
Gyere 2025. Hoztam is egy év végi összegzést és egyben az utolsó posztom ebben az évben. Ebben a kérdéssorozatban most a chatGPT volt a segítségemre. Kértem, hogy egy személyes blog évzáró poszthoz tegyen fel pár kérdést, ő pedig a következőket állította össze nekem.
Év eleji kérdések (visszatekintő)
- Milyen célokat tűztem ki 2024-re, és ezek közül mennyit sikerült elérni?
Erről későbbiekben lesz egy posztom, hiszen az idei terveim az év elején megosztottam veletek. Bár ha visszatekintetek odavisszatekintetek oda, akkor rájöhettetek, hogy melyek azok, amik sikerültek és mik azok, amik nem. 2025-ben is tervezek hasonlót összeírni, csak, hogy legyenek terveim/céljaim leírva is. Aztán sikerül, ami sikerül. Idén sem görcsöltem rá, sőt, el is felejtettem, hogy miket írtam fel. 2024 felénél jutott eszembe párat kipipálni és most év végén is sikerült néhányat teljesítenem. Szóval.. szerintem egész jól sikerültek. Sajnálom, hogy a grafikai cuccokból semmit nem vittem véghez, dehát… ez egy ilyen év volt, na meg a gépem is tropa. 2025-ben rá kell erre feküdnöm! - Melyek voltak a legnagyobb kihívások, amelyekkel szembesültem az év során?
Elfogadni azt, hogy hibázok. Elfogadni, hogy nem mindenki szemében leszek jó ember. Nemet mondani olyan dolgokra, amikhez nincs/még sincs kedvem. Önmagam maradni és boldog is lenni, ez is kurva nehéz (és még ez sem sikerült igazából) ^^” - Milyen új szokásokat alakítottam ki, és ezek mennyire voltak hatékonyak?
Próbáltam több időt magamra fókuszálni, egyedül is lenni, de nem voltak jó hatással rám. Az intro-extrovertált személyiségem harca elég rossz tud lenni.
Személyes fejlődés
- Milyen új dolgokat tanultam meg 2024-ben?
Válaszd mindig magad. - Milyen könyveket olvastam, és hogyan befolyásolták a gondolkodásomat?
Huhh én nem vagyok ugye egy könyvmoly, de rengeteg zene és idézet segített a gondolkodásmódomban, feldobni, boldogítani vagy épp olyat hallgattam, amin lehet jókat sírni. - Milyen tapasztalatok segítettek a személyes fejlődésemben?
Ezek a legnehezebb kérdések, mert magam sem tudom, hogy mi az, ami segít a fejlődésben, vagy az, hogy valóban fejlődtem-e az évben. Nagyon sok dolgon kell javítanom, változtatnom. Már néha elgondolkozom azon, hogy egy pszichomókus nekem se ártana.
Kapcsolatok
- Milyen új barátságokat kötöttem, és hogyan gazdagították az életemet?
A bloggercsajokkal egyszer-kétszer sikerült újra összefutni, ezek mindig olyan jók szoktak lenni. Akit viszont ki tudnék emelni, az természetesen Vivi, volt pár közös programunk és szeretném, ha 2025-ben még több lenne ♥ Annyira szeretem azt a csajt, életvidám (mint én), és vicces és kedves és bohókás és bolondkás. Szóval készülj Vivi, jövőre belehúzunk! :3 Persze, ha Te is akarod! 😀 - Hogyan változtak a meglévő kapcsolataim az év során?
Hűha, nagyon nagy hullámvölgyek voltak a baráti kapcsolataimban. Aztán valahogy mindig helyre tudtuk hozni a dolgokat. Nehéz eset vagyok, ahogy a drága barátaim többsége is az, szóval egymáshoz valók vagyunk. Csak néha megkönnyíthetnénk egymás dolgát. Szerivan ♥ - Milyen élmények erősítették meg a családommal való kapcsolatomat?
Igazából a családomról nem szoktam írni. Most sem szeretnék. Megvagyunk. Anyukámmal azért elég közel állunk egymáshoz, amit szeretnék fenn tartani. Sok közös programunk volt és 2025 még többet tartogat a számunkra szerintem. - Hogyan alakult a szerelmi életem?
Egy majdnem kapcsolatot tudhatok a hátam mögött és végül egy igazi hullámvölgyekkel teli kapcsolatban vehetek részt augusztus óta. Azt tudnám mondani, hogy a társunk megtalálása ebben a csodásmesés világban jóval nehezebb, mint 10+- éve. Hiába vannak a társkereső oldalak, sőt, talán még nagyobb terhet raknak az emberre. Új posztszagot érzek ezzel a mondatommal kapcsolatban (✯ᴗ✯)
Szórakozás és szabadidő
- Milyen új hobbikat fedeztem fel, és hogyan járultak hozzá a boldogságomhoz?
Új hobbik? A jelenlegiekkel sem tudok lépést tartani, idén szerintem semmilyen új hobbiba nem kezdtem bele. Talán majd a 2025-ös évben. - Melyek voltak a legemlékezetesebb utazásaim vagy élményeim 2024-ben?Tokaj ♥ Még ha nem is volt teljesen tökéletes. Bulgáriát sem szabad kihagynom, hiszen végre eljutottam külföldre és amúgy egy szuperjó nyaralás volt. A strandélmények, a koncertélmények, mind-mind feldobták a 2024-es évem hangulatát. Talán, amit a legnagyobb őszinteséggel ki tudnék emelni, az a Látóköves kirándulásom volt, Vele ♥ Az egy örök és örömteli emlék marad számomra. Év végén pedig újra meglátogattuk a Rudabánya-Tengerszemet. Életem első egyedüli mozizása, fesztiválja is meg volt. Valamint régiség vásáron is részt vettem, amit köszönök Fanninak. Koncertekben is sikerült részt vennem, strandoltam is eleget, buliztam is sokat, szóval annak ellenére, hogy hullámvölgyekkel teli év van a hátam mögött. Egész mozgalmas év volt.
- Hogyan töltöttem a szabadidőmet, és mi hozott örömöt az életembe?
Hűha, az évben azért voltak jó párszor kilengéseim, de azok örömet is okoztak. Ami még mindig a legnagyobb örömforrásom, amikor találok egy új horrorfilmet és azt meg tudom úgy nézni, hogy utána pár napig parázhassak tőle.
Év vége
- Milyen tanulságokat vontam le az évből?
Nem szabad feladni és ennyire elveszíteni a kontrollt magam felett. - Mi az, amire a legbüszkébb vagyok 2024-ből?
Hogy folyamatosan tanulok és fejlődök, például abban, hogy mit engedhetek meg magamnak és másoknak magammal szemben. - Milyen terveim vannak 2025-re, és hogyan szeretném tovább fejleszteni magam?
Ez az a kérdés, amire a későbbiek folyamán még visszatérek egy újabb blogbejegyzésben.
Kedves 2024.. Pá!
Hálás vagyok és hálás leszek a barátaimnak, akik még akkor is mellettem állnak, amikor már rég nem kellene.
Ünnepelni fogom, hogy összeszedtem magam.
Elismerem, hogy voltak rossz döntéseim.
Elengedem, hogy voltak rossz döntéseim.
Kedves 2025.. Halihó!
El fogok jutni újabb strand helyszínekre, újabb városokba Magyarországon. Nem álmodozok külföldről, de kitudja. Az is beleférne.
Elengedem azt, hogy meg akarjak felelni mindenkinek.
Biztosan megnézem/elolvasom az összes horrorfilmet, ami kijön. A legtöbbet moziban.
Ki fogom próbálni, hogy milyen egyedül élni.
Megengedem magamnak, hogy újra és újra hibázzak, anélkül, hogy folyamatosan kattognék a múltbéli dolgokon vagy épp az aktuális hibáimon.
Ez az egész poszt hasonlít a tavalyihoz, de mégis valami újat is mutattam. Még valószínűleg hasonló bejegyzéssel a bloggal kapcsolatban jönni fogok. Remélem szuperül telt a 2024 év a legtöbb olvasóm számára. 2025 gyere hát, adjunk bele mindent. :3

Szilveszter éjjelén nem muszáj bulizni, hoztam nektek szilveszteri filmajánló posztot. Aki nem akar bulizni, hanem inkább az otthonülős bekuckózós időtöltést választja, annak ajánlok pár érdekes, vicces vagy épp picit para filmet. Most nem fogok horrorfilmeket ajánlani hozni nektek, ne aggódjatok. Persze lesz olyan, amiben lesznek hasonló elemek, de nem para filmek.
Itt a vége
Az Itt a vége egy posztapokaliptikus világot mutat tele hírességekkel, akik önmagukat játsszák. Ez egy 2013-as vígjáték, szórakoztató, poénos és beteg. A főszerepben James Franco, Jonah Hill, Jay Baruchel, Seth Rogen, Danny McBride, Craig Robinson és Emma Watson látható.
Hat Los Angeles-i híresség James Franco házában rekedt, miután egy sor pusztító esemény írtja a várost. Belül a csoportnak nemcsak az apokalipszissel kell szembenéznie, hanem saját magukkal is.

Most egy hátborzongató karácsonyi sztori mesébe csöppentek bele. Rémisztő karácsonyi történetekkel elő, nektek milyen van? Idén a Jézuska is parázzon be egy kicsit ezen a csodás napon, szóval most a paranormális jelenségeket is beillesztjük a pompásságba.
A fagyöngy menyasszony legendája
A Fagyöngy menyasszony története még nem került a képernyőre, de ez a népszerű, valós szellemtörténet Angliában nemzedékek óta bevált, és kötelező a karácsonyi kísértettörténetek listáján. Bár szerintem az „Aki bújt” c. horrorfilm kicsit hajaz rá.

Legújabb blogmas posztomban a téli filmek kapnak főszerepet bekuckózáshoz. Szerintem nem meglepő, hogy ilyen témában is írok, hiszen nagyon szeretem ajánlókkal bombázni az olvasóimat. Most sincs ez másképp, ugyanis összeszedtem kategóriánként pár téli filmet, amit ebben az időszakban illő megnézni. Kezdjük is.
Vígjátékok a bekuckózós időszakhoz
Igen, az alap darab a Reszkessetek betörők, amit szerintem senkinek nem kell bemutatni. Nálam van karácsony Kevin nélkül. Van még ilyen egyén a követőim/olvasóim közt? A szintén alap darab a Grincs, amit szerintem csakugyan nem kell, hogy bemutassak. Szerintem nagyon szuper története van és az utáljuk a karácsonyt blogposztomhoz lehetne kicsit kapcsolni a Grincs karakterét. Ugyi? A Megjött apuci második része egy igazán vicces sztorit mesél el nekünk, érdemes megnézni. Ha pedig már unjuk a nagyon karácsonyi cuccokat, akkor a Rossz anyák karácsonya adhat némi változást és a Másnap(os) karácsony is hasonlóan feldobhatja a megszokott esténket.
Kinek mi a kedvenc karácsonyi/téli vígjátéka?

Tudom, tudom nagyon negatív és hangulatromboló az utáljuk a karácsonyt sztori, de erről is kell írni úgy gondolom. Nekem is vannak olyan pillanataim, ami elég negatív irányba tudja terelni a gondolataimat a karácsonyt ilettően. Fel is sorolok nektek párat ebben a bejegyzésben.
Igen, vannak olyan emberek, akik nem szeretik a karácsonyt. Nem érzik azt a feelinget, ami ilyenkor a legtöbb embert átjárja. A szeretet ünnepe, ami kiakasztó is tud lenni. A felesleges költekezés, a műmosolyok, azok a kötelezően eljárt körök, amiket ilyenkor az emberek megtesznek. Ezek mind mind azt tudják csak mutatni, hogy mennyire más a karácsony egyesek számára.
Igazából én is úgy vagyok vele, hogy néha már túlzásnak tartom. Az ajándékozás kötelezőnek tűnik, az árak az egekben. Ami ki szokta még baszni nálam a biztosítékot az amikor már október végén a karácsonyi dekorokat látom, meg a karácsonyi zenék szólnak feszt. Ezek engem is ki tudnak akasztani. Most is volt egy ilyen alkalom, mert szerettem volna még halloweenre vásárolni, de mire beértem a bizonyos boltba, már el voltak pakolva (október 20-25 között) és már karácsonyi cuccok kerültek elő. Mondom WTF. Na ekkor én is mondtam, hogy gyűlölöm a karácsonyt. Nagyon nagy fanja vagyok a halloweennek és legyen már azért meg az ideje ezeknek a dolgoknak.
Hogy még miért mondhatnám azt, hogy utálom a karácsonyt?
A karácsonyi nyüzsgés, sütés-főzés sem a legjobb. Mi mondjuk már a legtöbbször rendelünk, de azért mégis van egy-két dolog, amit magunknak készítünk el. Aztán a karácsonyfa díszítése is tud gondokat vagy mérges pillanatokat okozni. Azonban ezeknek boldogságot kellene adnia. Na meg jó lenne egy kis fehér karácsony is, bár erről nem tehet senki, hogy már nincs hó.
Igazából ezek a semleges, negatív érzések a férfiaknál szoktak előjönni, de úgy gondolom, Mi Nők sem vagyunk különbek. Vagyunk sokan, akik nem mindig tudnak azonosulni a karácsony szellemével, bármennyire is furcsának tűnik. Ezért is gondoltam az utáljuk együtt a karácsonyt posztot megírni, mert nem minden fekete és fehér. Vagy épp rózsaszín. Most kicsit feketébe fordult a karácsony nálam is. Megint az van, hogy nem igazán vágyom rá, maximum csak azért, mert pihenhetek kicsit.
Mit gondoltok azokról az emberekről, akik nem kedvelik a karácsonyt? Egyébként erős ez az egész, hisz hogyan lehet utálni a szeretet ünnepét. Viszont mégis itt vagyunk. Szóval.. utáljuk együtt a karácsonyt. Kezeket fel, ki van még így vele.