Folytatom a személyesebb vonalat és a havi összegzőt, szóval most az áprilisi kedvencek posztommal érkeztem. Hogy miről is fog szólni? Arról, ami én vagyok, amit én szerettem az aktuális hónapban. Remélem érdekesnek fogjátok találni. Az előző havit is elolvashatjátok, ha kíváncsiak vagytok rá. Ebben a bejegyzésben szinte minden benne van, kivéve a kpop részleg, ugyanis arról már készült egy havi kedvencek poszt. Felkészültetek a márciusi kedvencek bejegyzésere? Kicsit hosszú lesz.
AZ ÁPRILISI HÓNAPBAN A KEDVENC BLOGPOSZTJAIM…
Először is megemlíteném, hogy múlt hónapban lett két éves egyik bloggercsajszim blogjának a születésnapja, szóval itt is szeretném őt megemlíteni, mert nagyon jó az oldala és érdemes hozzá benézni. Másik nagy kedvenc posztom az ilyenazelet.hu szerkeszőtjétől származik, ami a “Légy vidám, jókedvű és boldog!“. Imádtam olvasni, teljesen az én életfelfogásomat és az sem utolsó szempont a bloggal kapcsolatban, hogy fontos dologra hívja fel az emberek figyelmét. Mindenképp ajánlom megtekintésre. Ha már fontosságról van szó, akkor az Élet a Bolygón! De meddig? című bejegyzés, ami szintén teljesen magával ragadott, mennyi igazság van benne. Olvassátok el mindenféleképpen. Végezetül pedig egy könnyedebb posztot hoztam, mint ajánlót, mint az én április kedvencemet, ami az utazásról szól. Tenerifei számomra egy teljesen ismeretlen hely, de a képek és a poszt alapján abszolút megérőnek tartom, hogy egyszer mindenki ellátogasson oda.
ÁPRILISI KEDVENCEK KÖZT A SOROZATOK ÉS FILMEK
Filmekben nem büszkélkedhetünk. Én újranéztem az Igaz vagy hamis (Felelsz vagy mersz) című horrorfilmet és rá kellett jönnöm, hogy még mindig baromi jó. Lucy Hale pedig egy gyönyörű és nagyon tehetséges színésznő. A másik pedig a Halálom napja volt, ami nem egyelőre sem a Halálom appja, sem a Boldog halálnapot című filmekkel. Utóbbiról valószínűleg a hónapban hozok egy ajánlót, mert szeretném bővebben kifejteni róla a véleményem. Ugyanis, röviden és tömören, imádtam!
Folytattam egymagamban a 13 okom volt című sorozatot, a szerelmetesemmel pedig újabbakba kóstoltunk bele, jelenleg a The Boys, ami tetszik (hamarosan Jensen Ackless is a főszereplője lesz), de érdekesnek tűnik még a Shadow & Bone és a WandaVision, valamint A Sólyom és a Tél Katonája is tervben van, de egylőre csak feliratosan van fent, így ez várat magára.
AZ ÁPRILISI KEDVENCEK KÖZT A KÜLFÖLDIEK
Az áprilisi külföldi listám is lehetne most külön, mert rengeteg újdonságba futottam bele és mindegyiket nagyon szeretem. A kedvenceim közt legalább vagy 30 zene szerepel a múlt hónapból. Viszont válogatok és abszolút Dove Cameron zenéjével kell kezdenem, mert oda meg vissza vagyok a LazyBaby daláért. A klipje, az alapja, a zene, a dalszöveg, minden passzol és imádom. Hogy még mit hallgattam rengetegszer? Natti Natasha a reggaeton királynőjévé növi ki magát a számomra, a Ram Pam Pam egyszerűen csak tetszik. ENISA korábbi posztjaimban is szerepelt és ismét a kedvenceim közt landolt, most a Count My Blessing zenéjével. Még egy reggaeton számot meg kell nektek mutatnom, ami Lola Indigo, Guaynaa és Cauty közöse a CALLE. Végezetül pedig a Little Mix trió Confetti dala az, ami hó végén robbant be, azóta pedig minden nap vagy kétszer meghallgatom.
Térjünk át a rap részlegre: Snow Tha Product… ez a kiscsaj brutál jól nyomja. Több zenével is előrukkolt áprilisban, de engem a Child Support-tal vett le teljesen a lábamról. Mellette Qveen Herby tért vissza egy igazán pörgős zenével, ami a Juice címet kapta. Ebben ismét megmutatja, hogy a kezdetekben miért is szerettem annyira bele. Iggy Azalea is adott életet magáról és a Brazil című dalának a vizuális verzióját töltötte fel a youtube csatornájára és azonnal rá is kattantam.
A következő zenék pedig már csak a hab a tortán, ugyanis a Mahmut Orhan & Sena Sener közösét a Fly Above című dalt rongyossá hallgattam, ugyanis a törökös vonal nagyon-nagyon tetszik. Mellette még Alina Eremia – Dependența mea, az ILIRA x VIZE közöse a Dynamite és Yellow Claw – DRXGS (Feat. Sara Fajira) szólt nagyon sokat nálam.
AZ ÁPRILISI MAGYAR ZENELISTÁM
Amit nagyon szerettem az Horváth Tamás x Urban Verbunk: Farkasbőrben című daluk, nagy Tomi fan vagyok, brutál erős hangja van, mindenféle stílusban szeretem. Kevés olyan zenét tudnék felsorolni tőle, amit ne szeretnék. Mellette még B. Nagy Réka új számát hallgattam sokszor, ami az Ölelj címet kapta. Annyira romantikus az egész, nem hittem volna, hogy nekem tetszeni fog, de beleszerettem. Nagyon ügyes Réka és a hangja is fantasztikus. Aztán Essemm is kiadott egy új közreműködést, valamint Lmen Prala is visszatért, de ők ritkán szóltak, így csak megemlítem őket.
Nektek mi volt a áprilisi kedvencetek? Bármelyik “kategóriában” várom a válaszotokat.
Puszi,
Ninaa
Nagyon szépen köszönöm az említést! 🙂 Szeretem a ilyen jellegű posztjaidat, mert mindig jó olvasni, hogy mi történt veled az aktuális hónapban. 🙂 Örülnék még ilyen jellegű személyesebb posztoknak. 🙂
Puszi
Van belőle, meg még lesz is. Ha lesz új ötletem, akkor az lesz újabb személyesebb poszt ^^. Örülök, hogy szereted ezeket ♥
Dove Cameron zenéje nekem is nagyon bejött!Abszolút kedvenc, szinte minden nap hallgatom! Nagyon jól összeszedett kedvencek! 🙂
Köszönöm ♥ Én anynira nem csíptem Dove-t. Nem ismertem igazán, de amióta beleszerettem a zenéibe, egyre jobban kedvelem a személyiségét is ^^.
Köszönöm szépen az említést 😊 Szuper lett a posztod és az oldalad is nagyon inspiráló 😊
Én köszönöm a remek bejegyzést ^^ Annak pedig örülök, hogy tetszik a blog és a poszt is ♥
Szuperül összeszedted megint a kedvenceidet. 🙂 Kíváncsian várom majd a májusi listát is!
Köszönöm ♥ Örülök, hogy tetszett ^^
Nagyon jó kis poszt és ajánló volt 🥰 köszi 😊 Essemm még mindig kedvenc ❤️
ESSEMM ♥ ♥ Örülök, hogy tetszett ^^
Nagyon jó ajánló lett, minden blogposztos linkbe belekukkantottam és zenés linkbe belehallgattam. A filmes részhez viszont annyi a kérdésem, hogy Lucy Hale-ből kiindulva esetleg nem a Felelsz vagy mersz (Truth or Dare) filmre gondoltál? Mert ha arról van szó, akkor azt én is néztem, tetszett is, de a vége viszont kicsit para volt. A sorozatoknál a 13RW-t tavaly ledaráltam, egyedül akkor akadtam meg, amikor bejött a képbe az Ani, mert az már nem tudott annyira lekötni. Shadow and Bone-t nem sokkal azután kezdtem el, hogy kijött és pár nap alatt le is daráltam, mert nagyon tetszett. A másik három sorozat pedig fent van a listámon, de már nem sokat kell várni, hogy sorra kerüljenek. Én alapból mindent eredeti hangon és angol felirattal szeretek nézni (már egy ideje nem tudom elviselni a szinkront, mert akaratlanul is a szinész ajkát bámulom és zavar, hogy nem illeszkedik a hang az ajakmozgáshoz), szóval nekem annyi előnyöm van, hogy hamar nekik is tudok állni 😀
Nekem a kedvenceim áprilisban: Filmet nem néztem. Sorozatból ugye a Shadow and Bone és a The One volt (utóbbi ugyan márciusban jött ki, de áprilisban néztem meg). Zenék terén pedig ugyancsak úgy áprilisiak, hogy abban a hónapban sokat hallgattam és akkor lettek kedvencek: Sigrid – Everybody knows, Follow the flow – Régi mese, Ris3 km. Binhky x Burai – Sorsom vagy és ezeken kívül többnyire szöveg nélküli epic zenéket hallgattam, mint például Max Concors, Twelve Titans Music, Jo Blankenburg és Audiomachine zenéi.
Hogy én mindig Igaz vagy hamist írok/mondok a Felelsz vagy mersz helyett 😀 Nem tudom miért, de ez van a fejemben. Szóval igen, igazad van, a Felelsz vagy merszre gondoltam. A vége tényleg para volt 😀 Bár az egész mosolygós fejes részek azok voltak, de imádtam. A Shadow and Bone-t még mindig nem láttam, de ha te ledaráltad hamar, nekem is az lesz a vége. Nekem kevés feliratos sorozatom van, amit nézek, mert párommal nem lehet, egyedül meg nem mindig van hozzá kedvem, főleg, hogy kis monitorom van most 😀
A The One érdekesnek tűnik előzetes alapján, szerintem adni fogok neki egy esélyt. Follow the flow-tól vannak kedvenc zenéim, de ez valamiért nem fogott meg és a Burai feat sem. Pedig őt is szeretem.
Köszi a kommentet. ♥
Puszi ♥