
Itt is vagyok a blogmas folytatásával, amiben a karácsonyi készülődésről, a fadíszítésről, a menüről és az ajándékokról lesz szó. Először is szeretnék mindenkinek (utólag) Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni, másodszor pedig annyit, hogy tömjétek a pocakotokat minden finomsággal, ne sajnáljátok most magatoktól. Én is így teszek, aztán jöhet a torna, mert már ideje leadni pár kilót. Erről később majd biztosan fogok még írni.
https://www.instagram.com/p/CX4NX6SIb9S/
Szóval karácsony
Mi már december elején kitaláltuk, hogy milyen süti lesz az asztalon. Nem vittük túlzásba, hiszen csak hamis krémest készítettünk, ami az én kedvencem és kókusztekercset. Ne essen pánikba senki, a bejgli is az asztalon volt. Szégyen nem szégyen, ez volt az első alkalom, hogy én kókusztekercset készítettem, de imádtam az egész folyamatot. Egyszerű és a végeredmény olyan finom. * . * Mindenkinek ízlett, aki eddig kóstolta. A menü pedig kissé átlagos volt, ugyanis szenteste fasírt volt törtkrumplival és húslevessel, illetve karácsony napján rántott hal, töltöttkápi volt. Nem vittük túlzásba, az a lényeg. Nálatok mi volt a menü?
A karácsonyfa díszítés
Páromnál egy héttel korábban történt, nálunk pedig karácsony előtt egy nappal. Mint egy korábbi blogmas posztban említettem, nekünk műfenyőnk van és imádjuk őket. A díszítése most sikerült talán a legjobban mind a két családban, nagyon büszke vagyok a munkánkra!
Hogy milyen ajándékokkal leptük meg egymást?
Aki látta a Szépség és a Szörnyeteg című mesét, annak ismerős lehet a „kalitkába zárt rózsa”, a szerelmem ezzel lepett meg. Már régóta szemeztem vele, mindig mondtam mennyire tetszik és egy hasonlót szeretnék még, de bonsai fa legyen a kalitkába. Annyira gyönyörű lehet, de ez a rózsa.. eszméletlenül szépséges. ♥ Tőlem pedig egy plédet kapott, amire már régóta vágyott, de valamiért sosem vettük meg. Mindig toltuk, most gondoltam megajándékozom. Emellett csokikat és italokat kaptunk, ami nálunk már elég szokásossá vált. Ohh és még megleptem magam egy karácsonyi bögrével, mert az elmaradhatatlan most már! Párom is kapott, a pepcos dupla cukkerságot vettem meg.
A szüleink, a nagyim pedig a szokásos ajándékok egyikét kapták meg (parfüm, bonbon, apróságok).
Végezetül
Mindenki örült ezeknek és annak is, hogy most nem lett túlcsicsázva az egész. Nem akartunk már túllőni a célon és mindenkit meghívni vacsorázni vagy mindenhova elmenni és kajálni, beszélgetni. Most csak a szűk családi körben ünnepeltük szeretett ünnepünket. Jövőre talán másképp lesz, majd kiderül.
https://www.instagram.com/p/CX9B69cI1rb/
Ennyi lett volna ez a blogmas bejegyzés, még egy ilyen poszt fog érkezni, ha minden igaz. Remélem, hogy nagyon jól telt a Ti karácsonyotok is, ha van egy beszámolótok róla, dobjátok be kommentbe!
Puszi,
Ninaa
Nagyon tetszett ez a beszámoló a karácsonyodról☺️❤️ Én még nem tudom, hogy írok-e róla, de ha igen is akkor is max a év összegezőben teszek róla maximum említést, hogy hogyan is telt a karácsonyunk. Vagy lehet gyorsan össze kellene dobnom egyet? 🤔 Na, majd ez még összeforralom 😀 Örülök, hogy jól telt a karácsony és remélem hogy majd a szilveszter is ennyire jól telik, amiről gondolom Januárba hozzol beszámolót róla. 😀 Nagyon szép ajándékot kaptál és adtál a párodnak❤️ meg a többi családtagjaitokról is csupa jó dolgokat kaptatok/adtatok szerintem. Örülök hogy jól telt.
Jövőre is várom a blogposztjaid☺️❤️
Köszönöm szépen :3 Örülök, hogy szeretted ezt a beszámolót is. Igyekszem hozni egy évösszegzőt én is, várom a tiédet és a karácsonyi beszámolót is :3 Jövőre is itt leszek 😛
A nm túlcsicsázott, spontán karácsonyok szoktak a legjobban sikerülni 🙂
Igen-igen ^^
Szuper összefoglaló lett, örülök, hogy jól telt a Karácsonyotok. ☺️
Köszönöm ♥
Nagyon jó kis Karácsonyotok lehetett, örülök, hogy jó hangulatban telt. A fotó pedig szuper, amit megosztottál 🙂 <3
Köszönjük^^ ♥ Igen, az volt 🙂
Mi is már jóval előre megtervezzük a menüt 🙈
Nagyon szép lett a karácsonyfa ❤
Igen, azt nem árt ^^. Köszi ♥
Szuper poszt lett, az ajándékod tényleg nagyon gyönyörű. Én is nézegettem korábban.
Köszönöm, azóta is csak gyönyörködve nézek rá ♥ A legjobb, amit kaphattam ^^.
Örülök, hogy jól telt a karácsonyotok!
Remélem a tiétek is ^^ ♥
Az a rózsa nekem is nagyon tetszik. Apum is vett ilyet a feleségének. Nálunk hagyományos karácsonyi menü szokott lenni, mrmint apum és anyum részéről. Paromml ilyen még nincs és z ő szüleinél nincsen hagyományos ünnepi menü
Majd ti kialakítotok egy jó kis hagyományt ^^ ♥
[…] decemberi hónapban még volt egy karácsony, illetve szilveszter, amiről az évösszegzőmben írtam többet. Előbbi nagyon jól sikerült, […]