
Az október nekem a horrorfilmekről és a halloweenről szól. Úgy gondoltam, hogy ennek örömére minden héten meg fogok osztani veletek egy ajánlót a kedvenceimből.
Először is azt leszögezném, hogy nem szokásom nézni a gyilkolósabb horrorokat (vannak kivételek, de az kevés). A misztikus, szellemes, démonos, kísértetes, nyomasztó stílusú az én műfajom. Tehát ez a horrorfilm ajánló is egy ilyen alkotásról fog szólni.
Kicsit el vagyok maradva ezzel a posztsorozatommal, de mostanában nem volt sok kedvem hozzá. Azonban erőt vettem magamon és folytatom, elhoztam nektek a nyári kedvencek listámat, hiszen a július és az augusztus maradt ki. Készen álltok? Ismét egy hosszabb bejegyzésre lehet számítani, kommenteket pedig szívesen fogadok a poszt végén.
Sajnos most a blogposzt részleg elmarad, mert nem mentettem el az olvasott bejegyzéseket. A szeptemberi listával igyekszem elkészülni időben és ott már lesznek kedvenc bejegyzések is.
https://www.instagram.com/p/CUIJ0bUIDrp/
Egy igazán hosszú posztra kell most számítani, hiszen az egyik kedvenc sorozatomról fogok írni. A sötétség kora, vagy eredeti címén a The Originals remélem sokatok számára ismerős, de ha nem, akkor a következő bejegyzés nektek szól. Természetesen, aki látta már és szintén rajong (vagy nem) a sorozatért az is olvassa el és várom a komment szekcióba a ti véleményeteket is. Jöjjön hát a sorozatajánló.

Múlt héten sikerült megnézni a Yes Day vígjátékot, ami magyarul az Igen nap címet kapta. Nagyon ritkán nézek ilyen filmeket, mert a fantasy, a horror, sci-fi és a mesék elveszik a figyelmet, de erre már nagyon kíváncsi voltam.
A film sztorija a következő:
Egy családról szól, akiknek van három gyermekük. A szülők korábban mindenbe belevágtak, mindenre igent mondtak, élvezték az életet. Viszont jöttek a gyerekek és minden megváltozott, a legtöbb dologra általában nemet mondanak, a gyerekek pedig úgy vélik nagyon szigorúak szüleik és kezdik őket csúnyán beállítani az iskolában. A szülők kapnak egy ajánlatot, tartsanak igen napot. Egy kis mérlegelés és manipulálás után végül úgy döntenek, hogy megpróbálják ezt a módszert alkalmazni, igent mondanak gyermekeik legmerészebb kéréseire, néhány alapszabály mellett, a mulatság és a kaland forgószélén.
A főszerepben anyaként Jennifer Garner lesz látható, akit szerintem nem kell bemutatni. Apaként Edgar Ramírez tűnik fel, akit sokunk ismerhet az American Crime Story sorozatból. A gyerekek közt Jenna Ortega formálja meg a legidősebb testvért, igazi kamasz. Jenna például Wednesdayt alakítja majd az Addams Family sorozatban a Wednesday-ben. Az öccsét Julian Lerner alakítja, a kis húgit pedig Everly Carganilla.
Nekem nagyon tetszett az egész film, bár nem vagyok szülő, mégis azért olykor engedni kell a gyerekeknek és valamennyi szabadságot illik nekik adni. A jó zsaru, rossz zsaru szerepet pedig meg kell osztani, mert ha csak az egyik a rossz, az nem fair. Ez az „igen nap” bárkinél bevezethető lenne természetesen szabályokkal. Egyben nagyon jól lehet szórakozni és az ember meglepheti a másikat (ahogy ez a filmben is előfordult).
A gyerekek közül számomra Jenna volt a legjobb, majd Everly és végül Julian. Juliannak a játékain, színészkedésén még alakítani kell. Jennifer és Edgar pedig szerintem jól hozták szerepeiket, tanulságosnak is mondhatjuk a szülő-gyerek kapcsolat miatt, de inkább kikapcsolódásként kell rá tekinteni. Egy könnyed vígjáték, amit mi nagyon élveztünk, persze nem egy világmegváltó meg nem a legjobb, de élvezhető az egyszer biztos. Vannak benne túlzó részek, jelenetek, de általában ezekkel találkozhatunk egy vicces, családi vígjátékban.
Várom a véleményeteket a filmről, ha láttátok már, ha pedig még nem… megnézitek?
Puszi,
Ninaa