A végéhez értünk a Road To Kingdom című nagyszerű versenynek. Kezdetben még hét csapat harcát nézhettük (TOO, Golden Child, VERIVERY, The Boyz, Pentagon, ONEUS és ONF), de a végére már csak öten maradtak. Ez az öt banda a negyedik, azaz az utolsó fordulóra készített nekünk egy új dalt, amit ebben a fináléban adhattak elő. Erről hoztam el nektek a rövid véleményem.
Elérkeztünk a Road to Kingdom hetedik részhez és egyben a harmadik körhöz, ami sajnos az utolsó előtti forduló volt még a múlt héten. A holnapi nap folyamán pedig az utolsó körrel fogunk találkozni. Előtte természetesen elmondom a véleményem az előző heti adás előadásairól.
Az Ask-i Memnu egy romantikus regényen alapuló török sorozat, mely Magyarországon Tiltott szerelem címen futott a tv2 csatornán.
A Tiltott szerelem története:
Egy neves család főfője, Adnan Ziyagil megözvegyül, majd rövid időn belül találkozik egy nála jóval fiatalabb lánnyal, Bihterrel, akibe beleszeret. Bihter jól tudja, hogy édesanyja, akivel nem ápol jó kapcsolatot, szerelmes a férfiba, így amikor Adnan megkéri a lány kezét, azonnal igent mond. A két fél családjának ellenzése ellenére is egybekel a pár, majd Bihter a Ziyagil villába költözik.
A múlt heti versenyről nem hoztam semmit, de most mindenképpen bepótolom ezt és leírom a véleményem a páros csapatok harcáról.
A VERIVERY és a TOO banda kezdett, akik egy nagyon népszerű BTS számot hoztak, a legújabbat, azaz az ON című dalt.
Mivel újra előjött ez a rettenet, amit ibs-nek (irritábilis bél szindróma) nevezünk és ami már legalább négy éve gyötör, úgy gondoltam, hogy ideje mesélni róla nektek. Ki kell adnom magamból azt, ami most elveszi az összes életkedvem. Azt hiszem már egyszer valamennyit megosztottam veletek, de a sok költözés és egyéb mellett elveszett az a bejegyzésem. Szóval ismét nekilátok: irritábilis bél szindróma, ami megkeseríti az életem.
Jó pár éve derült ki, hogy irritábilis bél szindrómában (továbbiakban IBS) szenvedek. Ez egy igazán idegőrlő betegség és értsétek ezt szó szerint, mert a legtöbbünknek (több, mint kétezren vagyunk) a stressz, az izgatottság, idegesség hozza elő. Tehát az agyunkkal kapcsolatos, ami ugye a gyomrunkkal is kapcsolatban áll. Ha a kettő nem működik együtt normálisan, akkor könyörtelen tüneteket okoz: