
Élménybeszámolóval érkeztem, ugyanis április 29-30 napján megrendezésre került a Tavaszi MondoCon 2023, amin sikeresen részt vettem. Na és igen, COSPLAYBEN! Ahogy tavaly megígértem magamnak, idén nem hagyom ki, hogy beöltözzek. Nem egy noname cuccba, vagy gardróbcosplaybe (gardróbból összetákolt ruciba), hanem normális cosplaybe fogok idén megjelenni.
Jelentem, sikerült. Nem az, amit szerettem volna, hiszen Sailor Moon karakter volt betervezve, de végül a Damon Slayer animéből, Nezuko lettem. Az utolsó pillanatban találtam rá Vinteden és ez volt az egyik legdrágább rendelésem, na meg nagy para is volt rajtam, hogy minden rendben legyen vele. Amikor megérkezett a csomag, éreztem a súlyát, kibontottam és egyszerűen tökéletes volt. Bár egy kicsit nagy, de ez nem akadályozott semmiben.
Ohh, ha valaki nem tudná, hogy mi is az a MondoCon, a korábbi posztomban már meséltem róla, de azért röviden: az anime, japán, dél-korea, kpop, MARVEL, DC, akár Disney szerelmeseinek egy hely, ahol a kedvenc karaktereidnek is beöltözhetsz, vagy civilbe nézelődhetsz. Mindezt pedig a Mondo Magazin szerkesztősége szervezi. A tavalyi, azaz a 2022-es tavaszi MondoCon élményemről röviden meséltem az instagram oldalon, a 2020-as őszi mondocon-ra pedig még rajzoltam is. Most pedig itt a 2023-as rendezvény.
Hogy milyen volt a 2023-as tavaszi MondoCon?
Összeszedni a két napos „woooow hatást”, nehéz lesz, de azért próbálkozzunk meg vele. Szombaton kora reggel, a hajnali 5 órási vonattal indultunk fel Budapestre, amivel fél 9-re érkeztünk a Keleti-pályaudvarra. Ezután át kellett mennünk a Nyugati-ba, mert ismerősöm, aki befogadott minket egy éjszakára, a Westend környékén lakik. Szóval miután odaértünk, gyors átvedlettem a cosplayembe, hogy végre útnak eredjünk. Imádtam a jelmezem, egyszerűen tökéletes volt, a kimonó gyönyörű, bár a haori, a „fekete köpeny” elég nagy volt, de nem baj. A parókával voltak kisebb problémáim, bár szombaton nem volt meleg, de mégis besültem benne, illetve a nap végére már totál kiakadt tőle a fejem. Szóval alig vártam, hogy levegyem.
A Con-ra érkezve és a rengeteg embert látván még nagyobb adrenalin löketet kaptam, mint ami előtte volt és le sem lehetett lőni. Vigyorogtam, fotózkodtam, nézelődtem, igyekeztem nem elkölteni az összes pénzem és közben csodálkozva néztem a többiek gyönyörű és néha félelmetes jelmezeiket. Annyira élvezhető volt az egész, főleg, hogy többen is voltunk, az is rátett az egész jókedve egy kicsit. Köszi srácok ♥
Ismét volt LOL játék, most valahol lehetett Genshin Impact játékkal is játszani, de azt nem találtam meg. Volt VR szemüveg, ami igazából nem jött be, sok-sok kártyajáték, amit sajnos nem próbáltunk ki. Tavaly sok-sok konzol volt, régi retró játékokkal, ami most sem maradt el, de például idén Harry Potter játékkal is lehetett szórakozni. Voltak autóversenyzős szimulátoros játékok, fotófalak, hatalmas sakura/cseresznyevirág fa, valamint egy kiállított Totoro, ezeknél pedig azonnal kellett lőnöm pár képet.
(Ne számolja meg senki hányszor ismételtem a játék szót, szégyellem is magam miatta xD )
Kajálni is kajáltunk, meg vettünk innivalót, ami iszonyat drága volt és igazából én nem is voltam oda érte. Valamint evőpálcikával nem tudok zabálni :’D Annyit nevettek a szenvedésemen, hogy szerintem már azzal meguntam az egész kajálást. Viszont vettünk csokis mochit, aminek az íze valami isteni és még két dobozzal szereztem belőle * _ * Meg lichit, meg pockyt, meg animés üdítőt.. hagyjuk is, hogy mit szereztem >_< Másnap egyébként már kajával mentünk be a helyszínre. Igen, lehet bevinni.
Demon Slayer Conos csoportfotózás
Szombaton amikor már úgy gondoltuk, hogy elég volt és mennünk kellene haza, meglátogatott egy Demon Slayer csapat, hogy 17 órakor csoportfotózást terveznek, maradnék-e?! Természetes, hogy igen! A legjobb pillanata volt szerintem az egész Con-nak, na jó, minden percét élveztem, de azért ez nagyon jól esett. Örültem, hogy megkerestek és felkértek. Rengeteg képet készítettünk, amit igyekszem megosztani veletek is.
(többi a facebook-on lesz elérhető)
Tematikus fotózásokat szoktak rendezni a MondoCon szervezői, most Genshin Impact volt és ha jól emlékszem Attack on Titan.
A sztárfellépő Nana Kitade volt, aki rengeteg anime openingjét énekelte (pl.: Full Metal Alchemist, Jigoku Shoujo), de nem vagyok nagy fanja az énekesnőnek, hisz jrock és jpop nem az én műfajom, így erre nem maradtunk. Egyébként visszanéztem egy-két videót a koncertről és OMG milyen aranyos az énekesnő ♥ Tökéletes koncert lehetett a fanjainak. Remélem, hogy valamikor bepróbálkoznak egy kpop előadóval is >_< Azt hiszem rá kéne írni a szervezőkre emiatt… * . *
Helyette ismerősömmel nagyon jót beszélgettünk, egészen éjfélig. Gyerekkori osztálytársam, egyik legjobb barátom és elég rég találkoztunk, most szerintem a legtöbb dolgot bepótoltuk. : D Na meg meg is beszéltük, hogy együtt megyünk a következő Con-ra is, ami szerintem az őszi lesz, de majd meglátjuk, hogyan alakul az anyagi helyzetünk meg a költözésünk.
Vasárnapi MondoCon
Vasárnap úgy gondoltuk, hogy már kicsit csendesebb lesz a hely, de nem így volt, ugyanis még pörgősebbé, bulisabbá vált a helyzet és talán jobban is tetszett így. Táncoltam PSY – Gangnam Style-jára, meg hallgattunk régi zenéket, a kpop részleget sajnos nem fogtam ki magamnak. Egyébként nagyon meglepett, hogy ennyire partyba vágták magukat a Con látogatói, de biztos mindenki bevásárolt, fotózkodott és megnézett mindent, amit akart a szombati napon. Nem úgy, mint én 😀 Én még így is azt érzem, hogy lemaradtam egy csomó dologról, amit amúgy ki akartam próbálni, de vagy nem találtam, vagy nem volt időm rá, vagy kedvem és életerőm már a végére.
Vasárnap nem hazudtoltam meg magam, ugyanis megláttam a koktélstandot és azonnal vettem egy csodás kivis finomságot, amiket ilyen bájitalszerű üvegcsében osztogattak és természetesen haza is hozhattam azt. Ezen a napon szereztem be még pár doboz mochit, kitűzőket és egy kulcstartót, amit azt hittem nyakba akasztható, de nem. Mindegy, így jött velem, hisz Ichigo volt rajta a Bleachből. Imádtam.
Beálltunk „sörpongozni”, ahol pólót lehetet nyerni. Bevallom, azt hittem dobozos tésztás levest adnak, mert olyan „poharakba” lehetett beledobálni a lasztikat. Végül kiderült, hogy tésztás pólót lehet szerezni vele. Természetesen beálltunk a sorba és nyertünk is mindannyian magunknak egyet-egyet. Volt még egy céllövölde részleg is, de azt nem próbáltuk ki, mert kígyózott a sor. Még szerettünk volna rengeteg játékot kipróbálni és még több élményt szerezni, de már indulni kellett. A fél 7-es miskolci vonatot el akartunk érni, így négy órakor leléptünk és mentünk az utunkra.
Egyszerűen tökéletes volt ez a hétvége!
Az meg már mellékes, hogy amikor felértünk Pestre, akkor még találkoztam egy órácskát barátnőmmel, majd mikor jöttünk haza Pestről, összehívtam a blogger csajokat egy röpke talira, amire hárman el is jöttek Eszter, Anne, Amy. Szuper volt velük is, remélem legközelebb már sokkal többen jelen tudunk lenni egy ilyen összeröffenésen. Köszi csajok, tényleg örültem nektek ♥
Szóval az év egyik legjobb pillanatait élhettem át április végén. Köszönöm mindenkinek ♥ Egy élmény volt! Ez az esemény egy teljesen új világba, egy barátságosabb légkörbe kalauzol, ahol mindenki jól érzi magát és emiatt szeretem a legjobban ezt az egész MondoCont.
Bár bevallom most voltak olyan pillanatok, amikor azt vettem észre, hogy távolságtartóbbak az emberek, de az is meglehet, hogy én voltam túlbuzgó. * o * Következő alkalomra azt ígérem meg magamnak, hogy több emberhez oda fogok menni, nem leszek annyira beszari, mint most. DE! Mocsokjóvoltminden!
További fotók hamarosan fellelhetőek lesznek az instagram és a facebook oldalon!
Nézzétek meg azokat is! :3
Ti részt vennétek egy ilyen eseményen?
Szinte érezni az írásból hogy mennyire jól érezted magad ❤ Nekem az első East Fest esemény volt az, ami ennyire magával ragadó volt, és bár sem én, sem a férjem nem vagyunk egy nagy fesztiválozók (tömegiszony),akkoriban még egy nagyon barátságos, sőt családias hangulatú kis fesztivál volt. 😊 most erről a bejegyzesről esezmbe jutott, hogy írtam is róla akkor a naplóba (basszus olyan régen volt, hogy már nem is tudom az évet) úgyhogy majd elő is keresem 😅
Aztaaaa Nanakitade???? Most sír a szívem. Sose felejtem.el.hogy néhány éve nagyon terveztem hogy megyek az őszire,.mert Kokia.lepett fel es hatalmas Kokia fan vagyok. De sajnos akkor sem jutottam el :/ nagyon szuper volt olvasni, ezt az extazist en is át éltem már néhányszor események miatt. Még sosem.voltam.conon de remelem.egyszer eljutok jah es ferjemmel.paros.cosplayunk lesz 😀
Wow, nagyon szuperek ezek a képek! 😍 Biztosan a hangulat is nagyon jó volt. 😊 Én szerintem valamelyik hercegnőnek öltöznék be.😁😊 Az is nagyon jó, hogy újabb blogerekkel tudtál találkozni.😊 Nagyon örülök, hogy ennyire jól érezted magad és ennyi élménnyel gazdagodtál.🥰
Örülök, hogy ennyire tartalmas bejegyzést hoztál róla, teljesen meghoztad a kedvem, hogy én is elmenjek egyszer, még akkor is, ha maximum jövőre 😀 De ezek szerint nagyon megéri.
És nagyon köszönöm, hogy megint találkozhattam Veled! ♥
Örülök, hogy jól érezted magad és minden jól alakult ahogyan szervezted 🥰❤️ Egyszer voltam conon, azóta „sajnos” nem, de nem is bánom valahogy. Már sajnos nincs kivel, kikkel és nagyon drága is egyben. 😅 Egyébként: Nem tévedtél nagyot és nem is mondtál baromságot sem. Nem tudom itthon miért így szerveztél meg, de valójában pólót és poharat(azaz tésztát) is kellett volna hogy adjanak. 😒🙄 Kint külföldön rengeteg videót láttam erről, valamint itthon is a fesztiválokon, ha nyertél akkor adtak tésztát, amit ott helyben megehettél vagy akár haza is vihetted. Szóval ezt egy kicsit átbaszásnak érzem😅 De ők tudják…. Némelyik szervező nem jól szervezz meg dolgokat. 😃 Mielőtt mondanád: Kétlem, hogy buktak volna rajta, mert nem. Úgy hogy kicsit ezt parasztságnak érzem, hogy csak egy pólót adtak,vagy akkor lehetett volna választani. 🙄🤣
Annyiból sajnálom, hogy nagyon a PC, Játékok, Konzolok világába lett nagyon terelve a con, mert szerintem kicsit így elveszi a lényegét az egésznek. 😃 Látszik, hogy mikor én voltam sokkal jobb programok goltak stb. Persze, nem szídni akarom a mostani MondoCon-t, mert nyilván a idők változnak és haladni kell a korral vagy mi. 😄
Ha be kellene öltözzek valamelyik karakterbe, az kurva nehéz lenne 🤣 Mivel sok kedvenc anime karakterem van 😃 Sailor Moont csak akkor vállalnám be, ha te is beöltöznél az egyiknek, én a másiknak és összehozni ismerős csapatokat erre… De jé, a bloggeres csajokkal nem is lenne rossz ötlet… 🫣 Ok, befejeztem, mielőtt engem fognak lefejezni🤣
Bloggerek: Örülök, hogy sikerült találkoznod a csajokkal, de mi is tudnánk ám, ha feljönnél Pestre és a Keletibe már tudnánk is talizni 😛 Erre nem is gondoltál, ugye csajszim?😃
Ninaa, micsoda élményekkel gazdagodhattál azokban a napokban. Én ugyan nem vagyok anime fan, de van több ismerősöm is aki jelen volt, biztosan nagyon jó összejövetel volt. A ruhád csúcs szuper <3
Örülök, hogy eljutottál és a blogger csajokkal is sikerült találkozni. Sajnálom, hogy nem jött össze a miénk, de ami késik nem múlik. <3 🙂
Nagyon szuper összefoglaló lett. Jó volt olvasni, árad belőle a pozitivitás. Még sosem voltam ilyen rendezvényen, de biztosan nagyon szuper. A jelmezed is egyedülálló, páratlan. Nagyon jól áll. Igazán jó kis képek születtek.
Mindig kiváncsian vàrom, amikor valaki a MondoConról tesz fel képeket. Örülök, hogy jol érezted magad 🙂
Nagyon jó volt olvasni azt, hogy mennyire szuper pillanatokat szereztél 😊 Örülök, hogy sikerült menned és látni a képeken, hogy sugárzol a boldogságtól 😊
Végre elolvastam ezt a bejegyzésedet is 😃Érződik a posztból is, hogy nagyon élvezted az egész Cont és a cosplayed is tetszik.
Annak is örülök, hogy sikerült találkoznunk. Bár nem tartott sokáig, különösen jó élmény volt összeülni a csajokkal. Remélem majd még a jövőben több bloggertalit össze tudunk majd még hozni.