tanultam tovább. Most is nagyobb biztonságban érzem magam közgazdász diplomával a kezemben, de mellette a grafikával is szeretnék egy magas szintre eljutni, ahol akár már a megélhetésemet is tudom biztosítani vele.
4. Honnan inspirálódsz, ki(k) a kedvenc művésze(i)d?
Legfőképp a természetből és a mindennapokból inspirálódom. Az is tud jó lenni, ha másoktól merítesz ihletet, de akkor vigyázni kell, mert könnyen átfordulhat koppintásba a dolog, az pedig az eredeti művésznek nem fog tetszeni, és teljesen jogosan.
Nagyon kedvelem Boris Vallejót, aki fantasy témájú festményeivel várt ismertté, szeretetté.
5. Milyen eszközökkel/eszközökön dolgozol?
Digitális rajzolásokhoz egy 2019-es iPad-et használok Apple Pencillel és ProCreate applikációval. Nagyobb szerkesztési feladatokhoz viszont már a számítógépet is bekapcsolom, az Adobe Photoshop miatt.
Papíron szerintem nincs olyan technika, amit még ne próbáltam volna ki, de az akvarellt és az alkoholos filceket különösen kedvelem.
https://www.instagram.com/p/CdAbKG3o9jO/
6. Több féle művészeti stílusban rajzolsz, melyik a kedvenced és miért? (akrill, digitális, hagyományos stb.)
Az akvarell a kedvencem, de szükségem van a változatosságra, ezért próbálok ki ennyi technikát. Inkább a digitális rajz, szerkesztés a mai világban már elengedhetetlen, mert az eladásra szánt grafikai munkák főként digitálisan készülnek.
7. Mi volt a legelső rajzod, amit megmutattál a világnak és mi a jelenlegi kedvenced?
Az első kérdésre már nem igazán tudok válaszolni, mert én elég korán feltettem a rajzaimat a netre, viszont mivel csak 10 éves voltam, vegyes fogadtatás ért. Azért sokan mondták, hogy a koromhoz képest nagyon jól rajzolok, és ez adott egy löketet. Kimondottan kedvencem sincs, de amiket valamilyen érzelmi vihar hatására rajzoltam, közelebb állnak hozzám.
8. Van olyan rajzod, amit nem tudtál befejezni, úgy érzed kudarcot vallottál?
Talán nagyon régen volt ilyen, de azóta már el tudom készíteni az adott rajzot.
9. Mit gondolsz, művészként mennyire lehet érvényesülni a mai világban?
Szerintem egyre több lehetőség van rá, már csak a kereskedelmi grafikák miatt is. A vállalatoknak szükségük van logókra, webes grafikai anyagokra, szórólapokra és csomagolástervekre, valamint a lakossági fogyasztók is egyre szívesebben vásárolnak személyre szabott grafikai anyagokat, mint például esküvői meghívókat. A fogyasztók egyre tudatosabbak, és ahogy nőnek a lehetőségek, egyre jobban kedvelik a személyre szabott termékeket, amelyekkel önmagukat is kifejezhetik.
10. Úgy látom, hogy megvan a saját, egyedi stílusod, nehéz volt kialakítani?
Nem mondanám nehéznek, inkább hosszadalmasnak. Ugyanis nem terv szerint haladtam, hogy „ezt és ezt a stílust majd 2022-re el szeretném élni”, hanem az évek során formálódott ízlésem, látásmódom és gyarapodott a rajztudásom. Ez pedig fokozatosan elhozta magával ezt a stílust is.
11. Írj három pozitív és három negatív dolgot magaddal kapcsolatban.
Mindenképp pozitívan értékelem a kitartásomat, illetve azt, hogy jóindulattal és megértéssel fordulok mások felé. Hm, kell egy harmadik is… Gyorsan tanulok, ami nagy előny.
Negatív tulajdonságaim, hogy ha belecsúszom egy mélypontba, akkor onnantól pár napig vagy hétig borúsan látok mindent, nincs kedvem kimozdulni sem. Előfordul, hogy figyelmetlen és szétszórt vagyok, valamint utálom a kritikát. Mármint természetesen, ha tényleg egy építő jellegű kritikával jön valaki, amiből előnyöm származik, ha megfogadom, annak örülök. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a hasznos, jóindulattal mondott kritika nagyon ritka (stílusosan, mint a fehér holló, hehe), a legtöbbször csak a másik megbántására megy ki a dolog.
12. Milyen aktuális művészeti világtrendeket követsz?
Nem igazán követek trendeket, inkább mindenhonnan csipegetek, és átveszem, ami tetszik.
13. Úgy tudom még nincs vállalkozásod, tervezel a jövőben indítani?
Igen, a közeljövőben. A nagyon közeli jövőben. Eddig nem igazán mertem, mert az egyetemi tanulmányaim mellett nem tudtam volna kellő időt szánni a vállalkozásra, illetve bizonytalannak is tartottam, meg tudok-e majd belőle élni. Aztán idő közben rádöbbentem, hogy az alkalmazotti jogviszony ugyanúgy nem egy életbiztosítás, mert bármi adódhat a cég életében is, amelyhez elmegy az ember az dolgozni, és nem kell súlyos hibát sem elkövetnie ahhoz, hogy egy esetleges leépítés alkalmával tőle váljanak meg.
14. Min dolgozol jelenleg, és mik a jövőbeli terveid?
Jelenleg a vállalkozásom felépítése az első, amihez szükséges az utánajárás, illetve a referenciamunkák, árlisták elkészítése.
15. Végezetül, hogyan és milyen témában tudnak tőled rendelni?
Igyekszem minél sokszínűbb termékpaletta kialakítására, hogy az egyedi, különleges igényeknek is meg tudjak felelni. Digitális és hagyományos grafikákat is lehet kérni tőlem. Ha ír valaki egy privát üzenetet, akkor megadom az e-mail címemet. Azért az e-mailt tartom a legjobb csatornának, mert könnyen kategorizálható, visszakereshető, így biztosan meglesz minden kérés és referencia egyben, amely alapján dolgoznom kell.
https://www.instagram.com/p/CdkcFqdIhIq/
Még egyszer köszönöm, hogy elfogadtad az interjút és ilyen szépen kifejtetted a kérdéseimre a válaszaidat. Öröm volt közelebbről megismerni.
Annával és az alkotásaival a következő oldalakon találkozhattok:
Instagram: @ravennartx
Facebook: Anna Design
Reméljük, hogy tetszett nektek a blogger interjú művészi része, ezt havi posztsorozatnak szánom, de lehet, hogy két havonta fog sikerülni megoldani. Következővel is hamarosan érkezem. Hogy ki lesz az? Már van egy sejtésem, csak fogadja is el a felkérésem.
Kommentben pedig várom a véleményeket a kérdésekkel, válaszokkal, Anna csodás rajzaival kapcsolatban.
Puszi,
Ninaa
Nagyon tetszett ez a Interjú! Örülök, hogy bemutattad nekünk Annát interjú keretein belül😊❤️ Nagyon tetszenek a rajzai, szépen rajzol. Én is gyerekkorom óta rajzoltam, de sajnos abba hagytam, pedig imádtam rajzolni. De majd egyszer lehet újra belevágok❤️
Köszönöm ezt a interjút, jó volt olvasni❤️
Tessék művészkedni! ^^ Örülök, hogy tetszett az interjú és Anna alkotásai. ♥
Nagyon jó lett ez az interjú! Tehetséges, és gyönyörű munkái vannak.
Köszönjük ♥
Nagyon jól sikerült az interjú, szuper kérdéseket tettél fel! ☺️
Örülünk, ha tetszett ♥ Köszönjük ^^
És van egy olyan olasz város is, hogy Ravenna 😉 Mindenütt jóóó: Ravenna (mindenuttjooo.blogspot.com)
Tetszett az interjú, és a rajzai is nagyon jók!
Köszönjük :3 Nagyon érdekes a város is! 😀
Az interjú nagyon jó lett 👏👍 Jó volt megismerni Annát😉 Csodálatos alkotásai vannak 😍
Örülök, hogy tetszett^^. Szerintem is csodásak az alkotási ♥ :3
Nagyon jó lett ez az interjú. Örülök hogy így megismerhettük Annát, csodásak a rajzai 😍
Köszönjük ♥