Főoldal Interjú Rólam Kapcsolat
2023. 02. 25.     Ninaa    blogging     6 komment

Újabb blogtipp poszttal érkeztem: domain és tárhely választás. 

Korábban már írtam nektek arról, hogy milyen szempontok szerint érdemes weboldalt, blogot létrehozni. Abban meséltem nektek arról, hogy az első és legfontosabb a cím kiválasztása a saját témánkhoz igazítva. Utána pedig azt kell megnézni, hogy melyik domain és tárhely szolgáltatót is válasszuk.

Ebben fogok most egy kis segítséget nyújtani.

Először is a fogalmak, röviden és tömören:

A domain a weboldalunk címe (vagyis az IP címünk szöveges megfelelője). Ezt nem kell tovább magyarázni. Kisebb-nagyobb összegeket fizetni kell érte, attól függ, hogy milyen végződést (.hu, .org, .net, .com stb.) szeretnénk. Ez ugye a hivatalosabb.

A tárhely pedig remélem, hogy mindenki számára egyértelmű. Ez az a hely, ami a weboldaladat működteti, ahol TÁROLOD a bejegyzéseket, képeket és mindent vele együtt.

A domain és a tárhely egymás nélkül nem működik. Vagyis, de.

Ugyanis van még az aldomain, ami egy domainnek az alegysége, ilyen például a blogger, azaz a blogspot.com vagy a blog.hu és a wordpress.com is ide tartozik. Itt nem kell vennünk külön tárhelyet, csak kiválasszuk a nekünk tetsző nevet (domaint) és a tárhelyet maga a domain tulajdonosa adja. Ezáltal azonnal használatba is vehetjük az oldalunkat. Ennek az a hátránya, hogy rengeteg plusz és prémium dologtól elesünk, valamint ha a domain, amin az aldomainünket tároljuk eltűnik, megszűnik, netalán törlődik, akkor a mi oldalunk is bukik vele együtt. A másik hátránya, hogy itt egy megadott “utónevet” is kapunk, azaz, ha én a blogspoton kiválasztom a fromninaa címet (domaint nevet), akkor csak blogspot.com végződéssel lehet használni. Így lesz fromninaa.blogspot.com. Így ez inkább a hobbi bloggereket, weboldal szerkesztőket részesíti előnyben. Főleg azért, mert az aldomain létrehozása általában ingyenes, természetesen ezeknél az oldalaknál is meg lehet oldani, hogy hivatalosabb legyen a weboldalunk. Legtöbb helyen adnak esélyt erre, kicsit zsebbe kell nyúlni, de megoldható, ahol az ügyfélszolgálat a rendelkezésünkre áll, vagy van annyi tudásunk, hogy egyedül is meg tudjuk csinálni.

A domain és tárhely szolgáltatást minden évben fizetni kell, de meg is vásárolhatjuk azt több évre is. Ezt én mondjuk nem ajánlom, mert nem tudhatjuk, hogy mi lesz a jövőben. Tovább vezetjük blogunkat, vagy sem. Visszatérítés általában nem jár.

Na de akkor hol hozzuk létre a weboldalunkat, blogunkat?

Ez egy nagyon jó kérdés, mert több szempontot kell figyelembe venni. Mindenek előtt azt kell kigondolnod, hogy komolyan vagy csak hobbiból szeretnél weboldalt vezetni. A következő lépés az, hogy ha komolyabban gondolod, ezáltal pedig domain és tárhely szolgáltatást is igénybe szeretnél venni, azt kell átgondolnod, hogy mennyit szeretnél rákölteni. Ezek után jöhet a keresgélés.

Én a rackhost.hu oldalnál vagyok, de ez NEM szponzorált tartalom. Tökéletesen meg vagyok velük elégedve, nagyon segítőkészek mindig, az első évben az 1gb tárhely közel 1000 Ft-ból kijött és a domain vásárlása sem volt nagy összeg. Emiatt kezdőknek mindenképp őket ajánlanám.

Hogy mit vegyél még figyelembe, ha domain és tárhely vásárláson gondolkozol?

  • átlátható weboldal – ha már azt sem tudod, hogy hol a “kosár” vagy hogy hol kell megvásárolni a cuccokat, azonnal lépj ki
  • legyen elérhető ügyfélszolgálat
  • segítőkész csapat (ezt az első pár e-mailből le tudod szűrni)
  • közösségi oldalokon lévő aktivitás is fontos
  • minőség
  • megfelelő árak
  • stabilitás
  • ha van cPanel, az egy nagyszerű dolog, mert ezáltal Te is sok mindenbe bele tudsz nyúlni, vagy olyan személy a környezetedben, aki ért ezekhez, de a statisztika miatt, a WordPress telepítése miatt is fontos és még sorolhatnám
  • ha nem tudjuk mekkora tárhelyre van szükségünk, kérdezzük az ügyfélszolgálatot mit ajánlanak (én amondó vagyok, hogy amit ajánlanak, annál egyel kisebbel is megelégednék > . <)
  • Ha van GYIK, azaz Gyakran Ismételt Kérdések részleg az is egy jó szempont

Nekem az 1 gb majdnem két évig elég volt, de végül úgy döntöttem, hogy ingyenes tárhelyre váltok, a flaunt.nu külföldi portálhoz mindig visszahúz a szívem. Több, mint 10 éve jelen vannak és remélem nem lesz semmi probléma velük a közeljövőben sem. A kevés angol tudásommal is sikerül megértenünk egymást.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem hasznos volt számotokra. Ha van esetleg kérdéseket ezzel kapcsolatban, azt kommentben tegyétek fel. Amiben tudok, abban segíteni fogok.

*Ez az írás a saját tapasztalataim alapján készült, nem tökéletes, de remélem tudtam segíteni.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

6 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vivi

Nagyon jól sikerült ez a bejegyzés! Szuperül összefoglaltad a dolgokat, lényegretörő! Nagyszerű tippek a kezdőknek vagy azoknak, akik most szeretnék elkezdeni a saját blogukat! ☺️

Eliffe

Jó tippek – sőt… múltkor pont voltam egy olyan weboldalon, igazából webshopon, ahol nem találtam meg, hol kell egyáltalán vásárolni… ott hagytam. Való igaz, hogy ez már egy rossz jel lehet.

Én annak idején gportalról blogspotra mentem, aztán vissza a gportalra… meg voltam egyszer a weboldala.net ingyenes tárhelyen 😀

A flauntot egyszer ki akartam próbálni, és a wordpresst, de hamar rájöttem, hogy nekem nincs tudásom hozzá. Vagy ha lenne is, türelmetlen vagyok és annyira már nem akarok elmerülni a kódokban. Legalábbis ilyen téren nem. (Design kódokban annál inkább, de az egy más kérdés.)

Érdekes volt a cikk, jó volt végigolvasni! Még több ilyet! *-*

Jakó+Judit

Nagyon jó, és hasznos bejegyzés lett. Szerintem remekül összeszedted a fontosabb tudnivalókat. Simán csinálhatnál ebből sorozatot is. Vagy mondjuk melyik tárhelyet kinekajánlanád stb.. 🙂

Klaudi

Nagyon jól összeszedted a lényeget és nagyon hasznos volt a számomra is. ^_^ Judittal egyetértek, lehetne ebből is egy sorozat. 🙂

Virág Virgínia

Ez egy nagyon szuperül összeszedett és hasznos bejegyzés lett 😻

Manó

Én Gportalon kezdtem minden oldalamat és majd évekkel később mozdítottam el őket más domainre. Nálam a web-server, ami mostmár dotroll, vált be, náluk van a blogom domain címe is és Flaunton a tárhely. 🙂