Főoldal Interjú Igaz történetek Rólam Kapcsolat
2020. 10. 22.     Ninaa    blogtober     0 komment
Ma pár horrorfilm ajánlóval jövök, hiszen a saját kis blogtober tagemben ez a nap erről szól. Remélem lesz olyan közte, amit még nem láttatok vagy amit megnéznétek (újra). A kedvenceimet szedtem össze nektek, hogy egy kicsit Ti is parázzatok. Nagyon várom természetesen azt is, hogy nektek mi(k) volt(ak) a kedvenced (kedvenceitek)?

5. A rettegés háza (The Amityville Horror)

Egy a sok közül, de talán a legjobb az összes közül. Ez a 2005-ös verzió, ami mély nyomot hagy az emberben, ha egyszer úgy gondolja, nekilát és megnézi. A film főszereplői Ryan Reynolds és Melissa George, a története pedig egy ház, aminek a lakói rövid időn belül megőrülnek és egy 1979-es esetet akarnak újraalkotni. Ugyanis ebben az évben történt, hogy a házban lakó család feje, kegyetlenül megölte szeretteit. Nyomasztó, félelmetes, őrült és nagyon valósághű. A film igaz történeten alapul, ezért is tűnhet félelmetesebbnek a kelleténél. A férfi fokozatosan kergeti magát az őrületbe, de a végén vajon megmenekül a család vagy úgy végzik ők is, mint az eredeti történetben? Nézzétek meg mindenképpen a filmet, mert megéri!

Hogy lesz – e folytatása? Talán még feldolgozzák párszor.
Kedvenc jelenetem: Kimondottan kedvenc részem nincs, de amikor a fiú kezére akar csapni a baltával.. kissé bekakiltam.
Értékelés: 9/10

Nézd meg online

4. Oculus

Én nagyon szerettem, mondhatni inkább, hogy imádom az effajta pszichotrillereket. Csak kapkodtam a fejem, hol a gyerekkori énjük lépett elő, hol a fiatal énjük. A történet is igazán egyedi volt, oké, a Tükrök is hasonló, de nem teljesen ilyen. Nagyon tetszett Karen Gillan színészi játéka, ő Kayliet alakította. Brenton Thwaites, aki az öccse karakterét kapta meg, Timet, annyira nem nyert meg. Sokat nem írnék róla, tessék – lássék az előzetes, ami igazából tényleg csak egy kedvcsináló. Ennél sokkal több paráztató jelenet van benne. Aki hasonlóan rajong a pszichotrillerért, ahol nem tudok mikor mi történik (talán a Hill-ház és a Bly-udvarház szelleméhez tudnám hasonlítani). Brutál jó film.

Hogy lesz – e folytatása? Sajnos nem tudni.
Kedvenc jelenetem: Amikor beleharap az almába Kaylie.
Értékelés: 9/10

3. Boncolás (The Autopsy of Jane Doe)

2016 abszolút legjobbja. A címből kiderül, hogy miről is fog szólni a film. Igen, a boncolásról. Egy halott lányra talál a rendőrség és gyorsan meg akarják oldani a rejtélyt, hogy hogyan is ölhették meg Jane Doet (így nevezi majd el a boncmester, mert a nő nevét sem tudjuk) hiszen nincs rajta egyetlen egy seb se. A halottkém azonnal munkának lát és bevonja segítőjét is, a fiát. Ahogy egyre mélyebbre ásnak, egyre kilátástalanabbak. Kívül semmi seb, belül viszont tele van a lány vele. Aztán rájönnek valamire.. amitől az egész film hátborzongatóvá válik. A csavarok is eszméletlenek benne. A film szintén hatalmas kedvencem és többször nézős.

Hogy lesz – e folytatása? Nem hiszem.
Kedvenc jelenetem: A vége felé, amikor kezdenek rájönni a dolgokra.
Értékelés: 10/10

Nézd meg online

2. Paranormal Activity

A film, amit milliószor láttam már és nem tudom megunni. A film, amitől kiráz a hideg, amit élvezettel és félelemmel nézek minden egyes alkalommal. Az összes részét (talán az ötödiket nem) és még a ráadásokat is nagyon szeretem. A színészek is egész jól játszották a szerepüket, bár ismeretlenek. Tudom, sokak szemét bántja ez a horrorfilm és nem is szeretik a kézikamerás ijesztgetős, de seholsemmi alkotásokat, de szerintem rohadt parás és mocsok jól sikerült. Ebből én egy sorozatot is el tudnék viselni, bár már kezd hasonlítani hozzá. Mivel most ismét kedvet kaptam hozzá, szerintem újra fogom nézni az első résztől, az utolsóig. Ki tart velem így halloween közeledtével?

Hogy lesz – e folytatása? Remélem igen.
Kedvenc jelenetem: Amikor a harmadik részben megjelenik a szellem. Vagy amikor Bloody Maryznek és utána bumm. Vagy amikor felborul a konyha. Direkt nem úgy írtam, ahogy történnek a dolgok. Különböző részekben vannak ráadásul. A harmadik rész vége… szerintem nagyon para.
Kedvenc részem: Nem tudok választani. Amit nem szerettem az a 4. rész volt.
Értékelés: 10/10

Nézd meg online: 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész

1. Síri találkozások

A film, aminek az első részét imádtam. A legjobb, számomra a legijesztőbb, amit eddig láttam. Szeretem azokat a horrorfilmeket, amik kézikamerásosak (ami szerintem látszik is a helyezetteken) és ez mind közül a legjobb. Amikor egy elmegyógyinézetbe mennek a parakutatók, hogy találjanak valamit. Felállítják a kamerákat, egy napig be vannak oda zárva, aztán az az egy nap úgy tűnik az örökkévalóságig is eltart. Az akkori párom mutatta, be is sz*rtam rajta rendesen, szóval köszönöm szépen neki! Én úgy emlékszem magyarul néztük, de másodjára már nem találtuk, ha esetleg valaki tud egy linket, ne habozzon megosztani velem. Még megnézném párszor, természetsen nem egyedül, mert rohadtul parázok tőle, még az előzetes is sokkoló, csak nézzétek ezt a képet…..

 
Nézd meg online: 1. rész | 2. rész

Hogy lesz – e folytatása? Ne legyen.
Kedvenc jelenetem: Az egész.
Kedvenc részem: Kizárólag az első.
Értékelés: 10****/10

Nektek mi a kedvenc horrorfilmetek? Ezek közül melyiket láttátok? Van, amelyiket szeretitek? Nyugodtan írjátok meg nekem kommentben!

Horrorisztikus estét és még ijesztőbb napot mindenkinek!

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments