Kicsit megkésve ugyan, de itt van az én 2021-es évösszegző bejegyzésem is. A tavalyihoz és sok bloggertársamhoz hasonlóan, most megosztom veletek, hogy hogyan is telt számomra ez az év.
Először is szeretném elmondani, hogy ahhoz képest, hogy még mindig egy vírusos időszakban élünk, nagyon élveztem a 2021-es évet. Szerintem nem fosztott meg úgy igazán semmitől, volt pár emlékezetes pillanat és voltak rosszabb napjaim is, de ettől függetlenül imádtam.
A munkanélküliség és a tehetetlenség, ami 2020-ban ért, az most már a múlté. Már másfél éve ugyan azon a helyen dolgozom, olykor szeretem, olykor utálom, néha nagyon is, de elvagyok. A fizetés az, ami miatt próbálkozom jobb helyre kerülni, de boldog vagyok azért, hogy van munkahelyem.
A nyári időszak volt a legmozgalmasabb a nyaralással, strandolással és a két esküvővel a nyakunkon. Ezekről természetesen korábban már írtam, és instagramon is meg lettek említve. Rengeteget voltunk a szabadban, moziban, baromi sokat koktéloztam és a barátainkkal nagyon jókat szórakoztunk és életemben először boboztam! A fotó, ami készült egyszerűen borzalmas lett, sose mutatom meg a nagyvilágnak, de nekünk egy örök emlék marad.
Abszolút az októberi hónap volt a kedvencem, ugyanis végre valahára sikerült egy rendes halloweeni bulit rendezni, ahová a legtöbben beöltözve jöttek. Igen, én is felvettem a szexi (de utálom ezért magam, jövőre nem szexizek…) boszorkány jelmezem és nagyon jól éreztük magunkat.
Tehát a COVID ellenére is sikerült egy egész jó kirándulásokkal, strandokkal, kiruccanásokkal, élményekkel teli évet zárnunk. Végül pedig novemberben megkaptam én is a magamét, nem saját akaratból, de a munkahelyek szempontjából sajnos rám/ránk kényszerítették.
Az már mellékes, hogy a szilveszterem nagy része tropára ment, előjött az ibs, plusz a laktózintolerancia és végem lett, este 8 körül lettem jobban, amikor meg Roxyra kellett vigyázni a tüzijáték/petárda kombó miatt. Korábban említettem, hogy milyen szépnek tartom és szeretem is, de nem a két napon át tartó dobálózó fénycsóvákat. Végül az utolsó pár óra és az éjfél utáni idő tökéletes volt, szóval mégis azt mondom, jó évet zártunk. ^^.
A bloggal és a kreatív énemmel kapcsolatban a következő dolgok történtek:
– Megvásároltam a .hu-s domaint, aminek nagyon örülök és sosem akarom ezt veszni hagyni. Bővíteni a témáimat nem igazán sikerült, de majd most, 2022-ben ezt is megvalósítom.
– Az instagram profilom nagy iramban fejlődik (szerintem) és próbálom most már tudatosabban vezetni az egészet. Szeretnék kicsit többet adni a világnak az én szemszögemből, ugyanis több mindenről akarok ott is írni, ami például a blogra túl rövid lenne vagy csak lusta vagyok megnyitni a wordpresst. ^^”
– Májusban megosztottam egy kis statisztikát az oldallal kapcsolatban, most ezt bővíteném. Több, mint fél évvel később 6000+ látogatónál járok és 570+ kommentnél, valamint meglett a 100. bejegyzésem is, idén pedig jön a 200. Ezt nagyon szépen köszönöm mindenkinek. 2022-ben pedig tovább haladunk előre. ♥
– Megszüntettem rengeteg rajongói oldalam, úgy érzem, ideje ezt elengedni, mert sosem lesz annyi időm, hogy azt tovább vigyem. Hiányzik, nagyon is, de a blogra és a grafikai cuccokra is alig van néha időm.
– Az év végére sok mindennel gazdagodtam, ugyanis részt vettem egy kreatív ébresztő kihíváson, amivel kapcsolatban az instagram oldalon találhattok pár képet. Viszont nem az összes van fent, így még biztosan fogtok ilyesmivel találkozni a feedben (amit ideje rendbe rakni.. már most).
https://www.instagram.com/p/CXKKoDEoQSV/
Ez ráébresztett arra, hogy valóban ez az én álom utam, álom munkám. Szóval megszüntettem a Design Garaget, amit valamikor teljesen megbánok, valamikor pedig tudom, hogy jól döntöttem. A dizájner énem ezennel tovább száll, hiszen kicsit alább hagyott a lendületem, a tanulási vágyam és inkább áttértem a grafikai részre. A Ninaa Hobbies instagram oldalon most az ez iránti vágyam, szeretetem élem.
– A másik dolog, ami miatt gazdagabbnak érzem magam tudásilag, egy kreatív írás kurzus, ami a HR Kopó keretein belül indult útjára. Két elméleti oktatáson vagyok túl, január 15-től pedig a gyakorlati része kezdődik meg és egy hónapon keresztül fogok írni cikkeket.
Ez a másik nagy tervem, hogy többet írjak, akár magazinoknak, akár másfajtát, természetesen most már nem ingyen. Persze az AH Magazinban továbbra is folytatom kis gyakornoki énem, munkásságom, mert imádom a csapatot és szeretem az oldalt is.
– A Támogasd a Bloggert! oldallal további terveim vannak, amiket ebben az évben meg fogok valósítani. (Facebookra itt tudtok csatlakozni, remek kis közösséget hoztunk létre, hogy egymást segítsük, támogassuk.)
Ez lett volna az én kis évösszegzőm, hamarosan körbejárok a kis kedvenceimnél és elolvasom, hogy náluk hogyan alakult 2021.
Végül pedig szeretnék nektek sikerekben és egészségben gazdag nagyon boldog új évet kívánni, legyen csodás 2022-es évetek!
Puszi,
Ninaa
Nagyon jól összeszedted ezt a kis és egyben hosszú bejegyzést ^~^ Jó volt elolvasni és ne add fel! Maradj itt nekünk és blogolj! 😉
Boldog Új Évet kívánok itt is! 🙂
Köszönöm ^^ Maradok, amíg tudok és szeretem! 🙂
♥
Helyes! 🙂
Jó volt olvasni, hogy mennyi minden történt veled 😊 nagyon jó íras lett és sok sikert a terveidhez🤗
Köszönöm ♥ Én is sok sikert kívánok a 2022-es évedhez, terveidhez ♥
Nagyon jó bejegyzés lett! Nagyon várom az újabb bejegyzéseidet! 😊 Boldog Új Évet kívánok! 😊❤️
Köszönöm szépen ♥
Boldog új évet kívánok!
Viszont kívánom ♥
BÚÉK itt is. 🙂 Tartalmas kis éved volt, főleg, ami az online dolgokat illeti. Sikeres évet kívánok Neked a továbbiakban 🙂
Köszönöm és igen, az online világban sokkal tartalmasabbnak tűnt, mint a való életben, de majd idén bepótoljuk 😀
Sok-sok-sok blogposztot kívánok még neked, és maradj egy helyben :P. Imádom az ilyen hosszú bejegyzéseket, amik hosszúak, és sokáig tart, mire elolvasom 😀 <3
Nagyon cuki vagy ♥ Köszönöm ♥ Maradok egyhelyben 😉
Ejha! Az a kreatív írás tanfolyam nagyon jól hangzik! Biztos sok érdekes dolgot fogsz ott tanulni. Örülök, hogy közelebb kerülsz a celjaidhoz és sikerüllt egy jó, kellemes évet összehoznod.
Köszönöm, remélem én is, hogy sok mindent meg fogok tanulni a tanfolyamon és ezáltal a céljaim eléréséhez is közelebb kerülök ^^
Szuper változatos időszakot tudhatsz magadénak. Sok sikert a terveid megvalósításához.
Köszönöm ♥ Remélem azért 2022 ennél az első fél hónapnál és a tavalyi évnél is még jobb lesz ^^.
Nagyon jó blogposzt lett😍 várom az idei bejegyzéseket is😊sikerekben és boldogságban gazdag újévet kívánok ❤
Köszönöm és viszont ♥
[…] vagytok, mi történt velem 2021. őszén, akkor tessék ide visszamenni, valamint volt egy évösszegzőm is, ha […]