Tejszínes – ananászos csirke: ahogy én szeretem

Újabb témával érkeztem, ami a receptekről fog szólni, bár kevés olyan étel van, amit megeszek, mégis úgy gondoltam ideje indítani egy ilyen kategóriát is. Az első kaja, amit be fogok nektek mutatni az egy ananászos finomság lesz, amit a címben is olvashattok.

Szóval, kezdhetjük? Nem titok, hogy az egyik kedvenc gyümölcsöm az ananász (meg a dinnye, meg a banán, meg az eper… és még folytathatnám a sort). A legtöbb ételt, amit ebből készítenek simán befalom, bár eddig még csak kettő ilyen kaját ettem, az egyik a hawaii pizza és a másik pedig az, amit most fogok bemutatni nektek.

Tejszínes – ananászos csirke, ahogy én szeretem

Először is elmesélem nektek, hogy hogyan lett a kedvencem. Egy iskolában dolgoztam, ahol ugye a gyerekek ebédeltetése az én, a mi feladatunk volt. Egy napon pedig ez az ananászos csirkemell érkezett másodikként. Én már nagyon éhes voltam, amit mindenki tudott, ezért a kedves konyhásnéni mondta, hogy ha marad szívesen ad egy tányérral ebből. Gondolom már mindenki rájött, hogy maradt egy kevéske és én annyira megszerettem, hogy egyre többször és többször készítettem el magamnak.

Hogy mi kell hozzá?

– egy doboz ananászkonzerv
– 200ml főzőtejszín
– fél kg csirkemell
– kevéske só, bors

Rizzsel kóstoltam meg, de már tésztával is kipróbáltam és mind a kettő mennyei. A tésztával talán annyi baj van, hogy nem szívja fel a szaftot.

Hogyan készítsd?

Felvágjuk apróra a csirkemellet, fehéredésig pirítjuk, aztán sózzuk, borsozzuk. Természetesen itt rátok van bízva még, hogy hogyan ízesítitek, de én nem szoktam túlzásba vinni. Hozzáadjuk az ananász levét és pár percig főzzük, majd hozzá adjuk az ananászt is és néhány percig szintén főzzük. Ezután a tejszínt is ráöntjük és megvárjuk míg kicsit összeforr, aztán készen is vagyunk.

Itt van egy videó, ami segíthet a főzésben:

Nagyon gyorsan elkészül és isteni finom az íze, főleg, ha ti is szeretitek az ananászos dolgokat. Ettetek már ilyen tejszínes – ananászos csirkét? Ha még nem, megfogjátok csinálni? Köszönöm, ha elolvastad!

Puszi,
Ninaa

6 thoughts on “Tejszínes – ananászos csirke: ahogy én szeretem

  1. Szia Ninaa! A design-garage.hu oldaladdal szeretnék egy elit cserrét kérni. 🙂 Ott nem tudtam hozzászólni a linknél, ezért írok ide. Várom válaszod!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük